Keresés

P. Swamy jezsuita P. Swamy jezsuita 

Elhunyt P. Swamy jezsuita, az őslakos indiai törzsek jogvédője

Stan Swamy jezsuita atya 84 évesen vesztette életét Mumbaiban azok után, hogy az indiai hatóságok „maoista terrorizmussal” vádolták meg és tavaly októberben börtönbe zárták, majd súlyos egészségi állapota miatt idén május vége óta kórházban ápolták. Swamy atya évtizedeken át az indiai őslakos törzsek és a dalitok jogvédője volt.

Horváth Hajnalka – Vatikán

P. Swamy, teljes nevén Stanislaus Lourduswamy 1937. április 26-án született Tamilnádu indiai állam Trichy városában. 1957-ben lépett be a jezsuita rendbe, majd 11 évvel pappá szentelését követően 1981. február 22-én tett örökfogadalmat. Papi szolgálatának első éveiben lelkipásztori tevékenységet folytatott Dzshárkhand államban, majd 1974-től a bengalurui Indiai Társadalmi Intézet munkatársa volt 1991-ig, amikor visszatért Dzshárkhand államba, hogy a helyi emberi jogi szervezettel együttműködésben az Adivasi őslakos népességet segítse szociális tevékenységével. 1997-től Ráncsi városában élt a bennszülötteket támogatva társadalmi és lelkipásztori szinten egészen addig, amíg 2020 októberében az indiai hatóságok a Mumbai-i Taloja börtönbe vitték.

P. Swamyt hamis vádakkal ítélték börtönre

P. Swamy jezsuitát 83 évesen tartóztatták le 15 másik nem kormányzati szervezeteknek dolgozó, az emberi jogok védelméért küzdő személlyel együtt, akiket „maoista terrorizmussal” és a maoista lázadókkal való bűnrészességgel vádoltak meg, továbbá azzal, hogy 2018-ban részt vettek a Bhima Koregaon-ban kitört zavargásokban. Az ellene felhozott vádakat Swamy atya mindig elutasította, a zavargások helyszínén még csak nem is volt jelen.

Egész életét az őslakosok jogainak védelmére szentelte

A jezsuita szerzetes valójában évtizedeken át, csaknem 50 éven keresztül az őslakos Adivasi népesség erdészeti jogaiért küzdött, amely során a hatóságokkal is többször összetűzésbe került, az utóbbi 15 évben pedig azon bennszülöttek jogai mellett állt ki, akiknek a kormány jogtalanul akarta elvenni földjeit.

Az október 8-i börtönbezárást követően május 28-án a Mumbai Szent Család katolikus kórházába került, mert egészségi állapota folyamatosan súlyosbodott, a börtönben a Covid-19 vírussal is megfertőződött. A Parkinson-kórban szenvedő atya a börtönben törékennyé vált, nem volt képes járni és étkezni sem, vérnyomása alacsony volt. Az indiai igazságszolgáltatás a szerzetes óvadék ellenében történő szabadon bocsátási kérelmét is elutasította annak ellenére, hogy egészségi állapota rohamosan romlott és számos felhívás érkezett szabadon bocsátására. Swamy atya pár nappal ezelőtt szívrohamot kapott. Halálát a Covid-19 vírusfertőzés, a Parkinson-kór, a börtöni kedvezőtlen körülmények és a megfelelő orvosi ellátás hiányának együttese okozhatta.

P. Swamy a béke és az igazságosság vértanúja

Cedric Prakash indiai jezsuita társa szerint P. Swamy a „béke és az igazságosság vértanúja, aki egész életét a peremre szorult embertársainak védelmére szentelte önzetlenül és elkötelezetten. P. Swamy története szimbolikus jelleget ölt ezek után, kiindulópontként és ihletként szolgálva minden olyan ember számára, aki a szegényeket segíti missziós küldetése során, amelyet Krisztus nevében végez. Az Osservatore Romano vatikáni napilap P. Swamy haláláról megjelent cikkét így zárja: „Az a tény, hogy egy, az őslakosok társadalmi előmenetelében elkötelezett szerzetest hamis vádakkal illetnek a terrorizmusellenes törvény értelmében, komoly és súlyos kérdéseket vet fel a demokrácia stabilitásával és a jogállamisággal kapcsolatban Indiában, ahol a politikai hatalmak törvénytelen eszközöket használnak ahhoz, hogy a kellemetlenséget jelentő személyektől megszabaduljanak”.    

07 július 2021, 13:35