Cerca

Vatican News
Atombomba robbanás Atombomba robbanás 

Egy befejezetlen Világ – Teilhard Krisztus-központú víziója

Milyen jövő vár az emberiségre? Beteljesedés Krisztusban vagy atomkatasztrófa? Ez a kérdés a mai világválság idején élesebben vetődik fel, mint a múlt század derekán, a második világháború végén, a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák pusztításai után.

P. Szabó Ferenc SJ sorozata - 6., befejező rész

A világ teremtése, amely a „tiszta Sokféleségben” vagy „teremthető Semmiben” – a „lét utáni esengésben” – (XI, 209) leli forrását, szakadatlan folyamat: „Nem, a Teremtés sohasem szűnt meg. Aktusa egy nagy szakadatlan gesztus, amely kiterjed az Idő teljességére. Még most is tart; és szakadatlanul, bár észrevehetetlenül, a Világ egy kicsit jobban felmerül a Semmiből.” (XII, 149.)

Ez a mindig levésben és eljövőben levő Teremtés az Evolúció kifejezése. Nem vak mechanizmus, sem nem automatizmus; magában foglalja, követeli az ebben elkötelezettek aktív részvételét. Teilhard nagyon hangsúlyozza ezt a pontot, mert lényeges: az Ember a Világ társteremtője felfedezései révén éppúgy, mint legszerényebb munkája révén. Az Isteni Miliőben írta: „Mi azt képzeltük talán, hogy a Teremtés régóta befejeződött. Tévedés, folytatódik újabb lendülettel, és a világ legmagasabb zónáiban. (…) És befejezéséhez járulunk hozzá kezünk legszerényebb munkájával is.” (IV, 50)

A globalizáció („mondializáció” ), amelyet ezek az intuíciók sugallnak, így közös vállalkozás hozzájárulása a Világegyetem haladásához: „Kétségtelenül, a világfejlődés terhe egyre jobban ránehezedik az Emberiség vállaira” (V, 62). Kockázatos vállalkozás, kalandos, ezer veszélynek van kitéve, hirdetik a globalizáció ellenfelei, kétségkívül nem minden ok nélkül; de más megfigyelők szerint a „haladás” lendülete legyőzi vagy túlszárnyalja a nehézségeket. Ami Teilhard-t illeti: ő nem tár elénk idilli látomást az emberi kalandról. Az emberi jelenség függelékében rámutat a rossz szerepére:

„Rendetlenségből és sikertelenségből származó rossz. (…) Szétesésből eredő rossz. (…) Magányból és aggodalomból eredő rossz (…). Szenvedés és hibák, könny és vér. (…) Tehát ez az, amit első megfigyelésre a mozgó Világ színpada feltár nekünk. De valóban ez lenne minden – nincsen más is, amit látni lehet?” (I, 346–347.)

A korábban megírt Az Isteni Miliőben megrendítő lapokat olvashatunk a rossz, a bűn, szenvedés, halál, kárhozat lehetősége misztériumairól. Mégis, amikor élete második felében rendszerezi világméretű evolucionizmusát, és az emberi jövő körvonalait igyekszik felvázolni, összekapcsolva azt a keresztény világnézettel, eszkatológiával, merész és kockázatos extrapolációkba bocsátkozik, amint ezt már rendtársa és barátja, Henri de Lubac megmutatta.

A világegyetem és minden emberi lény genezisének és fejlődésének problémája – a kozmogenezis és antropogenezis – minden bizonnyal magában foglalja – más szinten – a globalizáció valamennyi viszontagságát. A tudós és a hívő Teilhard víziója sokkal messzebbre irányítja a tekintetet a látóhatáron, mint a közgazdászoké, a pénzembereké vagy a politikusoké, akik közvetlenebb kérdésekkel foglalkoznak. René Passet szerint az igazi globalizmus „olyan univerzalizmus, amelynek célja az emberi közösség egységének megvalósítása”. Ez a terv közel van ahhoz, amit Teilhard „a szocializáció lépésének” nevezett, amikor korán meglátta az emberi társadalom átváltozásait „a ma folyamatban levő planetáris globalizációban.”  

Világos, hogy Teilhard vallási gondolkodása, „prófétai víziója” csak „Fentről nyeri szilárdságát”: a meghalt és feltámadt Krisztusba vetett hite alapozza meg keresztény reménységét.

Milyen jövő vár az emberiségre? Beteljesedés Krisztusban vagy atomkatasztrófa?

Ez a kérdés a mai világválság idején élesebben vetődik fel, mint a múlt század derekán, a második világháború végén, a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák pusztításai után.

