Keresés

II. János Pál pápa szobra a Gemelli-kórház előtt II. János Pál pápa szobra a Gemelli-kórház előtt  (ANSA)

Ferenc pápa fölkelt a kórházban, megfelelően javul az állapota

A Szentatya pénteken a reggelit követően fölkelt, majd a délelőtt nagy részét karosszékben ülve töltötte. Elolvasott néhány napilapot és újrakezdte a munkát. A műtét utáni második éjszaka is nyugodtan telt, rendben folytatódik a lábadozás – adta hírül a szentszéki sajtóközpont a kezelőorvosok információi alapján.

Gedő Ágnes – Vatikán

Szerdán délután Ferenc pápán nyitott hasfali sérv plasztika műtétet hajtottak végre háló implantációval. Nem lépett föl szövődmény, sikeres volt a beavatkozás, amelyet a két évvel ezelőtti bélfali sérv operáció után kialakult heg okozta problémák tettek szükségessé. A Szentatya a műtét után magához tért a teljes altatásból, viccelődött, azóta pedig a lábadozás a megfelelő ütemben halad. Csütörtökön pihenéssel töltötte a napot, folyékony táplálékot vett magához. Pénteken délben a vatikáni sajtóközpont úgy tájékoztatott, hogy a pápa megreggelizett, majd fölkelt az ágyból, és a délelőtt nagy részét a karosszékben töltötte, ahol napilapokat olvasott és újra fölvette a munkát.


A Szentatya Úrnapján áldozott

„Hemodinamikus (véráramlási) és légzési értékei stabilak. Az operáció utáni szakasz rendben zajlik” – adták hírül csütörtökön este a pápa kezelőorvosai. A délután folyamán szentáldozásban részesült, mivel június 8-án ünnepli a világegyház Úrnapját, az Úr szent testének és vérének napját. Ezt követően felhívta telefonon annak a kisgyermeknek az édesanyját, akit ő keresztelt meg március végén, amikor fertőző bronchitisszel ápolták a Gemelli-kórházban, és meglátogatta a gyermekonkológiai osztály kis betegeit. Marcela asszony csütörtökön elment a klinikára, hogy kifejezze közelségét a kórházban fekvő Szentatya iránt, és ajándékba vitt neki egy posztert, amivel mielőbbi gyógyulást kíván neki. A pápát megindította a szeretetteli gesztus, ezért telefonon mondott neki köszönetet.

09 június 2023, 14:25