Keresés

Az indiai keresztények kiállnak a vallásszabadság jogáért Az indiai keresztények kiállnak a vallásszabadság jogáért 

Indiában keresztények tömegei tüntettek a vallásszabadságot megsértő kormány ellen

November 2-án, hétfőn Arunácsal Prades indiai állam Itanagar városában több mint tízezer keresztény tüntetett. Az államot a Bharatiya Janata hindu-barát párt vezeti, amelyet azzal vádolnak, hogy megsértette a vallásszabadsághoz való jogot, mert nem engedélyezte egy templom felújítását.

Anna Poce / Somogyi Viktória - Vatikán

Keresztények tömegei vonultak utcára az észak-kelet indiai Arunácsal Prades államban a vallásszabadság védelmében. A helyi kormány szerint a tawangi keresztény megújulás templomot kormányzati földterületen építették és a Legfelsőbb Bíróság 2009-es egyik rendelete megtiltja, hogy vallási épületeket építsenek köztulajdonban lévő földterületen. Taw Tebin, az Arunácsali Keresztény Fórum (ACF) egyik tagja szervezte a békés tüntetést, amelyen minden keresztény felekezethez tartozó hívő részt vett. A UCANews hírügynökségnek elmondta: az államban a vallási struktúrák nagy részét kormányzati földterületen építették vagy a falvakban közterületeken és soha senki nem ellenezte korábban az istentiszteleti helyek építését.

Egyetlen más vallási közösséget sem sújt a tiltás

„Egyetlen más vallási közösséget sem sújtja a saját istentiszteleti helyeinek építését érintő korlátozás. Csak a keresztények elé gördítenek akadályokat, amikor fel akarják újítani templomaikat vagy engedélyt kérnek új templomok építéséhez” – mutatott rá Taw Tebin. „A vallásszabadság joga alkotmányos jogunk. Ennek ellenére a helyi kormány nem engedélyezi, hogy templomokat építsünk, ahol összegyűlhetünk és imádhatjuk Istent.”

Nem keresztény-buddhista szembenállásról van szó

Az Arunácsali Keresztény Fórum elnöke, Toko Teki elmondta, hogy egyesek hibásan úgy állítják be a helyzetet, mintha keresztény-buddhista szembenállásról lenne szó, pedig nem így van. „Szívélyes viszonyban állunk egymással és nem szándékozzuk megtéríteni a buddhistákat vagy keresztény területté alakítani Tawangot, ahogy ezt tévesen kijelentették” – nyomatékosította a keresztény szervezet elnöke. Felix Anthony atya, az észak-kelet indiai katolikus egyház szóvivője a UCANews hírügynökségnek nyilatkozva utalt a kormány makacsságára, amellyel kitart amellett, hogy „nem engedélyezi keresztény templomok építését, ugyanakkor más vallási csoportoknak megadja az engedélyt. Mi ugyanolyanok vagyunk, mint a többiek és nem szabadna, hogy vallásos hitünk alapján diszkriminációt szenvedjünk” – hangsúlyozta.

A keresztény egyházak vezetői szerint a tüntetést követően a kormány ígéretet tett, hogy felállít egy független bizottságot a keresztények kérvényeinek értékelésére.

 

06 november 2020, 18:27