Továbbra is imádkozzunk a békéért – Ferenc pápa felhívása
Vertse Márta – Vatikán
Ferenc pápa arra buzdított, hogy még ebben a nyári időszakban se fáradjunk bele a békéért való imádkozásba, különösen az olyan nagy megpróbáltatásoknak kitett ukrán népért. És ne feledkezzünk meg a többi, sajnos gyakran elfeledett háborúról, a sok konfliktusról és összecsapásról sem, amelyek a föld számos helyét vérrel áztatják; olyan sok háború dúl napjainkban – állapította meg a Szentatya. Azt kérte, hogy érdeklődjünk a történések iránt, segítsünk a szenvedőknek, és imádkozzunk, mert az ima az a szelíd erő, amelyik oltalmazza és fenntartja a világot.
Végül a Szentatya köszöntötte a rekkenő nyári hőségben a Szent Péter téren összegyűlt mintegy 15 ezer hívőt, a rómaiakat, az Itáliából és a világ különböző országaiból érkezett zarándokokat, kiemelve a bérmálkozó fiatalok, olasz plébániák egyes csoportjait. Mindenkinek szép vasárnapot kívánt és arra kérte a híveket, hogy ne feledkezzenek meg róla imáikban.