Keresés

Egy indonéziai hívő ima közben Egy indonéziai hívő ima közben 

Nemzetközi csúcstalálkozó az USA-ban a vallásszabadságról

Az Egyesült Államok főpásztorai örömmel fogadták azt a kezdeményezést, amely egy alapvető emberi jog, vagyis a vallásszabadság kérdését hivatott a középpontba állítani egy nemzetközi összejövetel keretében Washingtonban (IRF Summit).

Isabella Piro / Horváth Hajnalka – Vatikán

Július 13-a és 15-e között folyik az Egyesült Államok fővárosában a vallásszabadságról szóló első nemzetközi csúcstalálkozó. Az esemény több, mint 40 érintett szervezet támogatásával jött létre, különböző vallások képviselőinek részvételével, akik a vallásszabadság elősegítéséért tevékenykednek. Köztük van az Egyesült Államok Püspöki Konferenciája (USCCB), amely örömmel támogatja a kezdeményezést.

David J. Malloy püspök, az USA Püspöki Konferenciája nemzetközi igazságosságért és békéért felelős bizottságának elnöke jegyzékében örömének ad hangot a csústalálkozó kapcsán. Az összejövetel célja, hogy felhívja a figyelmet a vallásszabadság kérdésére az USA-ban és egy széleskörű, nemzetközi koalíciót hozzon hozzon létre, amely együtt tevékenykedik majd világszinten.

A vallásszabadság alapvető emberi jog

A vallásszabadság, mint ahogyan arra Malloy főpásztor is emlékeztet, fokozott figyelmet érdemel, hiszen a Föld lakosságának mintegy 83%-a él olyan országban, ahol erős kormányzati vagy társadalmi ellenségeskedés jellemző a vallásokkal szemben. Malloy püspök szerint minden kultúrának, nemzetnek, vallási vagy politikai rendszernek erőfeszítéseket kell tennie a vallásszabadság védelméért, amely létfontosságú emberi jog.

Nemzetközi koalíció a vallásszabadságért

A washingtoni csúcstalálkozón a világ minden részéről felszólalnak a vallásszabadság védelméért tevékenykedő támogatók, valamint a vallásüldözéstől szenvedő tanúságtevők. A csúcstalálkozó elsődleges célja a politikusok támogatásának megnyerése a vallásszabadság előmozdításának reményében, egy nemzetközi koalíciót létrehozva, amely világszinten tud majd a jövőben működni.

Azbej Tristan államtitkár a felszólalók között

A csúcstalálkozónak magyar relátora is volt, felszólalt Azbej Tristan, az Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárság vezetője, továbbá olyan ismert személyiségek, mint Timothy Dolan bíboros, New York-i érsek, az USA püspöki konferenciája vallásszabadságért felelős bizottságának elnöke, Mike Pompeo volt amerikai külügyminiszter, Nancy Pelosi, az USA Képviselőházának jelenlegi elnöke, vagy Asia Bibi, pakisztáni katolikus asszony, akit halálra ítéltek és börtönbe zártak az iszlám elleni blaszfémia vádjával 2010-ben, majd 2018-ban felmentettek.

15 július 2021, 20:46