Keresés

Vatican News
76th anniversary of the Warsaw Uprising 76th anniversary of the Warsaw Uprising  (ANSA)

A gdanszki érsek felavatta az Emlékezés parkját a zsidókat mentő lengyelek tiszteletére

Lengyelország náci megszállása idején lengyelek ezrei, közöttük rengeteg pap igyekezett menteni a zsidókat a kivégzés elől. Ezeknek a személyeknek szentelték az Emlékezés nemzeti parkját, amelyet augusztus 8-án avattak fel a toruńi Szent II. János Pál és az Evangelizálás Csillaga Mária-kegyhely komplexumban. A parkban már felírták 18.500 zsidó mentő lengyel nevét és az a cél, hogy elérjék a 40 ezret. A jövőben a felsorolást kiegészítik azoknak az ukrán állampolgároknak a neveivel is, akik a háború idején lengyelek életét mentették meg.

Lisa Zengarini / Somogyi Viktória – Vatikán

Sławoj Leszek Głódź, Gdanszk érseke ünnepi szentmise keretében áldotta meg az Emlékezés parkját. Homíliájában kiemelte, hogy nem szabad elfelejteni azt, ami a háború idején történt. „Emlékezzünk II. János Pál figyelmeztetésére, aki szerint az a nemzet, amely nem ismeri saját múltját, kihal és nem építheti jövőjét. Még sok elfeledett dolgot fel kell idéznünk a múltból, amelyeket ma helyre kell tenni” – nyomatékosította az érsek.

Váljon a hely a nemzedékek közötti találkozás parkjává

A szertartáson jelen volt Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is, aki annak a reményének adott hangot, hogy a park „a nemzedékek közötti találkozás helyévé válhat: azé a nemzedéké, amely a barbár időkben megfelelő módon viselkedett, a mi nemzedékünké és azoké a generációké, akik majd utánunk következnek”. Andrzej Duda államfő levélben köszöntötte az esemény résztvevőit. Jelen volt a megnyitón Izrael lengyelországi nagykövete, Alexander Ben Zvi is, aki emlékeztetett azok áldozathozatalára, akik elvesztették életüket azért, hogy megmentsék a zsidókat a lágerektől.

Apácák, papok, püspökök a nevek között

Az emléktáblára felkerült nevek között szerepel 2.345 szerzetesnőé, közel 600 papé és püspöké is. A 18.500 névhez csatlakozik még több mint 1.200 lengyelé, akiket azért gyilkoltak meg, mert védelmezték a zsidókat. Neveiket a kegyhely emlékkápolnájában helyezték el, amelyet minden évben több mint félmillió ember keres fel a világ minden részéről.

 

 

12 augusztus 2020, 14:27