Keresés

A kihallgatás egyik népes ifjúsági csoportja a Szentatyával A kihallgatás egyik népes ifjúsági csoportja a Szentatyával   (Vatican Media)

Ferenc pápa katekézise a szomorúságról, amely megtart az örömtelen nemtetszésben

Egy „meglehetősen csúnya vétekről, a szomorúságról” tanított Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatás katekézisében, ami a lélek levertsége, egyfajta állandó bánkódás, mely megakadályozza, hogy az ember az élet örömét megtapasztalja.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Kétféle szomorúság létezik

A Szentatya mindenekelőtt megállapította, hogy az egyházatyák a szomorúság értelmezésében egy fontos megkülönböztetést tettek. Létezik ugyanis olyan szomorúság, mely megfelel a keresztény életnek, amely Isten kegyelmével a szomorúságot örömmé változtatja. Nyilvánvaló, hogy ezt nem szabad elvetni, mert hiszen része a megtérés útjának. De van egy másik fajtája a szomorúságnak, amely beszivárog a lélekbe és azt levert állapotba helyezi. Ez a második fajta szomorúság a Gonosztól ered és minden erőnkkel küzdeni kell ellene – szögezte le a pápa. Szent Pálnál is megtaláljuk ezt a megkülönböztetést: „Az Istennek tetsző szomorúság ugyanis üdvös töredelmet eredményez, s ezt senki sem bánja meg; a világ szomorúsága ellenben a halálba visz” (2Kor 7,10).

A kedvező szomorúság üdvösségre vezet

Van tehát egy kedvező szomorúság, mely üdvösségre vezet, mint például a tékozló fiú példázata esetében: amikor romlása mélypontjára jut, nagy keserűséget érez, ami arra indítja, hogy magába szálljon és elhatározza, hogy visszatérjen az atyai házba (vö Lk 15,11-20). Kegyelem ugyanis a bűneink miatt sóhajtozni és visszagondolni arra a kegyelmi állapotra, amelyet elvesztettünk és kegyelem megsiratni az eltékozolt tisztaságot, amelyben Isten megálmodott minket.

A rossz szomorúság érzelmi veszteségből ered

Ám van egy másik szomorúság is, ami a lélek betegsége – mutatott rá a pápa. Akkor születik meg az ember szívében, amikor eltűnik onnan egy vágy vagy egy remény. Ezt jelzi az emmauszi tanítványok története, akik csalódott szívvel hagyják el Jeruzsálemet, majd egy hozzájuk csatlakozó idegennek bizalmasan megvallják, hogy „azt remélték, hogy ő – vagyis Jézus – szabadítja majd meg Izraelt” (Lk 24,21). A szomorúság mozgása a vereség megtapasztalásához kapcsolódik, hiszen az ember szívében éledő remények néha szertefoszlanak, mert amikor nem tudjuk megszerezni a hőn áhított dolgot, az érzelmi veszteséget jelent. Ilyenkor, mintha az ember szíve szakadékba zuhanna és elfogja az elcsüggedés, a gyengelelkűség, a depresszió és a szorongás.

A szomorúság örömét leli a nem tetszésben

Mindnyájan keresztül haladunk olyan próbatételeken, melyek szomorúvá tesznek, mert az élet álmokat fogan bennünk, melyek aztán darabokra törnek. Ebben a helyzetben egyesek a zavartság után a reménységre hagyatkoznak, míg mások melankóliába merülnek és hagyják, hogy szívük megromoljon. Örömöt éreznek  ebben? – kérdezte a pápa. Nézzétek, a szomorúság olyan, mint valami öröm a nem tetszésben, mintha valami keserű, cukormentes, rossz édességet szopogatnánk. A szomorúság örömét leli a nem tetszésben. Evagrius szerzetes tanítja, hogy minden bűn valami élvezetre irányul, bármilyen múlandó is legyen az, de a szomorúság épp ennek az ellenkezőjét élvezi, mikor végtelen fájdalomba ringatja magát. Elhúzódó gyász esetén, amikor az ember kitágítja az elveszett személy hiányát, ez nem a Lélekben való élet sajátja. Bizonyos dühös keserűségek eredményezik, hogy az ember az áldozat szerepébe öltözik, ám, ez nem teremt bennünk egészséges, még kevésbé keresztényi életet. Mindenki hordoz a múltjában valamit, aminek meg kell gyógyulnia. A szomorúság természetes érzése gonosz lelkiállapottá alakulhat át.

Meg kell állni és meg kell nézni, hogy vajon szomorúságunk jó-e vagy rossz?

Ez egy alattomos démon, a szomorúság ördöge, amit a pusztai atyák a szív férgének neveztek, amely lepusztítja és kiüresíti azokat, akik befogadták. Hogy mit is tegyünk akkor, amikor szomorúak vagyunk? – kérdezte a pápa. Meg kell állni és meg kell nézni, hogy vajon ez a szomorúság jó-e vagy rossz? És aztán cselekedjünk a szomorúság természetének megfelelően. Ne felejtsük, hogy a szomorúság nagyon rossz dolog is lehet, ami pesszimizmushoz, nehezen gyógyítható önzéshez is vezethet. Ügyeljünk tehát a szomorúságra és gondoljunk arra, hogy Jézus elhozza nekünk a feltámadás örömét. Így akár az életünk tele is lehet ellentmondásokkal, sikertelen vágyakkal, beteljesületlen álmokkal, elveszett barátságokkal, ámde Jézus feltámadása révén hihetjük, hogy végül minden üdvözül. Jézus nemcsak önmagáért támadt fel, hanem értünk is, hogy megváltsa az összes boldogságot, amely beteljesületlenül maradt életünkben. A hit elűzi a félelmet és Krisztus feltámadása eltávolítja a szomorúságot, mint a követ a sírtól. A keresztény ember minden napja a feltámadás gyakorlata.

Irodalmi példák

Georges Bernanos „Egy falusi plébános naplója” című híres regényében ezt mondja: „Az egyháznak megvan az öröme, minden olyan öröme, ami ennek a szomorú világnak van fenntartva. Amit ellene tettetek, azt az öröm ellen tettétek” Egy másik francia író, León Bloy pedig ezt a csodálatos mondatot hagyta ránk: „Csak egy szomorúság van, […] az, hogy nem vagyunk szentek”. A feltámadt Jézus Lelke segítsen bennünket életszentséggel legyőzni a szomorúságot – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.

Felhívás a békéért

A katekézist után csoportokat köszöntve így szólt: Szeretettel köszöntöm a Schönstatti Atyák szeminaristáit, a Bencés Fáklya delegációját, valamint a Spe Salvi és Insuperabile egyesületeket: Mindenkinek azt kívánom, hogy az Úr segítségével fejlődjék és működjön, tanúságot téve a testvériségről és a szolidaritásról. És ne feledkezzünk meg a háborúkról, ne feledkezzünk meg a meggyötört Ukrajnáról, Palesztináról, Izraelről, a rohingyákról, arról a számos háborúról, ami mindenütt folyik. Imádkozzunk a békéért! A háború mindig vereség, mindig. Imádkozzunk a békéért! Békére van szükségünk. Végül köszöntötte a fiatalok, a betegek, az idősek és az ifjú házasok csoportját. A Lourdes-i Szűzanyát ünnepeljük jövő vasárnap, aki anyai gyengédséggel kísérjen titeket az útjaitokon – zárta köszöntéseit és felhívásait Ferenc pápa.

07 február 2024, 13:49

Legutóbbi kihallgatások

Olvasd el mindet >