Ferenc pápa részvéttávirata a brazíliai Serafim bíboros halálára
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Walmor Oliveira de Azevedo érseknek, a brazil nemzeti püspöki konferencia elnökének küldte szerdán Ferenc pápa a részvéttáviratot, melyben „imádságban való közelségéről” biztosítja az elhunyt főpásztor rokonait és a gyászoló híveket. A „szeretett bíborost” Ferenc pápa Isten irgalmába ajánlja. Úgy emlékezik rá, mint aki „buzgósággal szolgálta az egyházat, és aki papként részt vett a II. Vatikáni Zsinaton”. „Ötven éven át missziós szenvedéllyel szolgált a brazil érsekségben és gyarapította a hívekben a Jézus Krisztus és Egyháza iránti szeretetet”. „Az Úr fogadja be örök boldogságába hűséges szolgáját”, akiért Ferenc pápa imádkozik és a „Boldogságos Szűz Mária közbenjárását kéri”.