Fraknói Vilmos-díjban részesült Szabó Ferenc jezsuita teológus
Rónai Judit Ágnes - Budapest
A történetíró, kanonok, címzetes püspök Fraknói Vilmosnak, az MTA rendes tagjának tiszteletére a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2000-ben Fraknói Vilmos-díjat alapított a teológia, a filozófia és az egyháztörténet terén kiemelkedőt alkotók számára. A díjat minden évben 2 magyar állampolgárnak és 1 magyar nemzetiségű nem magyar állampolgárnak adományozzák. A díjazottak Király Vilmos szobrászművész bronzból készült emlékérmét és emléklapot kapnak, s 300 ezer forint pénzjutalomban részesülnek.
A díjat ez idáig minden esztendő november 20-áján, Fraknói Vilmos halálának évfordulóján adták át. A pandémia okozta rendkívüli helyzetre való tekintettel idén a díjazottak, dr. Véghseő Tamás, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola rektora, Katona István nyugalmazott egri segédpüspök és a belga-magyar állampolgárságú dr. Szabó Ferenc jezsuita teológus külön-külön vehették át az elismerést.
2020. november 3-án a Parlament Gobelin-termében bensőséges, családias, a járványügyi előírásoknak megfelelő maszkos (!) ünnepség keretében, rendtársak – Vizi Elemér jezsuita provinciális, Nagy Bálint, a Sodrás utcai rendház elöljárója, Nagy Ernő jezsuita testvér –, valamint néhány családtag és barát jelenlétében adta át a Fraknói Vilmos-díjat Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Szabó Ferenc jezsuita atyának.
Az előterjesztő dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke köszöntő szavaiban röviden méltatta Szabó Ferenc munkásságát, mint mondta, azt a „kiváló és különleges teljesítményt”, amellyel több mint fél évszázada nemcsak a teológia, hanem a magyar vallási élet megújulását és a teológia oktatásának fejlődését is szolgálta. Hangsúlyozta: Szabó Ferenc mindnyájunk számára lelkiatya is, irodalmár, műfordító, kulturális értelemben kiemelkedő egyéniség, akinek az emléklap tanúsága szerint: „Teológiai, filozófiai és irodalmi életműve, a Vatikáni Rádióban teljesített negyedszázados missziós munkája, római emigrációja alatt a magyar szellemi és kulturális életet gazdagító tevékenysége, kimagasló felkészültséggel és igényességgel végzett papi szolgálata elismeréséül” ítélte a Miniszterelnökség a Fraknói Vilmos-díjat.
Soltész Miklós államtitkár méltatásában elsőként Szabó Ferenc atya talán legfontosabb, életének, hivatásának értelmét összefoglaló vallomását idézte: „Boldog vagyok, hogy Jézus társaként másokat is Istenhez vezethetek. Bár bűnös jezsuita vagyok, hiszem azt, hogy a Szentlélek kegyelmével teljesíthetem küldetésemet.” Kiemelte az elindító család fontosságát, példáját, hogyha a szülői gondoskodás felfigyel a tehetséges gyermekre, élhet bármilyen szegénységben a kis Zala megyei faluban, Kálócfán, ahol Szabó Ferenc atya született, nagy dolgok megvalósítására segítheti őt. Röviden végigtekintette a szerzetes hosszú életútját a jezsuita rendbe lépésétől (1953) az ötvenes évek egyházüldözésén át az 1956-os forradalom leveréséig, majd az ebből következő kényszerű emigrációig, amely – különösen a rákövetkező negyedszázad tevékenységének ismeretében – „nem menekülés volt, sokkal inkább egy hosszabb munka előkészítése”.
Soltész Miklós ennek a „hosszabb munkának” állomásait is fölidézte: Szabó Ferenc külföldi tanulmányai után 1967-től a Vatikáni Rádió magyar műsorának szerkesztője, majd 1972-től vezetője lett; pápáknak tolmácsolt, emellett tanulmányokat, könyveket írt és teológiai műveket fordított magyar nyelvre. Római évei alatt rádiós szerkesztőként és magyar nyelvű, filozófiai, teológiai és irodalmi ihletettségű munkáival a nyugati szakirodalomtól elzárt magyarországi hallgatók és olvasók számára hozzáférhetővé tette a kortárs szellemi élet legértékesebb irányzatait, „a világegyház történéseit, beszámolókat küldött a II. Vatikáni zsinat döntéseiről és annak teológiai következményeiről”, mint fogalmazott: „fontos kultúrmissziót betöltve sokakban tartotta a lelket”, s „százszámra küldte haza a könyveket, ezzel is segítve magyarországi paptársait”.
1992-ben Magyarországra hazatérve ugyanilyen aktív maradt: a (2010 őszétől már csak internetes kiadásban megjelenő) Távlatok folyóirat főszerkesztője, 2000-től 2005-ig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció szakán óraadó tanárként adott elő, 2011-ig a váci Apor Vilmos Főiskolán tanított. „Sokat tett azért, hogy többet tudjunk Pázmányról, Prohászkáról és a Vatikán keleti politikájáról, s szüntelenül kereste/keresi a válaszokat modern korunk nyugtalan embere számára” – emelte ki Soltész Miklós Szabó Ferenc atya egyháztörténeti kutatásainak közzétett monográfiáit. Végül az államtitkár szeretettel szólt a nagy felkészültségű Szabó Ferenc atya kedves közvetlenségéről, derűs természetéről, amely sokak tiszteletét vívta ki, hiszen „a Jóisten szereti a derűs keresztényeket”. Visszatérve az atya hitvallásának szavaihoz, biztatásul is kiemelte: „aki elfogadja a Szentlélek kegyelmét, és arra építi az életét, az képes segítséget nyújtani a hitét és hitelét elvesztő világnak”.
Szabó Ferenc atya a méltatást, az elismerést megköszönve röviden maga is számba vette azokat a mérföldkőnek is tekinthető munkákat, amelyeket hosszú élete során közreadott, ám noha fontosnak ítéli őket, mégis úgy vélte, hogy amikor majd „az igazságos és irgalmas Isten” előtt meg kell jelennie, végül csak a szeretet és a szeretet cselekedetei maradnak fenn a rostán.
A jövőre, 2021. februárjában 90. születésnapját ünneplő teológus, a jezsuiták doyenje teljes szellemi frissességnek örvendve, töretlen alkotókedvvel dolgozik és jelenteti meg régebbi és újabb teológiai tanulmányainak, előadásainak, elmélkedéseinek gyűjteményét. A kivételes kvalitású, több nyelven – elsősorban franciául és olaszul – író-olvasó szerzetes a scriptorok hagyományát folytatja, az egyház, elsősorban Ferenc pápa buzdításait, enciklikáit, a Vatikán történéseit figyelemmel kísérve korát meghazudtolóan használja ki a digitális technika előnyeit, s a Facebookon és a jezsuita bloggerek portálján teszi közzé újabb és újabb írásait, kommentárjait.
