Keresés

Ferenc pápa Liseiuex-i Szent Terézhez fohászkodott az audiencián Ferenc pápa Liseiuex-i Szent Terézhez fohászkodott az audiencián  (ANSA)

Ferenc pápa ismét kórházba került, hasi műtétet végeznek rajta

A szerdai általános audiencia után a Gemelli-klinikára szállították a Szentatyát, akire a keddi vizsgálatok után újabb műtét vár. A sürgős beavatkozásról orvosai döntöttek, hogy elkerüljék a bélelzáródás kockázatát. Előreláthatólag több napig kórházban marad majd.

Gedő Ágnes – Vatikán

Kedden délelőtt a vatikáni rendelőben, majd a római Gemelli-klinikán járt a pápa, hogy computer tomográfiás (ct) vizsgálatot végezzenek rajta. 2021. július 4-én már megoperálták a Szentatyát bélfali sérv miatt. A diagnosztikai vizsgálat eredménye meggyőzte az orvosokat arról, hogy újra meg kell műteni a pápát. Ez a harmadik kórházi tartózkodása a római klinikán: először 2021-ben tíz napot töltött ott, majd idén március 29-én három napig kezelték, bronchitisszel.

Hasfali sérv miatt műtik

A szentszéki sajtóközpont igazgatója, Matteo Bruni így tájékoztatott: A szerdai általános audiencia végén a Szentatya a Gemelli Egyetemi Klinikára ment, ahol koradélután teljes altatásban operálják meg a hasfalán (laparotómia). Nyitott hasfali sérv plasztikát végeznek rajta háló implantációval. A kizáródott hasfali hegsérv gyakori, fájdalmas és súlyosbodó bélelzáródásokat okoz, ez teszi szükségessé a sebészi beavatkozást. A Szentatya hosszabb időt tölt majd az egészségügyi intézményben a műtétet követően, amíg teljesen felépül. Folyamatosan érkeznek a jókívánságok, imák, szolidaritás nyilatkozatok a világ minden tájáról a pápa gyógyulásáért. Június 18-ig törölték a pápai audienciákat.

Lisieux-i Szent Terézhez fohászkodott a pápa

Ferenc pápát fél 12-kor a Gemelli-klinika előtt újságírók és érdeklők csoportja üdvözölte. A délelőtt folyamán két magánaudiencát adott az apostoli palotában, majd rendben megtartotta az általános kihallgatást, a végén köszöntve a híveket és az ifjú házasokat. Az audiencia elején lerótta tiszteletét Lisieux-i Szent Teréz ereklyéi előtt. A 150 éve született szentnek nagy tisztelője a pápa, aki egy fehér rózsát helyezett el az urna előtt. Kilenc nyelvű @Pontifex Twitter-fiókjában is Lisieux-i Terézhez fordult: „A missziók védőszentjétől kérjük a kegyelmet, hogy úgy szeressük Jézust, ahogyan ő szerette. Ajánljuk fel neki megpróbáltatásainkat és fájdalmainkat, ahogyan Teréz tette, hogy megismerjék és szeressék Jézust mindenütt.”

Sikeres volt a műtéti beavatkozás

Szerdán este fél hétkor a szentszéki sajtóköpont úgy tájékoztatott, hogy a Szentatyán 3 órás sikeres műtétet hajtottak végre, amelynek során nem lépett föl komplikáció.

Frissítve: 18.42

07 június 2023, 12:11