 Teihard de Chardin 1946-ban, kiindulva az Arizónában történt, villámfényű atombomba-robbantásból leírta eszmélődését: „Néhány reflexió az atombomba lelki visszhangjáról.”[1] Nem szólt itt a kísérletet végrehajtók erkölcsi felelősségéről, sem az atomenergia felhasználásának gazdasági és politikai problémájáról, hanem a tudományos vívmány veszélyes szempontjait vette fontolóra:

1) Az ember hosszú kutatás eredményeképpen, felszabadította az atomenergiát, és most már világosan tudatosította hatalmát. Eddig felhasználta az anyagot, de ezután vajon hogyan él e hatalmával, hiszen idővel felrobbanthatná a földet?

2) Valójában hatalmának tudatosításánál többről van szó: e hatalom ugyanis vég nélkül fejleszthető. Felvillant a gondolat a kísérletező tudósokban: a háború végét siettetni lehet milliárdos költségekkel. Tragikus habozás után meg is valósult ez az elgondolás. Vajon ezután nem következnek a tudományos felfedezések nyomán más kísérletek: az anyag „vitalizálása” (élet „teremtése”) óriásmolekulák létrehozásával, az emberi szervezet manipulálása hormonokkal, az öröklés és a nemek ellenőrzése génmanipulációval?

3) Az ember első sikerei után, hatalma tudatában arra gondolhat, hogy – külső gazdagodásán túl – biológiailag befejezi növekedését. A jövőben nemcsak tudja, hanem kötelessége is együttműködnie saját genezisével, éspedig planetáris méretekben. De vajon érzi felelősségét az emberiség jövője iránt?

4) A modern világ nagy ellensége az életuntság (ennui), az életundor (taedium vitae), amely napjainkban óriásira duzzadt. [Teilhard itt a Sartre-féle ateista, az abszurdot, a lét értelmetlenségét hirdető egzisztencializmusra céloz, amely a háború után virágkorát élte – Sz. F.] Nos, az atombomba visszhangjaként felmerül az emberi tudatban az alapvető kérdés: mi az evolúció értelme? Merre tart a fejlődés, mi lesz kimenetele? Mit mond a „Föld szelleme”?

5) De mit jelent a Föld szelleme? Vajon a prométheuszi vagy fausti gőgről van szó: az erejére büszke ember becsukódik önzése fellegvárába, szemben az ellenséges és vak világmindenséggel? Vagy ellenkezőleg: a keresztény szellemről, a szolgálat és az ajándékozás szelleméről: a mások szolgálatába állított erő, a szeretet szelleméről van szó?

Teilhard több esszéjében - főleg fiatalkori lelkiségi összegezésében – Az Isteni Miliő című könyvében – gyakran beszélt az Eucharisztia kozmikus „kiterjedéséről”. Valójában Szent Pál és a középkori teológusok nézetét vallotta.  Krisztus eucharisztikus Teste építi egyházi Testét – ezt a nézetet „teszi át” az általa felfogott egyetemes evolúció regiszterébe. Miután a centro-komplexitás/tudat növekedés eljutott a gondolkodó emberig, antropogenezis a nooszférában, a szellem szférájában a szellemi monádok egyesülésében, természetfeletti síkon pedig a krisztogenezisben - Krisztus egyházi Teste növekedésében - folytatódik. Nem automatikusan, hanem csak akkor, ha az emberek hittel megnyílnak az Ómega, a feltámadt Krisztus „amorizáló” hatásának, a szeretetet kiárasztó Szentléleknek, és így ledöntve az önzés, a hatalom- és élvezetvágy korlátait, építik a szeretet civilizációját.

Mivel tehát az Eucharisztia által „épül ki” Krisztus egyházi  Teste,[2] az egész világfolyamatot úgy tekinthetjük, mint a teremtett világ készülődését, illetve az emberi erősfeszítést úgy, mint a humanizált világ előkészítését a konszekrációra, az átváltoztatásra, amelyet a teremtő Lélek visz véghez. Az Eucharisztia ilyen értelemben vett „kiszélesítéséről” ezeket írja Teilhard: „Amikor elhangzanak a szentségi szavak:  „Hoc est Corpus meum”:  ez az én Testem, akkor a »Hoc« elsősorban a kenyeret jelenti. De másodlagos értelemben, a természet második fázisában, a szentség anyaga maga a Világ, amelyben szétárad az Egyetemes Krisztus emberfölötti jelenléte, hogy beteljesítse ezt a Világot. A [humanizált] Világ az a végleges és valóságos Ostya, ahová lassacskán leszáll Krisztus: s ezt Ő saját termetének beteljesítéséig folytatja. Öröktől fogva egyetlen szó és egyetlen működés tölti be a dolgok egyetemességét: „Hoc est Corpus meum”: „ez az én Testem”.  Minden csak azért dolgozik a teremtésben, hogy közelről vagy távolról segítse előbbre jutni a Világegyetem átváltoztatását.”

[1] Études septembre 1946, Œuvres, 5: L’Avenir de l’Homme, 179–187.

[2] Vö. tanulmányomat a Távlatok honlapján

 http://www.tavlatok.hu/net/cikkek.htm#Eucharisztia_es_Egyhaz

P. Szabó Ferenc sorozatának 6. része
26 július 2019, 10:52