300 fiatal indul útnak Hong Kongból a lisszaboni ifjúsági világtalálkozóra
Gedő Ágnes – Vatikán
Márciustól júniusig négy alkalommal gyűltek össze a Hong Kong-i fiatalok, hogy készüljenek a nagy eseményre: elmélkedtek az evangéliumról, szentségimádáson és közös imádságokon vettek részt. Lisszabonba Fructuoso López Martin atya, guadalupei misszionárius, egyházmegyei ifjúságpasztorációs referens vezeti a lelkes fiatalokat több pap kíséretében – adja hírül a FIDES missziós hírügynökség.
Chow püspök: nyitott szívvel, lelkesen menjetek a találkozóra!
“Ferenc pápa arra szólított benneteket, hogy lépjetek ki magatokból, és válaszoljatok az Úr hívására azáltal, hogy találkoztok a világ minden tájáról érkező kortársaitokkal, akikkel bátorítsátok egymást” – buzdította a szentmisén Stephen Chow Sau-yan Hong Kong-i püspök a fiatalokat, akit Ferenc pápa hamarosan bíborossá kreál, miután július 9-én bejelentette, hogy újabb 21 bíborossal gazdagodik a világegyház. Július 2-án mutatott be a főpásztor ünnepi szentmisét, amelyen a fiatalokat missziós küldetéssel bízta meg: nyitott szívvel vegyenek részt a lisszaboni ifjúsági világtalálkozón. Szívük teljen meg hálával és érezzék magukban a vágyat, hogy megosszák hitüket a világegyház valamennyi fiataljával.
A Szűzanya példáját követve keressük az Úr akaratát
Amint arról a FIDES missziós hírügynökség tájékoztat, a csoportvezetők, akik a fiatalokat kísérik majd Portugáliába, az oltár előtt imádkoztak a Szűzanyához, hogy megtanulják tőle késlekedés nélkül és alázatosan követni az Úr akaratát. Amint Portugáliába érnek, a Hong Kong-i fiatalok lelkigyakorlaton vesznek részt, illetve képzést tartanak számukra, hogy kamatoztassák majd a Szentatyával és a 600 ezer fiatallal közösen megélt tapasztalatokat. A csoport programjában szerepel egy 100 km-es Szent Jakab zarándoklat is, a Santiago de Compostelába vezető híres úton. Európai tartózkodásuk idején az ázsiai fiatalok fölkeresnek több zarándokhelyet Franciaországban, és ellátogatnak Németországba, az esseni egyházmegyébe is.