Keresés

A Vatikáni Könyvkiadó egyik pápa kötete A Vatikáni Könyvkiadó egyik pápa kötete 

A Vatikáni Könyvkiadó a Frankfurti Könyvvásáron: kötet a betlehemi jászol 800 éves történetéről

A Buchmesse-n a Vatikáni Kiadó több, Ferenc pápa által jegyzett újdonságot hoz, amelyek az irodalomra és a lelkiségre helyezik a hangsúlyt, és különös figyelmet fordítanak a spiritualitásra és az ökológiára.

Somogyi Viktória – Vatikán

Október 19-én, szerdán megnyílt a híres könyvvásár Frankfurtban, az ágazat egyik legrangosabb eseménye, amelyen a hagyományoknak megfelelően jelen van a Vatikáni Könyvkiadó is egy standdal. Az idei kínálat közül kiemelkedik egy kötet, amelyet az egyház élete és a kultúra szempontjából jelentős évfordulónak szenteltek: 800 éve készült el az első jászol, amelyet Assisi Szent Ferenc talált ki és állított fel 1223 karácsonyán. Ebből az alkalomból a Vatikáni Könyvkiadó megjelentette „Ferenc pápa: A betlehemi jászol – a Szenteste szereplői és szimbólumai” című könyvét. A kötetben a pápa elmagyarázza a betlehemi jászol jelenet különböző, fizikai és elképzelt szereplőinek jelentőségét és üzenetét.

Ferenc pápa kötetei a könyvvásáron

Ferenc pápa egy másik új könyve is debütál Frankfurtban: „Járjunk együtt. Szavak és elmélkedések a szinodalitásról”. A kötetet Nathalie Becquart nővér, a Püspöki Szinódus helyettes titkára szerkesztette. Ez egy antológia, amely összegyűjti a pápa megnyilatkozásait a meghallgató és Isten népeként úton levő egyházról a pápai trónra kerülése pillanatától napjainkig. Nagyon fontos szöveg, amelyet éppen akkor adtak ki, amikor Ferenc pápa bejelentette a szinodalitásról tartott szinódus két időpontját 2023 októberében és 2024 októberében.

A pápa másik kötete „Isten stílusa szerint” címmel a papság teológiájával foglalkozik. Elmélkedések gyűjteménye a papi lelkiségről, melyben olvasható Ferenc pápa beszéde a papság teológiájáról, amelyet az elmúlt hónapokban megtartott vatikáni szimpóziumon mondott. Timothy Radcliffe és Luigi Maria Epicoco atya kommentárja kíséri a beszédet. A szöveget a papság állandó képzéséről tartott összejövetel anyaga is gazdagítja.

Spiritualitás, ökológia, elbeszélés

Ferenc pápa kötetei, valamint a Szentszék különböző szervei által a közelmúltban készített tanítóhivatali dokumentumok mellett a Vatikáni Könyvkiadó a Frankfurti könyvvásárra elvitt néhány friss könyvet, amelyek a teremtett világ védelméről, a társadalmi életről és a spiritualitásról szólnak. Mindenekelőtt Gaël Giraud francia jezsuita közgazdász új könyve is jelen van „Az ökológiai átmenet szelíd forradalma – Hogyan építsünk egy lehetséges jövőt”. A kötet Olaszországban már kiváló visszhangot kapott az eladások terén és a sajtó részéről. Ezen kívül a Tiszteletreméltó Tonino Bello életrajza is a könyvvásáron kínált kiadványok között szerepel, amelyet Domenico Cornacchia püspök írt „Az erény tanúja és mestere – Tonino Bello atya keresztény útja” címmel, amelynek lengyel fordítása már folyamatban van. A könyvvásáron bemutatják az „Összebékített sokszínűség – Egy protestáns a Pápa újságjában” című kötetet is, amelynek szerzője Marcelo Figueroa, egy presbiteriánus közösség tiszteletese, az Osservatore Romano vatikáni napilap argentin kiadásának szerkesztője, amely spanyolul és portugálul is megjelenik. Ezentúl Vincenzo Paglia érsek, a Pápai Életvédő Akadémia elnökének kötete „Az élet teológiai etikája. Szentírás, hagyomány, gyakorlati kihívások” is megtalálható a vatikáni standon.

Két új kötet az irodalom és a lelkiség ötvözete

„Megérdemel egy szót két olyan új publikáció is, amelyek az irodalom és a lelkiség témáit ötvözik” – hangsúlyozza Lorenzo Fazzini, a Vatikáni Könyvkiadó vezetője.  Az első, „A világ szövete”, amelyet Andrea Monda, az Osservatore Romano, vatikáni napilap igazgatója szerkesztett. A kötet összegyűjti Ferenc pápa megnyilatkozásait az elbeszélés témájáról párbeszédben a világ minden tájáról származó nagyszerű írókkal, írónőkkel és értelmiségiekkel, Donna Tarttól Colum McCannig, Renzo Pianótól Edna O'Brienig. A Salani kiadóval közös kiadásban megjelent könyv kiváló fogadtatásra talált az olvasók körében.

A Lorenzo Fazzini, a Vatikáni Könyvkiadó vezetője által említett második új kiadvány „Az Ige és a történetek. Tizenhat olasz írónő olvassa az evangéliumok példázatait”, amelyet az Osservatore Romano női melléklete, a „Nők, egyház, világ” szerkesztői állítottak össze. Napjaink legismertebb olasz írónői olvassák újra az evangéliumi példázatokat és merítenek belőlük inspirációt, hogy megírják a maguk történeteit.

„Ez a két publikáció tanúsítja, hogy a könyvkiadás területén megújult és gyümölcsöző összhang születhet az irodalom és a lelkiség között. Ezek az alkotások bemutatják, hogy az ember e két dimenziója között a hitet és a tudást gazdagító egymásra hatás és kölcsönös hivatkozások születhetnek” – írja Lorenzo Fazzini, a Vatikáni Könyvkiadó vezetője.

20 október 2022, 19:57