Keresés

Carl Anderson köszönti a Kolumbusz Lovagok nevében Ferenc pápát 2020. február 10-én Carl Anderson köszönti a Kolumbusz Lovagok nevében Ferenc pápát 2020. február 10-én 

A Kolumbusz Lovagok Lengyelországban is segítenek

Hűségetek Isten, az evangélium iránt, szeretetetek az egyház iránt és karitatív vállalásotok révén az Úr eszközei vagytok a közösség java érdekében – írja levelében a lengyel püspöki konferencia elnöke a Kolumbusz Lovagoknak.

Gedő Ágnes – Vatikán

A száz éve alapított jótékonysági szervezet tagjai a híres lengyel Mária-kegyhelyen, Jasna Górában gyűltek össze az elmúlt napokban. Az on line-megtartott tanácskozás témája Szent II. János Pál pápa híres „Ne féljetek” – buzdítása volt. Stanisław Gądecki érsek, a lengyel püspöki konferencia elnöke dicsérő szavakkal méltatta levelében a Kolumbusz Lovagokat, amiért felkarolják a gyengébbeket, jótékony adományokkal támogatták az egészségügyi intézményeket és a plébániákat a koronavírus-járvány legkritikusabb időszakaiban, illetve imakezdeményezéseket indítottak Wojtyła pápa születésének centenáriumára. Levelében a lengyel főpásztor állandó imáiról biztosította a tanácskozás résztvevőit.

Lengyelországban 2005 óta vannak jelen

A Kolumbusz Lovagok az egyik legnagyobb amerikai katolikus karitatív szervezet, amely 2005-től van jelen Lengyelországban; de már kérték őket, hogy nyissanak székhelyet Jozef Glamp bíboros, Franciszek Macharski, valamint II. János Pál pápa egykori titkára, Stanisław Dziwisz nyugalmazott krakkói bíboros városaiban is. A rendet 1882-ben alapították az Amerikai Egyesült Államokban. Jótékonysági tevékenységéről vált ismertté a szegények és a betegek iránt, valamint az életvédelemben vállalt elkötelezettségük révén. Közel 2 millió tagot számlálnak, csupán Lengyelországban 6500-an vannak.

A Jasna Górai kolostor a pandémia idején
A Jasna Górai kolostor a pandémia idején

Nemrég fogadta őket Ferenc pápa a Vatikánban

Ferenc pápa még a koronavírus-járvány kitörése előtt, február 10-én fogadta a Vatikánban a Kolumbusz Lovagok vezetőtanácsának tagjait, akik karitatív tevékenységük centenáriuma alkalmából zarándokoltak el Rómába. A Közel-keleti üldözött keresztények, a rászorulók megsegítése mellett fontos támaszt nyújtanak Péter utódának. Egy évszázad telt el azóta, hogy XV. Benedek pápa megkérte a Kolumbusz Lovagokat, hogy humanitárius segéllyel lássák el Rómában az első világháború után szenvedő lakosságot. A katolikus férfiak amerikai jótékonysági szervezete nagylelkűen válaszolt a pápa felhívására: sportközpontokat hozott lére fiataloknak, melyek hamarosan helyet adtak az oktatásnak, a katekézisnek és az élelmiszerosztásnak. Ezzel hűségesen tükrözték az alapító, tiszteletre méltó Michael McGivney eszméit, aki a keresztény szeretetszolgálat és testvériség elvei alapján igyekezett megsegíteni a rászorulókat.

Ferenc pápa fogadja a Vatikánban a Kolumbusz Lovagokat
Ferenc pápa fogadja a Vatikánban a Kolumbusz Lovagokat

Segítség a Közel-keleti keresztényeknek

Ma a Kolumbusz Lovagok tovább folytatják az evangéliumi és testvéri szellemű szeretetszolgálatot különböző területeken. Az életvédelem, az emberi méltóság előmozdításán fáradoznak helyi és országos szinten egyaránt. Anyagilag és lelkileg is segítik a Közel-keleti keresztényeket, akik szenvednek az erőszak, a háború és a szegénység következményeitől. Ezért Ferenc pápa köszönetet mondott nekik, hiszen Isten végtelen szeretetét mutatják fel az üldözött és kitelepített testvéreknek.

26 május 2020, 12:40