Keresés

A Hittani Dikasztérium székhelye a Vatikánban A Hittani Dikasztérium székhelye a Vatikánban 

A pápa az új prefektushoz: a Hittani Dikasztérium feladata őrizni a tanítást és reményt adni

Ferenc pápa levelet írt Víctor Manuel Fernández érseknek, akire rábízta a Hittani Dikasztérium vezetését. Az argentin főpásztor szeptember közepén lép hivatalba a dikasztérium élén, amelynek elsődleges feladata a hitből fakadó tanítás őrzése, mely reményt ad.

Gedő Ágnes – Vatikán

Erre mutatott rá levelében Ferenc pápa, leszögezve, hogy a múltban a dikasztérium erkölcstelen módszereket alkalmazott, a teológia megismertetése helyett a doktrinális tévedéseket üldözte. Az új prefektus feladata elsősorban a dikasztérium átfogó vezetése lesz, vagyis a hit megőrzése és fellendítése, annál is inkább, mert a fegyelmi kérdésekre, mint a kiskorúakkal szembeni abúzus egy külön szekciót hoztak létre az intézményen belül, ahol felkészült szakemberek foglalkoznak ezekkel az ügyekkel.

Evangelizálni a jelen kort

A dikasztérium fő feladata a hit őrzése. Ez azt jelenti, hogy növelni kell a hitről való tudást és annak átadását az evangelizáció érdekében, hogy a hit fénye segítsen megérteni a lét értelmét, főként a fejlődő tudomány és társadalom által felvetett kérdésekre válaszolva. Ezek a kérdések az evangelizálás eszközeivé válnak, amelyek lehetővé teszik, hogy párbeszédet folytassunk a jelenlegi világgal, amelyhez hasonló eddig nem volt az emberiség történelmében.

A különbözőség gazdagít

Az egyháznak növekednie kell a kinyilatkoztatott Ige értelmezésében, az igazság megértésében, de ez nem jelenti azt, hogy erre kötelezően egyetlen kifejezési mód létezik – mutat rá levelében a pápa. A különböző filozófiai, teológiai és lelkipásztori elképzelések a Lélek által összehangolva a tisztelet és a szeretet szellemében hozzájárulhatnak az egyház növekedéséhez. Ez a növekedés pedig sokkal harmonikusabban megőrzi a keresztény tanítást bármilyen ellenőrző mechanizmusnál.


Isten mindenható és irgalmas

A Hittani Dikasztérium feladata tehát az, hogy bátorítsa a teológiai kutatásokat, melyeknek nem szabad megelégedniük az íróasztalnál, hideg és kemény logikával kigondolt, mindent uralni akaró teológiákkal. Mindig igaz lesz, hogy a valóság felülmúlja az eszmét, ezért arra van szükség, hogy a teológia odafigyeljen egy alapvető kritériumra. Ez pedig nem más, mint hogy minden teológiai felfogás alkalmatlan, mely kétségbe vonja Isten mindenhatóságát, különösen pedig irgalmasságát. Olyan gondolkodásmódot sürget tehát a pápa, amely meggyőzően tudja bemutatni Istent, aki szeret, aki megbocsát, aki üdvözít és megszabadít, aki kibontakoztatja az embereket és a testvéri szolgálatra hívja őket.

A lényegre koncentrálni és bemutatni az örök tanítást

Ez akkor teljesül, ha az igehirdetést a lényegre összpontosítjuk, mely a legszebb, legnagyobb, legvonzóbb, és egyben a legszükségesebb. Harmonikus rend áll fenn üzenetünk igazságai között, ahol a legnagyobb veszélyt az jelenti, amikor a másodlagos kérdések háttérbe szorítják a központi kérdéseket. E gazdagság távlatában az új prefektus feladata az, hogy gondosan ellenőrizze: a Hittani Dikasztérium és a többi dikasztérium dokumentumai megfelelő teológiai háttérrel rendelkezzenek, az egyház állandó tanításának gazdag táptalajában gyökerezzenek, és egyben helyet adjanak a jelenlegi tanítóhivatalnak – zárja Ferenc pápa a Hittani Dikasztérium új prefektusának intézett levelét.

Amint arról már hírt adtunk, a 61 esztendős La Platai érsek, Víctor Manuel Fernández kiváló biblikus, a teológia és a kultúra közötti párbeszéd előmozdítója volt Argentínában. Különösen fogékony az evangelizáló küldetés, a lelkiség és a szociális kérdések iránt. A 79 éves Luis Francisco Ladaria Ferrer jezsuita bíborost követi a dikasztérium élén.

Doktrinális és fegyelmi szekció

Mint ismeretes, Ferenc pápa 2022. február 11-én kelt Motu proprióval módosította a Hittani Kongregáció belső felépítését. Világosan elkülönítette a doktrinális és a fegyelmi kompetenciákat, két külön szekciót létrehozva, és mindegyik élére egy-egy titkárt jelölt ki, akik a dikasztériumot vezető bíboros prefektus helyettesei. A reform célja, hogy megfelelő jelentőséget tulajdonítson a hitbeli kérdésekkel foglalkozó doktrinális szekciónak és alapvető szerepének a hit előmozdításában, a fegyelmi tevékenység mellőzése nélkül, miután évtizedek óta sok erőfeszítést és humán erőforrást fektettek be az egyházi visszaélési esetek kivizsgálásába.

04 július 2023, 13:46