Keresés

Bolyai János matematikus emléktáblája Marosvásárhelyen, Széchenyi Kinga alkotása Bolyai János matematikus emléktáblája Marosvásárhelyen, Széchenyi Kinga alkotása 

Bolyai János matematikus tudománytörténeti évfordulójának római, vatikáni vonatkozásai

Interjú Berzeviczy Klára történész-germanista egyetemi docenssel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Közép-Európa Intézetének igazgatójával.

Somogyi Viktória - Vatikán 

2023. november 3-án volt 200 éve, hogy a nagy magyar matematikus, Bolyai János megírta édesapjának az ugyancsak matematikus Bolyai Farkasnak, azt a tudománytörténeti jelentőségű levelet, amelyben bejelenti, hogy megoldotta a geometria évezredes problémáját, írván, hogy „a semmiből új világot teremtettem”. Ennek a fontos tudománytörténeti évfordulónak van egy érdekes római, sőt vatikáni leágazása is. Erről kérdeztük Berzeviczy Klára történész-germanista egyetemi docenst, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Közép-Európa Intézetének igazgatóját.

Hallgassa meg Berzeviczy Klárával készült interjúnkat!

BK Tisztelettel üdvözlöm a Vatikáni Rádió Magyar Adásának hallgatóit és köszönöm a meghívást. Ami a bevezetőben jelzett témát illeti, a két Bolyai világhírűvé vált matematikai és geometriai munkásságáról nyilván sokan tudnak, ennek egyik kiemelkedő eseményének, az említett híres levélnek a 200 éves évfordulóját ünnepeltük november 3-án. Amiről beszélni szeretnék az egy kiemelkedő itáliai tudós szerepe abban, hogy a Bolyaiak, különösen pedig János felfedezése világszerte ismertté vált.

Élt Rómában, az 1800-as években, pontosan 1821 és 1894 között Baldassare Boncompagni, akinek különleges családi háttere volt, apai ősei Ugo Boncompagni-nak (1502-1585) aki 1572-ben XIII. Gergely néven lett pápa, a leszármazottai voltak, édesanyja pedig a törökök magyarországi kiűzésében kiemelkedő szerepet játszó másik pápa, Benedetto Odescalchi, azaz Boldog XI. Ince pápa testvérének utódja volt. Ilyen ősökkel persze a XIX. századi római arisztokrácia legfelső rétegéhez tartozott. Baldassare Boncompagni Piombino ötödik hercegének fiatalabb fia volt, de élethivatásául az arisztokrácia hagyományos életvitele helyett, a matematika és társtudományai művelését és népszerűsítését választotta.

Főműve egy saját szerkesztésű és saját költségén kiadott évkönyv volt: Bolletino di bibliografia e di storia delle scienze matematiche e fisiche címen, amelyben minden évben, egy-egy vaskos kötetben, összefoglalta a matematika és a természettudományoknak az elmúlt esztendőben elért eredményeit. Ez a könyvsorozat 20 évig működött és már az első kötetbe egy 20 oldalas tanulmányt íratott a pisai Angelo Tosi-val a Bolyaiakról, különösen Jánosnak az abszolút geometria felfedezésével elért eredményeiről. A sorozatban – egyébként – Bolyai János 18-szor, apja Farkas, pedig 7-szer kerül említésre. A Bolletino fennállása alatt 14551 sűrűn-szedett, nagyalakú oldalon jelent meg és elképesztő mennyiségű ismeretanyagot tett rendezett formában közkinccsé.

VR Mindez nagyon érdekes, úgy tudjuk, hogy Baldassare Boncompagni-ról néhány éve megjelent tanulmányukban a tudós magyar kapcsolatairól is írtak.

BK Igen, Luciano Caglioti római és Pályi Gyula modenai professzorokkal együttműködve foglalkoztunk Boncompagni családi hátterével is. Kiderült, hogy egy közeli rokona, a Boncompagni családból való unokaöccse és leszármazottai Magyarországon voltak birtokosok 1945-ig, de nem sikerült kiderítenünk, hogy hogyan jutottak hozzá. Édesanyja családjával kapcsolatban azonban bőséges anyagot találtunk. Boldog XI. Ince pápa, akiről régebben a budai várban a Nagyboldogasszony, közismertebb nevén „Mátyás” templom melletti tér volt elnevezve éspedig annak elismeréseként, hogy döntő szerepet játszott Magyarországnak a 150 éves török megszállás alóli felszabadításában, Benedetto Odescalchi volt. Testvérének leszármazottjai, éppen a pápának a török-elleni hadjáratban játszott történelemformáló szerepe miatt, Magyar- és Horvátországban bőséges birtokadományokban részesültek, sőt birodalmi hercegi rangot is kaptak. Ilyen minőségben magyar-horvát állampolgárok is lettek, tagjai az Országgyűlésnek és sokan közülük életmódszerűen is Magyarországon éltek, sőt magyar családokkal házasodtak, utódaiknak magyar keresztneveket (is) választottak, például Gyulát. Házasságok révén pedig számos magyar családdal kerültek rokonságba, mint például a Zichy, Keglevich, Majláth, Nyáry, Szabadhegÿ, Lipthay és még sokan mások. E kapcsolatok révén joggal feltehető, hogy Baldassare Boncompagni figyelmesen követte a magyarországi eseményeket, különösen azokat, melyek szűkebb szakterületét érintették.

VR Ez roppant érdekes! Kár, hogy a köztudatban ennek alig van nyoma, hiszen a II. világháború után még a XI. Ince pápáról elnevezett teret is „átkeresztelték”. Bukkantak még egyéb kapcsolatokra is?

BK Igen! Sőt egy nagyon érdekes, máig ható kapcsolatra is. Amikor Baldassare Boncompagni-nak tudomására jutott, hogy Bolyai János meghalt, többekkel együtt, benne is felmerült az a kérdés, hogy vajon e kiváló férfiú után maradt-e nem-publikált, érdekes matematikai-geometriai hagyaték. Kapcsolatba lépett a Marosvásárhelyi Főiskolával, ahonnan nem kapott választ. Ezután – hercegi rangjának nyomatékát is kihasználva – megkereste báró Eötvös Józsefet, aki akkoriban közoktatási és vallásügyi miniszter és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is volt. Némi bonyodalmak után e közbelépésnek meglett az eredménye, Bolyai János hagyatéka az Akadémia irattárába került és kutatók még ma is foglalkoznak az ebben leírt új matematikai felfedezések értelmezésével. Hát, ilyen módon keveredik a pápák rokonságának világa a legmodernebb matematika kacskaringós utakon bonyolódó történelmének világával. Nagyon örülünk, hogy az előzőekben vázolt igazán érdekes kapcsolatrendszert a Vatikáni Rádió Magyar Adásának hallgatói is megismerhették.

Itt jegyezzük meg, hogy Bolyai János apjának, az ugyancsak matematikus Bolyai Farkasnak szobra áll a római La Sapienza Egyetem Matematikai Intézetének folyosóján.

Baldassare Boncompagni, a matematika és társtudományai művelője és népszerűsítője
Baldassare Boncompagni, a matematika és társtudományai művelője és népszerűsítője

 

24 november 2023, 16:36