A háború mindig vereség, imádkozzunk a béke ajándékáért – A pápa felhívásai és köszöntései
Vertse Márta - Vatikán
Ferenc pápa újból felemelte szavát a világban dúló háborúk ellen. Emlékeztetett rá, hogy Szudánban már tíz hónapja tart a fegyveres konfliktus, amely rendkívül súlyos humanitárius helyzetet okozott. A pápa ismételten arra szólította fel a hadban álló feleket, hogy vessenek véget ennek a háborúnak, amely olyan káros az emberekre és az ország jövőjére. Imádkozzunk, hogy hamarosan megtalálják a béke útjait, hogy építhessék a szeretett Szudán jövőjét – kérte Ferenc pápa, majd a Mozambikban kialakult helyzetről szólt.
A háborúk vérrel áztatják a világ számos részét
A védtelen lakosság elleni erőszak, az infrastruktúrák lerombolása és a bizonytalanság ismét burjánzik a délkelet-afrikai ország Cabo Delgado tartományában, ahol az elmúlt napokban az Afrikai Miasszonyunk katolikus misszióját is felgyújtották Mazeze városban. Imádkozzunk azért, hogy a béke visszatérjen ebbe a meggyötört régióba. És ne feledkezzünk meg arról a sok más konfliktusról sem, amelyek vérrel áztatják az afrikai kontinenst és a világ számos részét: Európát, Palesztinát, Ukrajnát is - kérte Ferenc pápa, majd ismételten leszögezte:
„Ne feledjük: a háború mindig vereség. Bárhol, ahol harcok dúlnak, a lakosság kimerült, belefáradt a háborúba, amely, mint mindig, haszontalan és eredménytelen és csak halált, csak pusztítást hoz, és soha nem hoz megoldást a problémákra”. Ehelyett a pápa arra buzdított, hogy imádkozzunk fáradhatatlanul, mert az imádság hatékony, és kérjük az Úrtól olyan elmék és szíve ajándékát, amelyek konkrétan a békének szentelik magukat.
Ferenc pápa és a Római Kúria tagjai megkezdték nagyböjti lelkigyakorlatukat
A Szentatya köszöntötte a római híveket, az Olaszország és a világ különböző részeiből jött zarándokokat, külön megemlítve a Neokatekumenális Közösség csoportjait, amelyek a Cseh Köztársaságból, Szlovákiából és Spanyolországból érkeztek, valamint egy önkéntes társulat tagjait és üdvözölte a Szent Péter téren megjelent földműveseket és állattenyésztőket.
Ferenc pápa ezután bejelentette, hogy vasárnap délután a Római Kúria munkatársaival együtt megkezdi a nagyböjti lelkigyakorlatot. Arra kérte a közösségeket és a híveket, hogy ebben a nagyböjti időszakban és a Jubileumra való felkészülés évében, amely az „Imádság Éve”, szenteljenek különleges pillanatokat, hogy imába merüljenek az Úr jelenlétében.