Keresés

Vatican News
A Civiltà Cattolica szeptemberi számában első alkalommal szerepel nem jezsuita magyar szerző műve    A Civiltà Cattolica szeptemberi számában első alkalommal szerepel nem jezsuita magyar szerző műve  

Dominancia helyett alámerülés? A hatalom formái a nemzetközi segélyezési relációkban

A La Civiltà Cattolica olasz jezsuita folyóirat szeptemberi számában jelent meg Solymári Dániel nemzetközi kapcsolatok szakértő és Michael Kelly ausztrál jezsuita „Dominancia helyett alámerülés? A hatalom formái a nemzetközi segélyezési relációkban” című írása. Solymári Dániel és szerzőtársának írása a szeptemberi szám vezető tanulmánya, egyúttal ez első alkalom, hogy nem jezsuita magyar szerző munkáját publikálták.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Solymári Dániel összefoglalója a megjelent tanulmányról:

Írásunkban azt vizsgáltuk, hogy a hatalom és az erő milyen formában és mértékben jelenik meg a nemzetközi segélyezési relációkban. Gondolatmenetünket abból a megfontolásból vezettük le, hogy a nemzetközi segélyezés a legszélesebb értelemben vett politika része, és jellemzően állami szereplők között zajlik. Ezért először a nemzetközi kapcsolatok rendszerének egészében mutatjuk be a hatalom természetét, majd ezután fordulunk a segélyezés összetett és nagy felelősséggel járó módozatai felé.

Munkánkban a nemzetek közötti segélyezésről, a másik fél felemelésének intézményesült formáiról gondolkodunk. A politikai hatalom szemszögéből tekintünk rá a karitatív rendszerekre, abból a megfontolásból, hogy a nemzetek közötti segélyezés történelmileg a közügy, közszolgálat gondolatának megjelenésével, a népek közötti kapcsolatok szellemében született. Ebben az értelemben a segélyezés tehát a politika egyik eleme, amelynek eredendő „tere” a nemzetek interakciójából született, és döntően ma is államok, politikai formációk között zajlik. De mennyiben határozza meg a politikai erő önnön terének ezen elemét? Lehet-e a segélynyújtás olyan politikai ,,létesítmény”, amely nem a hatalom logikája szerint működik? Beszélhetünk-e önzetlen, érdekektől mentes relációról egy dominanciából merítő és arra épülő felépítményben? Létezik-e erő, politikai-gazdasági kondíció, azaz feltétel nélküli önzetlen segítség? Avagy „adhatunk-e” úgy, hogy ne „kérnénk” érte semmit? Témaválasztásunk azon hipotézisünkből fakad, mely szerint a támogató félnek, azaz a donornak a támogatottal, recipienssel szemben megnyilvánuló ereje, hatalmi pozíciója a segélyezési kapcsolatok talán legjelentősebb jellemzője, együttműködésük eredményességének alapeleme.

De ki a szegény? Az ember és a társadalom viszonyát kutatókat évtizedek óta foglalkoztatja e kérdés megválaszolása. Használjuk ösztönösen, hétköznapi értelemben szabadon, s használják mások társadalompolitikai fogalom szerint. A társadalomkutatás, segélyezés szemszögéből azonban a kérdés leginkább úgy hangozhat: Mennyi a szegény?”. A „szegénység-számítás” klasszikus célja, hogy jövedelem és jó-lét szerint tegye mérhetővé az egyes társadalmi csoportok helyzetét, határozza meg az egyén szocio-ökonómiai státuszát. Méri a szegényeket és nem szegényeket, egyenlőtlenséget és leszakadást, majd ezekhez egzakt mérőszámokat rendelés differenciálja továbbá az így kapott halmazokat. A szegénység kiterjedtségének, mélységének ismerete előfeltétele a „szociális diagnózisnak”, majd az arra épülő segítő, felzárkóztatási folyamat felállításának. Végső soron pedig a szegénység felszámolására irányuló küzdelemnek, a jólét elérésének.

De miként van erre esélyünk, ha csupán távolról szemléljük a szegények mindennapi valóságát? Nem új keletű törekvés e szakadék átlépésének igénye: szakemberek, állami és nem állami szereplők évtizedes küzdelme ez. Ehhez alá kell merülnünk a szegények világába, bele kell lépnünk „mások cipőjébe”. El vagyunk zárva, és jóléti zónánkból szemléljük a szegények távoli világát, így nincs reális, terepi, életszerű tudásunk valódi nehézségeikről. A peremvidékek (Ferenc pápa: Evangelii Gaudium, 2013) messze vannak, párhuzamos és zárt világot alkotnak. Talán éppen ez a legnagyobb akadálya e máig nehezen feloldott distanciának. A terepi munka egyik legfontosabb alapvetése is őszinte önreflexióból fakad: nem ismerjük a recipiensek mindennapi valóságát, küzdelmeiket. A jelenlétre, alámerülésre épülő fejlesztő megközelítés megelőző válasz a nyomorra. A nyomor és a szegénység között ugyanis jelentős a különbség: amíg a szegénységben benne van az összetartás, a másik segítése, a napról napra való élet küzdelme és becsülete – így a szegény emberek képesek az egymás közötti integrációra –, addig a nyomorban a szükség felülír mindent: a hiány olyan mértékű, hogy szétmarja a közösségeket, és már nem tesz mást, mint szegregál. Ahhoz, hogy megértsük ezeknek az embereknek a helyzetét, találkozásra van szükség. Odafordulásra, belemerülésre. Arra, hogy jelen legyünk életükben, hogy elköteleződjünk sorsuk iránt. A legsürgetőbb teendőket szociális diagnózis alapján határozzák meg, a terepen dolgozó munkatársak a szükségletekre reagálva alakítják a programot.

A nemzetközi segélyezés tehát soktényezős folyamat, amelyben a végletek sem ritkák: ahogyan például a magyar születésű (Margaret Thatcher kormányában is közreműködő) Peter Bauer vagy később Friedrich Hayek (1976) is tagadta a segélyek motivációjának morális alapját. Szerintük sem az egyéneknek, sem az államoknak nem erkölcsi kötelességük, hogy másokat támogassanak; a javak szétosztása csak az igazságtalan egyenlőtlenség esetén merülhet fel. Bauer nem csupán azt állította, hogy a folyamatos segélyektől a recipiens országok ördögi körbe, csapdába (segélyfüggőségbe) esnek, de teljesen elutasította a fejlett országok támogató gyakorlatát. Szerinte az életminőség különbözőségei abból fakadnak, amit az egyes országok megérdemelnek, ennek pedig egyéni törekvésükből, fáradozásaikból kell fakadnia (Bauer 1976).

Mindez rávilágít a nemzetközi kapcsolatok rendszerének és benne a segélyezésnek az összetettségére, amellyel kapcsolatban sokszor már a kérdések is megosztók, a válaszok pedig egyenesen konfrontatívak – elmélkedik már idézett munkájában Joseph S. Nye, a nemzetközi politika és hatalom világhírű teoretikusa. Az elvek és a megközelítésmódok eltérőek, azonban a keresztény gyökerű, majd a XX. században újra felfedezett „emberiesség imperatívuszának” talaján állva egyetlen segélyezésben érdekeltnek sincs más lehetősége, mint hogy elkerülje a sérülékenyek további szenvedéseit, és lehetőségeihez mérten közreműködjön a szükséget szenvedők helyénvaló megsegítésében. Úgy, ahogyan azt a segítség haszonélvezői jónak látják magukra nézve.

30 október 2021, 21:55