Cerca

Vatican News
Ady Endre szobra Ady Endre szobra 

Istenkereső magyar költők: Az Ady-centenáriumra emlékezünk

Az emberi élet, a filozófia, a költészet istenkeresés: „Az Isten valamiképp:/Minden gondolatnak alján/Mindig neki harangozunk…” vallotta a 20. század elején Ady Endre, akit Párizsban „megsuhintott a megtérések tornádója” (Vezér Erzsébet. Istenkereső modern költőink sorát Ady Endre nyitotta meg, aki száz éve, 1919. január 27-én hunyt el. Utána jött számos nagyság: József Attila, Szabó Lőrinc, Babits Mihály…

P. Szabó Ferenc SJ

   A költők istenkereséséről elmélyült tanulmányt  írt a  hit és hitetlenség között vergődő Szabó Lőrinc „A Sion-hegy alatt” c. antológia bevezetőjében: „Amit a teológia, a metafizika, a kozmogónia, a lélektan, sőt az ismeretelmélet és a természettudomány megmunkál, azt az érzelem és a képzelet jogán, rendszer és módszer nélkül, egy kicsit a maga nyersanyagának tekinti a költő is. Isten végtelen téma, minden út hozzá vezethet. Akiben van fantázia, az akkor sem tud hitetlen lenni, ha annak hiszi magát. Ateista verset még nem írtak; ahogy a modern fizika sugárzássá differenciálja az egész anyagi világot, úgy finomul szellemmé (a kéziratos fogalmazványban: »valami misztikus erővé«) a földi matéria sok tüntetően materialista költeményben.” - Szabó Lőrinc írta ezt a hitetlenül is hívő Adyról, de egyben önmagát is jellemezte. Nem tudott hinni a személyes Istenben és az örök életben.

Szabó Lőrinc megindítóan vallott hit és hitetlenség között vergődő életéről kevéssel halála előtt Szigeti Endre katolikus író rokonszenves jegyzetére válaszolva (Virrasztók, Bp. 1985, 409-411): „…Személyes Istent szeretnék, személyes túlvilági folytatást, és ez nem megy…”. Nem tudott a panteizmusból szabadulni. Igazában ez a leglényegesebb : hit a személyes Istenben és ezzel szoros kapcsolatban az örök életben.

   Itt idézem Henri Bergson zsidó filozófus vallomását, aki élete végén – tanulmányozva a nagy misztikusokat, a keresztényeket is (pl. Avilai Szent Terézt) - eljutott a Szeretet-Istenig. Úgy tűnik, hogy a leglényegesebb kérdésben még nem kerítette hatalmába az abszolút bizonyosság. Az erkölcs és a vallás két forrása c. utolsó nagy műve végén (348) ezeket írta: „Az igazat megvallva, ha biztosak lennénk, abszolút biztosak abban, hogy van halhatatlanság (survie), nem is tudnánk másra gondolni. Az élvezetek megmaradnának, de vértelenek és színtelenek lennének, mivel intenzitásuk csupán a rájuk fordított figyelemtől függ. Elhalványulnának, mint maga a lámpa fénye a felkelő Nap előtt. A gyönyört elhalványítaná az öröm.”

   Sokan még az őszintén igazság-keresők közül sem jutnak tovább egy bizonyos meghatározatlan teizmusnál, mások megrekednek a panteizmusnál vagy akár a bálványozásnál. Vagy az élvezetek rabjaiként nem tudják, hogy van „szívöröm”. Az igaz Istent keresésében el lehet téveszteni a helyes utat - jóllehet mindig figyelmeztet a belső „hang” (a platóni/szókratészi daimonion, vagy Ovidiusnál a „deus in nobis” ) ha nincs „betlehemi csillag”, vagy hiányzik az érzék a belső hangra (jóra nyitott lelkiismeret), főleg pedig  a transzcendensre nyitott alázatos szív, - mert végső soron a keresztény hit a Lélek (kegyelem) ajándéka.

