2019.10.09 SERAFIM FERNANDES DE ARAUJO 2019.10.09 SERAFIM FERNANDES DE ARAUJO 

Ferenc pápa részvéttávirata a brazíliai Serafim bíboros halálára

„Buzgósággal és missziós szenvedéllyel szolgálta az egyházat, gyarapította a Jézus Krisztus és Egyháza iránti szeretetet” – szól Ferenc pápa részvéttávirata, melyet a brazíliai Belo Horizonte érsekségnek küldött, mely most elvesztette egykori főpásztorát. „Sajnálkozással” ír a pápa a Serafim Fernandes de Araújo bíboros halálhírének vételére, aki október 8-án kedden, 95 éves korában hunyt el.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán         

Walmor Oliveira de Azevedo érseknek, a brazil nemzeti püspöki konferencia elnökének küldte szerdán Ferenc pápa a részvéttáviratot, melyben „imádságban való közelségéről” biztosítja az elhunyt főpásztor rokonait és a gyászoló híveket. A „szeretett bíborost” Ferenc pápa Isten irgalmába ajánlja. Úgy emlékezik rá, mint aki „buzgósággal szolgálta az egyházat, és aki papként részt vett a II. Vatikáni Zsinaton”. „Ötven éven át missziós szenvedéllyel szolgált a brazil érsekségben és gyarapította a hívekben a Jézus Krisztus és Egyháza iránti szeretetet”.  „Az Úr fogadja be örök boldogságába hűséges szolgáját”, akiért Ferenc pápa imádkozik és a „Boldogságos Szűz Mária közbenjárását kéri”.

10 október 2019, 11:03