Béta verzió

Cerca

Vatican News
Kínai keresztények Kínai keresztények   (AFP or licensors)

Párbeszéd: szükséges az egyház küldetése számára Kínában

Az egyház küldetése mindig ugyanaz lesz; azonban ahhoz, hogy azt megvalósítsuk a mai kínai kontextusban, úgy tűnik, hogy határozottan felszínre tör a polgári hatóságokkal való építő párbeszéd igénye.

Sergio Centofanti és P. Bernd Hagenkord, SI/Vertse Márta - Vatikán 

Legyenek bár papok, világiak vagy szerzetesek: Krisztus minden tanítványának küldetése, bárhol és minden korban, hogy legyen világosság, só és kovász a népek körében, hogy látván jó műveiket, mindenki dicsőítse a mennyei Atyát. Különbözhet-e ettől az egyház küldetése Kínában?

Valóban, egyes megfigyelők a közelmúltban egy bizonyos bezártság jeleit észlelik Kína részéről, különösen a nyugati világ felé, a békés konfrontáció helyett. Mások felteszik a kérdést, hogy a Szentszék hogyan bízhat továbbra is a párbeszédben és a tárgyalásokban, ahelyett, hogy a megrovás és egy nyíltabb bírálat magatartását fogadná el?

Ami a Szentszék számos felszólalásából levonható, amelyek nemzetközi téren, főleg konfliktusok és válságok alkalmával hangzottak el, a Szentszék magatartásának oka annak a tudatában rejlik, hogy éppen ott, ahol nagyobb a távolság és a félreértés kockázata, ott a párbeszéd nem pusztán időszerű, hanem szükséges választássá válik. Mindezen túl, figyelembe kell venni, hogy az egyháznak felelőssége hívei sajátos gondozása, különösen, amikor szenvedéssel teli súlyos helyzetben találják magukat. Ugyanis azt, amit más intézmények esetében az „engedékenység” vagy egyenesen az „önfeladás” jeleként lehetne értelmezni, az az egyház számára erkölcsi kötelesség és a spirituális erő jele, amely nyilvánvalóan megfelel az evangélium igényeinek.

Ennek a küldetésnek a megvalósításához Kínában az egyháznak nincs szüksége kiváltságokat kérnie a politikától: csak arra van szüksége, hogy önmaga legyen hiteles módon. Valóban, még kivételes és végletes feltételek között is, mint amikor hiányzik a szükséges szabadság, az egyház képes rá, hogy megtalálja a módját evangéliumi küldetése folytatásának.

Másrészt semelyik korban és a világ egyetlen részén sem hiányoztak az egyház számára a nehézségek és a keresztek. Sőt, meg kell állapítani, hogy ma, még a demokratikusan legfejlettebb országokban sem tűnik úgy, hogy ideálisak lennének a feltételek.

Az viszont, amit az egyház nem nélkülözhet, és ami semmilyen módon sem helyettesíthető az a hit, a szeretet és az egység az egyház belsejében. Ezért létezik az egyházban egy rendkívül különleges szolgálat, amely gondozza a hitben és a szeretetben való egységet: ez a péteri szolgálat, amelynek birtokosa Róma püspöke, a pápa.

Az egyház küldetése Kínában, százmilliókkal szemben mindenekelőtt az, hogy egységes, tehát hihető egyházként legyen jelen. És legyen jelen lehetőleg mindenütt, ahol a kínai nép élete zajlik: minden alkalommal, minden helyzetben, minden környezetben, a történelem minden fordulópontján, alázattal osztozva sorsában, de egyben a keresztény remény előrelátásával, hogy helyet teremtsen egy jó jövőnek az emberiség számára, amely nem választható el attól a jövőtől, amelyet maga Isten adományoz számunkra.

Ma, korunk nagy kihívásaival szemben, amelyek a globalizáció és a jólét elterjedése, az élet és a környezet minősége, a béke és az emberi jogok; de ugyanígy a világ és a lét szekularizációja, a mindent ellaposító fogyasztói szemlélet, az államok bezárkózottsága saját érdekeiket szem előtt tartva másokéival szemben, a vallási közömbösség, a társadalom védtelen kategóriáinak peremre szorulása, a társadalmi leselejtezés, az  egyház arra kapott meghívást, hogy éppen itt jelen legyen, hogy hirdesse a világ életéért meghalt és feltámadt Krisztust.

Így minden nagyon szépnek és egyszerűnek tűnik. Felmerülhetne a kérdés, hogy a politikai hatóságoknak vajon miért kellene félniük a keresztényektől, vagy miért kellene olyan sok akadályt helyezni előrehaladásuk elé, mivel olyan sok jó szándék vezérli őket? Valójában számolni kell azokkal a konkrét körülményekkel, amelyek között az egyház él. Ezek között a körülmények között olykor előfordulhat, hogy nem csak a keresztények tévedéseit és bűneit ítélik el, hanem még jó cselekedeteik sem találnak mindig kedvező fogadtatásra, legalább is kezdetben.

Maguk a kínai kormányhatóságok, már egy ideje, úgy tűnik, hogy egyre inkább ráébredtek: a vallás nem a felépítmény jelensége, amely hosszú távon eltűnik a gazdasági haladással és egy nagyobb társadalmi igazságossággal, hanem az emberi lény alkotó eleme. Ezért a valódi vallási tapasztalat életbe vágóan fontos tényezővé válik a személy és a társadalom harmonikus fejlődéséhez. A harmadik évezred fejlett és összetett társadalmában is ez a jelenlét nagy életerőt és megújuló képességet mutat.

Kínában figyelembe kell venni, hogy a hagyományos konfuciánus nézet szerint az értékek tanítása mellett, mint a jóság, a barátság, az oktatás, a tekintélyes személyek iránti engedelmesség, jelen van az a gondolat is, hogy az államnak joga van a legszigorúbb ellenőrzést gyakorolnia a vallás minden formája felett, felhasználva erre a célra a törvényt is. Másrészt a XIX. és XX. századi kínai történelem magába foglal bizonyos számú, különféle szociális és politikai jelű felkelést az éppen hatalmon lévő kormány ellen. Ezekben a felkelésekben különböző kulturális és vallási tényezők hatottak egymásra.

Ezeknek a történelmi jelenségeknek a politikai megítélésén túl, figyelembe kell venni, hogy ezek zűrzavart és előítéletet is keltettek általában véve magával a vallási tényezővel szemben. És főleg azoknak a nagy vallási hagyományoknak a kárára, amelyeknek önmagukban véve semmi közük sincs a szektássághoz vagy a vallási érzület politizálódásához.

A kínai társadalom és kultúra arra kapott meghívást, hogy egyre inkább tudatára érbredjen: az emberi valóság fundamentalista és irracionális megközelítése teljes mértékben idegen a katolikus hittől.

30 június 2018, 18:50