Az emmauszi úton

  Szabó Lőrinc és Szigeti Endre említett párbeszédének elindítója a Tücsökzene 329. verse volt (Az Árny keze), amelyben a költő felidézi Lukács evangéliumából (24, 13-35) az emmauszi tanítványok esetét. Emlékezünk a történetre, amely a Krisztus-keresés parabolája is lehet. Két tanítvány kiábrándultan hagyja el Jeruzsálemet, mert a kereszten meghalt Mester sírját üresen találták. A Názáreti prófétát halálra ítélték s keresztre feszítették, pedig ők azt remélték, hogy ő fogja megváltani Izraelt. A hozzájuk szegődő ismeretlen Vándor megmagyarázza nekik, hogy az Írások szerint szenvednie kellett a Messiásnak, és utána feltámadva bemennie dicsőségébe. Mikor a faluhoz értek, kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, már lemenőben van a nap!”Aztán a kenyértöréskor felismerik a feltámadt Urat, aki eltűnik előlük.

„Maradj velem, mert beesteledett!” – e fohásszal kezdi a költő, közben „elmereng a régi jeleneten”, az emmauszin.

(…)

A sugár-hídon némán besuhan

egy örök Árny: lehetne Buddha is,

de itt másképpen hívják és tövis

koronázza: én teremtem csupán,

mégis mint testvérére néz reám,

mint gyermekére, látja, tudja,hogy

 szívem szakad, oly egyedül vagyok,

 s kell a hit, a közösség, a szeretet.

S kezét nyújtja. Mert beesteledett.”

   Kellett a hit, hogy értelmet adjon életének, de – saját bevallása szerint - nem tudott szabadulni a panteizmustól, pedig a keresztény igazságot „hasznosnak” tartotta: „a leggyakorlatibb, leghasznosabb tévedésnek,” „amennyiben becsületes emberek hirdetik!...Nagyon-nagyon szomorú és szerencsétlen vagyok…”

   Rettenetes a „szerencsétlen” vívódó Szabó Lőrinc kijelentése! Hogy mi keresztény hívők „hasznos tévedés”, illúzió áldozatai vagyunk!? Ha valaki, mint ö is, azért sem kötelezte el magát Krisztus mellett, mert nem akar illúzió áldozata lenni, ezt én még pozitívumnak tartom. Én magam a néha fel-felvillanó kételyt, az illúziótól való félelem suhintását – Ágostonnal – úgy értelmezem, hogy mindennél fontosabbnak tartom az igazságot, nem akarok csalódni, illúzióban élni! A kételyt onnan eredeztetem, hogy nem akarok illúzióban élni Isten létét és a halál utáni továbbélés hitét illetően. Az igaz vallás nem „ópium a népnek”! A hitaktus értelmes, szabad döntés. Ha nem láttad be, hogy hinned kell (más kérdés, hogy mi az akadály) nem kell csatlakoznod a hívőkhöz. De az akadályokat el kell hárítani, és tovább keresni. Talán a gőgös ész nem adja át a szerepet az alázatos és „látó szívnek”.

Ezt a pascali igazságot fogalmazta meg Saint-Exupéry A kis herceg-ben : „Jól csak a szívével lát az ember.”  A „szív” tehát a bergsoni, teilhard-i és prohászkai intuitív megismerés, a születő, most fakadó valósággal/dolgokkal való egybeesés, olyan „látás”, amire a szimpátia, a szeretet teszi képessé az embert. A hívő vallja Szent Ágostonnal: „A szeretet az a szem, amellyel „megláthatjuk” Istent, aki maga a Szeretet.

  Hisszük azt, hogy Krisztus – ismeretlenül is – ott jár az élet „emmauszi útján” kíséri és megvilágosítja a kiábrándultakat, a keresőket, a kételkedőket, sőt a magukat hitetlennek tartó jóakaratúakat. Ha készek befogadni a teljesebb igazságot, ha alázattal megnyílnak az irgalmas Isten ajándékának. Mert a világon minden Krisztusért, általa és értünk létezik. Mindent Benne és általa teremtett, mindenkit Hozzá rendelt öröktől fogva a Szeretet-Isten. (Ef 1, 3-10; Kol 1, 13-20)

09 július 2019, 19:13