Keresés

Vatican News
Krisztus, a Mindenség Ura Krisztus, a Mindenség Ura 

A vallások teológiájához - P. Szabó sorozatának 4. része

Karl Rahner a nem keresztény vallásokról - Előző alkalmakkor hangsúlyoztuk: napjainkban egyre élesebben merül fel az a kérdés, hogy a kereszténység milyen viszonyban áll a nem keresztény vallásokkal és általánosságban a vallási magatartással. Egy másik alapkérdés: milyen normatív jelentősége van ma a hitnek az emberlét szempontjából?

P. Szabó Ferenc SJ sorozata - 4. rész

Az újabb irányzatok (felszabadítás teológiája, feminista teológia, mélylélektani írásmagyarázat és hitértelmezés) közös jegye, hogy nagy súlyt helyeznek erre a kérdésre: „Miként világítható meg a keresztény hit jelentősége a mai emberi tapasztalatok szempontjából?” Ezzel szemben az egyházi Tanítóhivatal legfőbb törekvése, hogy megőrizze a keresztény hit önazonosságát ezzel az elvvel: „Ami mindig is érvényben volt, annak ma és a jövőben is érvényesnek kell lennie.”

   Karl Rahner német jezsuita teológus érdeme, hogy az áthagyományozott témákat mai szempontból közelítette meg, a legfontosabb teológiai kérdések tárgyaláskor igyekezett a mában élni, a mai ember problémáira választ keresni.[1] Számos új kérdésben, így a vallások teológiájának kérdésében is jórészt a német jezsuitára hivatkoznak.

Karl Rahner SJ (1904–1984) kétségkívül úttörő volt a most tárgyalt teológiai kérdés tisztázásában - a nem keresztény vallások és a nem hívők üdvössége teológiáját illetően - nézetei befolyásolták a II. Vatikáni zsinat nyitott, optimista álláspontját.[2]  Rahner már 1961-ben alaposan foglalkozott A kereszténység és a  nem keresztény vallások időszerű teológiai problémájával.[3] Ebből idézünk: „Lehetetlen (továbbá) azt gondolnunk, hogy az Isten egyetemes, üdvözítő akaratából származó természetfölötti, átistenítő kegyelem minden ember számára való felajánlása a legtöbb esetben, viszonylag kevés kivételtől eltekintve, az egyes emberek személyes vétke által hatástalan marad. Az evangélium alapján nincsen ugyanis igazán alapos okunk, hogy az emberről ilyen pesszimista módon gondolkodjunk, minden okunk megvan azonban arra, hogy minden, pusztán emberi tapasztalat ellenére optimisták legyünk Isten és az ő üdvözítő akaratára vonatkozóan, aki hatalmasabb, mint az ember nagyon is véges butasága és gonoszsága. Minden okunk megvan arra, hogy optimista módon, vagyis keresztényként igazán remélve és bízva gondolkodjunk Istenről, akié az utolsó szó biztosan, és aki kinyilatkoztatta nekünk, hogy belemondta a világba a kiengesztelődés és megbocsátás hatalmas Szavát [=örök Igéjét], bármennyire kevés biztosat mondhatunk is el az egyes ember végső sorsáról a hivatalos kereszténységen belül és kívül.”

Már a zsinat utáni „viharos” időszakban, amikor egyre szélesebben kibontakozott a katolikus egyházban a párbeszéd nemcsak a különvált keresztény egyházakkal és a világvallásokkal, hanem a nem hívőkkel (például a marxistákkal) is, nagy vita folyt K. Rahnernek az anonim keresztényekről megfogalmazott tétele körül.[4] Rahner röviden vázolta a teológiai nézet történeti fejlődését, hivatkozott a természet és a kegyelem viszonyának értelmezésére. Megállapította: a II. vatikáni zsinat néhány dokumentuma (vö. LG 16, GS 22) „pozitív módon kimondja a nem keresztények üdvösségének lehetőségét, bár kijelenti azt is, hogy ez az üdvözülés olyan utakon történik, amelyek egyedül Isten előtt ismertek. (…) A II. vatikáni zsinat az üdvösségnek ebből a lehetőségéből az ateistákat sem zárja ki, anélkül, hogy alkalmazná az addig megszokott megkülönböztetéseket pozitív és negatív, rövid vagy hosszú távú ateizmus között. Az egyedüli határ a saját lelkiismeret iránti engedelmes hűség. Az üdvösségnek ez az optimizmusa számomra a II. vatikáni zsinat egyik legfigyelemreméltóbb eredményének tűnik.”[5]

