Keresés

Vatican News
P. Rupnik mozaikja a betániai megkenésről P. Rupnik mozaikja a betániai megkenésről 

Ami tőle telt: Janka Ferenc atya elmélkedése Virágvasárnapra

Az igazi kérdés középpontja Jézus és műve. Észrevesszük és felfogjuk-e, hogy Jézus nemcsak sokkal többet tett értem és értünk, mint amire mi emberek valaha képesek lettünk volna? Hisszük-e, hogy Ő mindent megtett és beteljesített értünk, ami üdvösségünkhöz és örök boldogságunkhoz szükséges?
Hallgassák meg Janka Ferenc atya elmélkedését!

Jézus szenvedéstörténetében számtalan fontos és beszédes mozzanat szólít meg bennünket. Márk evangéliumából Jézus megjegyzését emeljük ki, amit a fejére igen drága nárdusolajat öntő asszonyról mond: „Ő megtette, ami tőle telt.”

A passió felfokozott intenzitású történetében mindenki azt teszi, ami tőle telik. Ennek kapcsán három kérdés fogalmazódik meg bennünk. Kinek mire telt ebben a történetben? Mire telik Jézusnak? És végül önmagunkkal kapcsolatban is megkérdezhetjük, hogy mire tellett, mire telik nekünk?

Először vessünk egy futó pillantást arra, hogy a legfontosabb szereplők mit tesznek, kinek mire telik. A főpapok és az írástudók azon tanakodnak, miképpen fogják el Jézust csellel, és hogyan öljék meg. A drága kenetet pazarló szeretetre reagálva Betániában, a leprás Simon házában egyesek a szegényekre hivatkozva bosszankodnak és megharagszanak az asszonyra. Péter hősködik, elfut, háromszor megtagadja Mesterét, majd keservesen sírva fakad. Júdás pénzért elárulja Jézust ráadásul úgy, hogy Mesternek szólítja és megcsókolja. A tanítványok szétfutnak, egy közülük ruháját hátra hagyva, meztelenül. A főpapok istenkáromlást vélelmezve méltónak tartják Jézust a halálra. Pilátus hiába próbálja felmenteni, a főpapok által manipulált tömeg nyomására keresztre ítéli. A megfeszített Krisztust mindenki kigúnyolja, még a rablógyilkos latrok is, akik között felfeszítik. Halála után arimateai József bátran elkéri Jézus testét a helytartótól, új sírba temeti és követ hengerít a sír ajtajához. Mária Magdolna és Mária József anyja távolról figyelik, hogy hova temetik őt.

A kortárs szereplők így cselekedtek. Ennyi tellett tőlük.

A második kérdésünk az, hogy „mire telik” mindeközben Jézusnak? Márk evangéliuma szerint Jézus finom visszakérdezéssel megvédi a fejére drága kenetet öntő asszonyt. Hálás örömmel fogadja és nagyra értékeli ezt a temetésére elővételezett pazarló szeretetet. Tanítványait prófétai módon eligazítja a húsvéti vacsorával kapcsolatban. Előre tudja és kimondja, hogy a tizenkettőből egy el fogja árulni. A vacsorán kezébe veszi a kenyeret, megáldja, megtöri és ezt mondja: „Vegyétek, ez az én testem”. A kelyhet is körbe adja és így szól: „Ez az én vérem, az új szövetségé, amely sokakért kiontatik”. A getszemáni kertben remegve és gyötrődve kéri Atyjától, hogy múljék el a pohár, de ne az ő akarata legyen meg, hanem az Atyáé.  A kereszten az „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem” kezdetű 22. zsoltárt imádkozza, majd hangosan felkiált és a lelkét kiadva meghal.

A harmadik, önmagunkkal kapcsolatos kérdésünk mindezek után még jobban szerte ágazik. Vajon mire tellett volna nekem akkor, ha ott lehettem, volna? Kikhez hasonlítottam volna a leginkább? Mire lettem volna képes ott? Érdemes a nagyhéten időt szánni ezekre a kérdésekre és a passiót újra olvasgatva eltűnődni azon, hogy vajon kinek a jelleme és stílusa áll hozzám a legközelebb, kinek a társaságába tartoztam volna leginkább?

Ennél azonban még reálisabb kérdés, hogy mire voltam képes Jézusért eddigi életemben, vagy mi telt tőlem ebben a húsvéti készületben? Hoztam-e érte szeretetből anyagi áldozatot, mint a betániai asszony? Virrasztottam-e vele, vagy a legkisebbek közül eggyel is legalább egy órányi időt a getszemáni kertihez hasonlítható vívódásban? Tudtam-e könnyeket hullatni a tagadását megbánó Péterrel együtt? Volt-e valaha bátorságom kiállni a véglegesen halottnak vélt Jézus mellett, mint arimateai Józsefnek, és megadni Jézusnak a látszólag vesztesek végtisztességét? Nem hinném, hogy sokan lennének olyanok, akiket Jézus a betániai asszonyhoz hasonlóan megdicsérhetne, hogy te valóban „megtetted, ami tőled telt”.

A legfontosabb kérdés azonban mégsem a régmúltra, nem is az én életem távlatára vagy a nagyböjti készületemre és rám vonatkozik. Az igazi kérdés középpontja Jézus és műve. Észrevesszük és felfogjuk-e, hogy Jézus nemcsak sokkal többet tett értem és értünk, mint amire mi emberek valaha képesek lettünk volna? Hisszük-e, hogy Ő mindent megtett és beteljesített értünk, ami üdvösségünkhöz és örök boldogságunkhoz szükséges?

Amikor a betániai asszony pazar bőkezűségének példás emlékezetét megidézzük és titkon mi is Jézus dicséretére vágyódunk, ne tévesszük szem elől a legeslegfontosabbat. Azt, hogy Isten, hármas-egy szeretetének minden képzeletet felülmúló nagyvonalúsága valóban „mindent megtett értünk, ami tőle telt”. Így teremtett világunk és benne mi, akiket atyai szeretetével megalkotott, fiúi-istenemberi alázatával megváltott, és szellemi Szentlelkével átistenülésre hív, minden bűnük, hiányosságaink és érdemtelenségünk ellenére mégis meghívást és lehetőséget kapunk arra, hogy belépjünk az Ő teljességbe, háromságos Szeretet-egységének boldogító titkába.

25 március 2021, 13:49