Béta verzió

Cerca

Vatican News
Kínai hívek imája Kínai hívek imája 

Párbeszéd Kínával: “Köszönet a kis nagy lépésekért”

Miért van szükség párbeszédre a kínai hatóságokkal? Kínában a katolikusok hűségesek maradtak a vallással szemben ellenséges rezsim által okozott súlyos szenvedések ellenére. Mit érhet el egy ilyen párbeszéd?

Sergio Centofanti és P. Bernd Hagenkord, SI/Vertse Márta - Vatikán

A párbeszéd az egyház életének jellemző dimenziója. Elsődleges helyet foglal el cselekvési módjában, mind az egyházon belül, mind a világgal való kapcsolataiban. Párbeszédet folytatni annyit jelent, mint kapcsolatba lépni a társadalommal, a vallásokkal, a kultúrákkal... Már a II. Vatikáni Zsinat arra szólított fel, hogy a lelkipásztori cselekvés stílusa legyen a párbeszéd nem pusztán az egyház tagjai között, hanem a nem keresztények, a polgári hatóságok és a jóakaratú emberek irányában is. A Gaudium et Spes k. lelkipásztori konstitúció így fogalmaz: „[…]minden embernek, hívőknek és nem hívőknek egyaránt együtt kell működniük e világ helyes építésében, melyben közösen élnek, ami természetesen lehetetlen őszinte és okos dialógus nélkül” (21. pont)

Párbeszédről szólt ragyogó világosan VI. Pál is, Ecclesiam Suam enciklikájában: „Az egyháznak párbeszédet kell folytatnia a világgal, amelyben él. Az egyház szóvá teszi önmagát; az egyház üzenetté teszi önmagát; az egyház beszélgetéssé teszi önmagát” (67. pont); a katolikus egyháznak „készen kell állnia, hogy támogassa a párbeszédet minden jóakaratú emberrel, saját területén belül és kívül” (97. pont). A párbeszéd a személyek, az intézmények, az emberi közösségek között lehetővé teszi a kölcsönös megismerést, amely barátsággá is válhat. Mindenesetre a párbeszéd elsősorban a bizalommal táplálkozik. A kölcsönös bizalom sok kis lépés, gesztus és találkozás gyümölcse, amelyekre konkrétan kerül sor különféle alkalmakkor, gyakran szerény igénytelenséggel és nagy diszkrécióval. „Mindig vannak kapuk, amelyek nincsenek bezárva” – mondta a Szentatya 2017. május 13-án.

A Szentszék és Kína közötti párbeszéd jelenlegi légköre a legutóbbi pápák által megtett kicsiny nagy lépéseknek is köszönhető. Mindegyikük megnyitott egy utat, hozzátett egy téglát az új épülethez, gondolatokat és reményteli tetteket sugalltak. Gondoljunk csak VI. Pál kiegyensúlyozott működésére és XVI. Benedek, valamint Szent II. János Pál világos útmutatásaira a kínai hatóságokkal való kezdeményező párbeszédre vonatkozóan. Végül gondoljunk a folyamat felgyorsítására, amelyet Ferenc pápa ér el személyiségével, gesztusaival és magisztériumával a népek közötti közeledés és találkozás terén, beleértve a kínaiakat is.

Minden bizonnyal a párbeszéd választása az egyház részéről nem egy öncélú módszer, nem a minden áron való kompromisszum keresése, vagy egy tipikusan lemondó magatartás azok részéről, akik készen állnak, hogy „kiárusítsák” saját alapelveiket könnyen elérhető politikai vagy diplomáciai sikerekért, felejtve ezáltal a katolikus közösség által megszenvedett utat. Az egyház számára a párbeszédet mindig az igazság és az igazságosság keresése hassa át, irányuljon a személy átfogó javának előmozdítására, az alapvető jogok tiszteletben tartásával. Azonban az egyház küldetése Kínában sem az, hogy megváltoztassa az állam szerkezetét, vagy közigazgatását, nem az, hogy a politikai életben jelenlévő világi hatalommal szembeforduljon. Valóban, ha az egyház csupán politikai küzdelemként teljesítené küldetését, elárulná valódi természetét és csak egy lenne a többi politikai szereplő között, lemondva természetfeletti hivatásáról és cselekvését pusztán evilági látóhatárrá fokozná le.

Az őszinte és becsületes párbeszéd azonban lehetővé teszi, hogy a társadalom belsejéből kiindulva működjön, egyrészt azért, hogy védje a katolikusok jogos elvárásait, másrészt, hogy mindenki számára kedvezzen a közjó ügyének. Ebben a kontextusban, amikor az egyház hangja bírálóvá válik, ez nem azért van, hogy vitákat élesszen, vagy meddőn ítélkezzen, hanem azért, hogy előmozdítsa építő lelkülettel egy igazságosabb társadalom építését. A bírálat is így a lelkipásztori karitatív tevékenység konkrét gyakorlásává válik, mert összegyűjti azoknak a szenvedő kiáltását, akik gyengébbek és gyakran nincs erejük vagy illetékességük, hogy hallassák hangjukat.

A Szentszék megítélése szerint a nyílt és tiszteletteljes párbeszéd módszere, bár fáradságosan és nem minden kockázat nélkül, Kínában is lehetővé teszi majd egy bizalmasabb konfrontáció légkörének a megvalósítását, amely szükséges egymás kölcsönös megismeréséhez és képes rá, hogy fokozatosan leküzdje a múlt és a jelen súlyos félreértéseit.

Ma különböző jelzések arra engednek következtetni, hogy Kína egyre nagyobb figyelemmel követi azt a „puha befolyást” (soft power), amit a Szentszék gyakorol nemzetközi szinten. Kínában a történelem halad előre és igényli a figyelmes megkülönböztetést azok részéről, akiknek sajátos felelősségük van az egyházban. Pontosan ezért a párbeszéd, amelyet a Szentszék több mint egy negyed évszázad óta alkalmaz a kínai hatóságokkal való kapcsolatokban, ma a valóságos lelkipásztori kötelesség körvonalait ölti magára azok számára, akik olvasni akarják az idők jeleit és el akarják ismerni, hogy Isten jelen van a történelemben, azt gondviselésével vezeti és konkrétan működik a kínai katolikusok jövőjéért is.

05 július 2018, 17:14