Keresés

Ferenc pápa és az olasz államfő Sergio Mattarella a Vatikánban Ferenc pápa és az olasz államfő Sergio Mattarella a Vatikánban 

Az olasz államfő a pápának: a testvériségre szóló meghívásai biztos útmutatók a politikában is

Az Olasz Köztársaság elnökének üzenete Ferenc pápa péteri szolgálata kezdetének nyolcadik évfordulójára: „folyamatos és fáradhatatlan tanúságtétele sok ember számára a „támogatás és vigasztalás forrása” - írja az olasz államfő.

Andrea De Angelis / Somogyi Viktória - Vatikán

„Szűz Mária, Szent József, Szent Péter és Szent Pál, valamint Assisi Szent Ferenc közbenjárását kérem, hogy a Szentlélek kísérje szolgálatomat, és mindnyájatoktól azt kérem: imádkozzatok értem.” Ezekkel a szavakkal fejezte be pápai szolgálatának első homíliáját Ferenc pápa: 2013. március 19-én a Szent Péter téren mintegy 200.000 hívő volt jelen, köztük intézmények és más vallások képviselői. Ez alkalommal már megnyilvánult Ferenc pápa figyelme a leggyengébbek és a teremtett világ védelme iránt.

Folyamatos és fáradhatatlan tanúságtétel

Nyolc évvel később az olasz államfő, Sergio Mattarella Ferenc pápának küldött jókívánságaiban megjegyzi, hogy „folyamatos és fáradhatatlan tanúságtétele” a jóakaratú emberek számára a támasz és a vigasz forrása”. Hangsúlyozza továbbá, hogy a testvériség szellemében végrehajtott tettek megnyitják „az elméjét és a szívét egy békésebb, virágzóbb, igazságosabb együttélés előtt, amelyet a pápa Iraknak és az egész világnak kért legutóbbi és fontos apostoli útja során”. A világszerte továbbra is sok embert sújtó járvány rávilágított az egyes országok és az egész nemzetközi közösség sérülékenységére, amikor igazságos és hatékony módon igyekeznek kezelni a jelenlegi vészhelyzetet.

Testvériség

Sergio Mattarella olasz elnök továbbá megjegyzi: Ferenc pápa felhívása arra, hogy „a testvériség szellemében cselekedjünk a nehéz körülmények leküzdése érdekében, erős felhívás a felelős állampolgári viselkedés gyakorlására”. Egyben „biztos útmutató az intézményi és politikai pozíciókat betöltők számára”. Ez a komoly felhívás megnyitja és áthatja azokat a távlatokat, amelyek túllépnek az egészségügyi feltételeken és az ebből fakadó súlyos társadalmi nehézségeken”.

 

 

20 március 2021, 11:07