Keresés

Az orvosi rendelő avatója,(középen Matteo Zuppi bíboros, jobbra a város püspöke) Az orvosi rendelő avatója,(középen Matteo Zuppi bíboros, jobbra a város püspöke) 

Fratelli tutti: Asti városa orvosi rendelőt hozott létre a szegényeknek a pápa látogatására emlékezve

Ferenc pápa egy évvel ezelőtt kereste föl a piemonti várost, mely most a rászorulók részére egészségügyi ellátó központot adott át. Marco Prastaro püspök elmondta: ez az egyház figyelmének jele azok iránt, akik nehezen tudnak hozzájutni a közegészségügyi szolgáltatásokhoz.

Eugenio Bonanata / Gedő Ágnes – Vatikán

2022. november 19-20-án járt Ferenc pápa Astiban, és a város közössége nagy örömmel és hálával emlékszik látogatására. Ennek a találkozásnak egyik gyümölcse a szegények ellátására létrehozott Fratelli tutti – orvosi rendelő, melyet éppen a pápalátogatás évfordulóján adtak át. Az eseményen jelen volt az Olasz Püspöki Konferencia elnöke, Matteo Zuppi bíboros, a helyi hatóságok, szociális és egyházi intézmények vezetői, valamint néhány kedvezményezett. A rendelőt a kevésbé tehetősek számára hívták életre, főként azokra gondolva, akik nehezen részesülnek a közegészségügyi szolgáltatásokban, mintegy azt kiegészítendő, például azoknak, akiknek nincs lehetőségük arra sem, hogy olyan egyszerű gyógyszereket megvásároljanak, mint a paracetamol – mondta el a püspök.

Önkéntes orvosok, ápolók és gyógyszerészek

A kezdeményezés azt mutatja, hogy helyi egyház az egészségpasztoráción és a Karitászon keresztül válaszol a növekvő szegénység szomorú jelenségére – melyet a Karitász drámai jelentése is megerősít. A főpásztor kiemelte az egységes fellépést a karitatív központ létrehozásában. Fratelli tuttinak nevezték el, mert minden orvos, ápoló, gyógyszerész önkéntesen végzi a szolgálatot a rászorulók iránti testvériség jegyében. Ez is mutatja, hogy Asti városa szolidáris és befogadó, bár nem veri nagydobra. Prastaro püspök szerint a csöndes, diszkrét stílus jellemzi a várost, mely az evangélium stílusára emlékeztet. Nagyon sok csoport, egyesület, magánember készségesen és nagylelkűen támogatta a kezdeményezést, amikor tudomást szereztek róla. Az ötlet az egyháztól származik, de mindenkit testvérként akar a közös cél köré gyűjteni: gondoskodni azokról, akik nehézséggel küzdenek.


Tárt karok a testvériség jegyében

Maga a pápa is támogatta a rendelő létrejöttét. Idén májusban, amikor a Vatikánban fogadta az Asti-delegációt, szóltak az ötletről és örömmel fogadta. Az audiencián Ferenc pápa örömmel említette meg, hogy Astiban az új rendelőintézetet Fratelli tutti névre keresztelték, az evangélium új útjára utalva, mely út a szeretetben, a szolgálatban, a megbocsátásban, egymás terheinek közös elhordozásában visz előre.

Most megvalósult a terv, és remélhetőleg a pápa szorgalmazott tárt karok a jövőben is folytatódnak majd. A most létrehozott központ legyen az egyház figyelmének kiemelt jele a rászorulók irányában, mindenki otthona, hogy valóban mindnyájan testvérek lehessünk – mondta még el Asti város főpásztora.

21 november 2023, 15:35