 Így Karl Rahner, akinek nézetei kétségkívül hatottak a Lumen gentium 16 és a Gaudium et spes 22. pontjaira.  Ez utóbbit kissé rövidítve idézzük:

„Az ember misztériuma csak a megtestesült Ige misztériumában világosodik meg igazán. Ádám, az első ember ugyanis az eljövendőnek (Vö. Róm, 5,14; Tertullianus, De Carnis resurrectionem, 6), ti. az Úr Krisztusnak előképe volt. (…) Ő, aki »a láthatatlan Isten képmása« (Kol 1,15; vö. 2Kor 4,4), tökéletes ember is, aki Ádám fiainak az ősbűn által elcsúfított Isten-képmását helyreállította. Mivel Ő az emberi természetet fölvette, nem elemésztette (vö. DS 428, 302), e ténynél fogva ez a természet bennünk is nagy méltóságra jutott. - Isten Fia ugyanis megtestesülésével valamiképpen minden emberrel egyesült. Emberi kézzel dolgozott, emberi értelemmel gondolkodott, emberi akarattal cselekedett. (vö. DS 556). emberi szívvel szeretett. Szűz Máriától születvén valóban egy lett közülünk, a bűnt kivéve mindenben hasonló lett hozzánk. (Vö. Zsid 4,25). (…) Értünk szenvedvén nemcsak példát adott nekünk, hanem utat is nyitott, melyen, ha járunk, az élet és a halál megszentelődik, és új értelmet nyer. A sok testvér között az elsőszülött Fiú képmásához hasonlóvá vált (vö. Róm 8,29; Kol 1,18) keresztény ember pedig megkapta a „Lélek zsengéit” (Róm 8,23), melyek képessé teszik arra, hogy megtartsa a szeretet törvényét. (Vö. Róm 8,1–11) (…)

Kétségtelen, a keresztény embernek sok szorongatásban kell fölvennie a harcot a rossz ellen, és meg kell halnia; de a húsvéti misztérium részeseként hasonlóvá válva Krisztus halálához, reménytől megerősödve tart a föltámadás felé.

 Mindez nemcsak a Krisztus-hívőkre érvényes, hanem minden jóakaratú emberre is, kiknek szívében láthatatlanul munkálkodik a kegyelem. (Vö. LG 16) Mivel ugyanis Krisztus mindenkiért meghalt (vö. Róm 8,32), s minden ember végső hivatása azonos, isteni hivatás, vallanunk kell, hogy a Szentlélek mindenkinek fölkínálja a lehetőséget hogy – csak Isten előtt ismert módon – csatlakozhassanak e húsvéti misztériumhoz. (…)”

Karl Rahnernek ebből a nézetéből kiindulva foglalkozik Jacques Dupuis SJ a vallások teológiájának nagyon időszerű kérdésével. Dupuis nézetét következő adásunkban ismertetjük.

Szabó Ferenc sorozatának 4. része

[1] K. Rahnerről lásd még Bernd Jochen Hilberath, Karl Rahner, Az ember – Isten titkához rendelt lény, L’Harmattan, Budapest, 2006. – Ismertetése in Szabó Ferenc SJ, „Krisztus fénye”, 409–412. – B. J. Hilberath elemezte Rahner és Balthasar vitáját az „anonim keresztények” rahneri tételéről.  (114–123). – Jórészt K. Rahnert követi/magyarázza Patsch Ferenc SJ A vallások mint  Krisztus kegyelmének struktúrái című tanulmányában: Patsch Ferenc SJ A VALLÁSOK MINT KRISZTUS KEGYELMÉNEK ... www.sapientia.hu/hu/system/files/Krisztus_kegyelme_strukturai.pdf

[2] Vö. Szabó Ferenc SJ, „Krisztus fénye”, Függelékek V, 407–415. Itt megvilágítom H. de Lubac és K. Rahner álláspontjának hasonlóságát és az eltérést is a nem keresztények üdvössége, az „anonim keresztények” és a „természetfeletti egziszstenciále” kérdéseiben.

[3] Német szöveg: Schriften zur Theologie V, 136–158. Magyar fordításban in Karl Rahner, Isten: rejtelem, szerkesztette és fordította Várnai Jakab OFM, Egyházfórum, 1994, 51–66. Az idézett szöveget lásd: 57.

[4] Lásd Karl Rahner 1971 januárjában tartott előadását, magyarul Isten: rejtelem, 67–77. Német szöveg: Schriften zur Theologie X, 531–546.

[5] Isten: rejtelem, 70. (A kiemelés tőlem – Sz. F.)

24 július 2019, 16:07