Keresés

Via Crucis Jeruzsálemben Via Crucis Jeruzsálemben 

Szentföld: a jeruzsálemi Via Crucis művészeti alkotásokkal gazdagodott

Október 7-én, a jeruzsálemi Szent Üdvözítő ferences rendtemplomban bemutatott szentmise után leplezték le azt a 14 bronz faragványt, amelyek Jézus kínszenvedését ábrázolják. Alessandro Mutto olasz szobrászművész alkotásait a szertartást követően a jeruzsálemi óváros központjától kiinduló, szűk utcák között kanyargó Fájdalmak Útja, a Via Dolorosa Keresztútjának stációi mellett helyezték el.

Vertse Márta – Vatikán

A Jézus kínszenvedését ábrázoló bronz faragványok megvalósításának ötlete 2003-ban született, amikor a veronai öntöde egy bronz kaput készített a Béke Kapuja Társulat megrendelésére a Szentföldi Ferences Kusztódia részére. A bronz kapu Jézus születésének bibliai jeleneteit ábrázolja és azt a bejáratot díszíti, amely a Szent Katalin Bazilikából a Születés Bazilikába vezet. A „BMN Arte” veronai művészeti öntöde által kivitelezett domborműveket Ferenc pápa szeptember 21-én megáldotta a vatikáni Apostoli Palota Kelemen-termében.

Spirituális adomány a szentföldi zarándokoknak

A Béke Kapuja Társulat ihletői és alapítói, közöttük az egyiptomi P. Ibrahim Faltas ferences, ezután döntöttek úgy, hogy elkötelezik magukat egy Jeruzsálemnek szánt alkotás megvalósításában. Roberto Brizzi vállalkozó, a „BMN Arte” művészeti öntöde tulajdonosa elmondta: „Minden évben zarándokok milliói haladnak végig Jeruzsálemben a Via Dolorosán. Az állomások egyetlen jelképe egy korong, amelyen római számok jelölik az egyes stációkat. Amikor a betlehemi Szent Katalin templom számára elkészítettük a Krisztus genealógiáját szuggesztív jelképekkel ábrázoló bronz kaput, akkor felötlött bennem, hogy a világ minden részéről érkező zarándokoknak hiányzik egy megfelelő utalás ahhoz, hogy elmélkedhessenek Krisztus kínszenvedésének eseményeiről. Így a legjobb szaktudásunkkal arra törekedtünk, hogy reprodukáljuk a Via Dolorosa, a Fájdalmak Útja érzelmi töltését, amelyen Jézus végig haladt egyre közeledve a Golgotához, a keresztre feszítés helyéhez. Az elveszett viaszöntés módszerének köszönhetően, amely lehetővé teszi a hűséges reprodukciót a legkisebb részletekig, majd a végső, aprólékos kézzel történő kidolgozás révén sikerült megvalósítani az emlékezés útját, amely most már elkísérheti a Jeruzsálembe érkező zarándokokat”.

A veronai öntöde tulajdonosa hozzátette: az anyagiakon túl a keresztény etika részét alkotja, hogy művészetük spirituális adományát is eljuttassák a Szentföldre.

Az 50x60 cm-es nagyságú 14 bronz faragvány közül az első kilencet a Via Dolorosa falán, a stációkat jelző korongok mellé, a többi öt alkotást a Szent Sír belsejében, a Szentföldi Ferences kusztódia kápolnájában helyezték el.

Alessandro Mutto szobrász, aki a faragványok megalkotása előtt mélyreható történelmi kutatásokat végzett, a következőket nyilatkozta: „Úgy éreztem, hogy egy virtuális utazás része vagyok, ami elvezetett engem Krisztus korába. Szenvedélyesen törekedtem arra, hogy a lehető leghűbb formában reprodukáljam a Via Crucis állomásait”.

08 október 2019, 15:33