Interjú Kisléghi Nagy Ádám festőművésszel, akit a Pápai Szépművészeti Akadémia tiszteletbeli tagjává választottak

Gedő Ágnes – Vatikán

A díjakkal kapcsolatban Kisléghi Nagy Ádám elmondta: Óriási megtiszteltetésnek tekinti az elismeréseket, de egyben megnövekedett felelősségnek és kötelességnek is arra, hogy szolgálja az Úr Jézust és az egyházat. Meggyőződése, hogy az egyházi művészetben vissza kell nyúlni a gyökerekhez, ahhoz a művészi kifejezésformához, amely méltó módon és hatásosan tudja közvetíteni az emberek felé az evangélium üzenetét. Nem célja, hogy bekerüljön a művészettörténeti könyvekbe, viszont az élet könyvébe igen. Nem az aktuális kor trendjeinek kíván megfelelni, hanem a keresztény hívő ember értékrendjének. A lelkiség megjelenítésére alkalmas formanyelvet pedig nem a kortárs művészetben találja meg Kisléghi Nagy Ádám.

Március 15-én Kossuth-díjban részesült

„Aki gondolkodik, kérdez, alkot, az műveivel, munkájával népét, nemzetét szolgálja" - jelentette ki Áder János köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából elmondott beszédében az Országházban, mielőtt átadta a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrendeket. Kisléghi Nagy Ádám festőművész, érdemes művész nemzetközi szinten is elismert, kiemelkedő művészi pályája, a bibliai történeteket figuratív ábrázolásmóddal megjelenítő, vallásos témájú alkotásai, valamint a világ számos templomát díszítő nagyméretű, szuggesztív falfestményei elismeréseként kapta a Kossuth-díjat – olvassuk az indoklásban.

Memento mori – halál és feltámadás

Kisléghi Nagy Ádám az interjúban fölidézte évekkel ezelőtti látogatását a palermói kapucinusok kriptájában. Ezen a speciális helyen a XV. századtól a XIX. századig mumifikált személyek testét állították ki: férfiak, nők, gyermekek, papok, főpapok és művészek láthatók köztük. „Megdöbbentett a látvány és rájöttem, hogy semmit nem érnek a kitüntetések, mert láttam az ujjnyi vastag port a ruhájukon, amiben eltemették őket, láttam a port a rajtuk lévő kitüntetéseken”.  Ez az élmény a középkorban a szerzetesi lelkiség egyik fontos jelmondatát juttatta eszébe: Memento mori, emlékezzél a halálra. Az ember tehát meg fog halni – ez az alapállás. A díjak örömmel töltik el a festőt, de még jobban örül annak, hogyha annak távlata az örökkévalóság és az üdvösség. A mai kultúra viszolyog a haláltól, tapintatlanságnak tartja a téma emlegetését. A barokk kor azonban fricskát mutatott a halálnak, és a hívő embernek nem okoz gondot a lét végességének kezelése.

Az emberek az egyszerűséget szeretik

Kisléghi Nagy Ádám festészetének egyik visszatérő eleme a koponya, előszeretettel ábrázolja a szenteket is ebben az összefüggésben. Az eksztázis valóban a szenvedély, de annak kiindulópontja a halállal való szembesülés, amiből föltekint az örök élet fényébe. „Ebből a szempontból egy ilyen kripta meglátogatása nem borzaszt, hanem megnyugtat, békét ad. Ezért a kitüntetésekkel mindig óvatosan kell bánni, nehogy az legyen a vége, hogy agyonnyomja az illetőt. Fontos a díj, de nem annyira a művész személyének szól, hanem azt erősíti meg, hogy létjogosultsága van ennek a fajta festészetnek, ábrázolásmódnak. Az emberek nem szeretik a bonyolultat, amiben a sötétség erői működnek. Az egyszerűséget ezzel szemben értik, és szeretik, és akkor ez az örökkévalóságról szól” – mondta el rádiónknak a művész.

Ars sacra - Az ábrázolás dicsérete

Kisléghi Nagy Ádám az interjúban megosztotta a hallgatókkal hitvallását.

„Ars Sacra: szent művészet, mert a művészet szent. Nem profán, nem öncél, nem „geg”. A művészet törvény, de nem öntörvény. Szent, mert szolgál, mint az angyalok. Mélyről indít ugyan, de felemel, és nem letaszít. A művészet maga a nagyszívűség, sohasem kicsinyes. Egyedien egyetemes, személyesen általános. Valóság és nem imitáció. Gondolat és nem asszociáció. Minőség. Kinyilatkoztatás és nem ködösítés. Érzelem, de nem érzékiség. Nem történet, hanem létező. Ezért nem antik és nem modern. Iránytű, szeizmográf, mindig időszerű. Állandóan változik és mégis állandó. Tőmondat és nem fecsegés. A művészet gyönyörködtető és fájdalmas. A rejtettről az érthetőn keresztül tud szólni, nem pedig a rejtettről a rejtetten keresztül. Mindenkihez, nem csak az elithez.

A művészet megragadja a teremtést

Szent művészet, mert mindenkié. Mindannyiunk ügye. A művészet nem kisajátítható, nem kifizetődő. A művész nem önjelölt, hanem kiválasztott. ő a tanúságtevő, a hitelesítő. Ő a szőlővessző. A művész a tanítvány, aki másokat tanít. Ő az, aki nem érti a világot, de érti a létet. Abnormális és ezért normális. Tudja, hogy mit nem tud, és ezért tud valamit. Tudása ott kezdődik, ahol az értelem végződik. A művész táplálékot nyújt, az erkölcs táplálékát. A művészet a vegetálásba süllyedt ember megszégyenítője. A szépséget szeretők vigasztalása. A tisztaszívűeké. Vágy, az emelkedettség vágya. Sóhaj, a tökéletlen sóhaja a tökéletes felé. A művészet élmény, a teljesség vágyának élménye. Töredék, a tökéletesség szilánkja. Szent a művészet, mert a legszentebbtől kér bocsánatot. Az igaz szépsége, a bűnbánat öröme. Ez a gyógyulás kezdete. A művészet a vég dicsősége és a kezdet oltalomérzése. A megragadhatatlant megragadhatóvá tevő. Természetesen természetfeletti. A művészet hit, tehát vallás, hitvallás. A teremtés dicsérete, a Teremtő magasztalása. A művészet magasztosság. A rekviemek derűje és békessége, a fájdalmak Golgotájának optimizmusa. A művészet a megsemmisült egzisztencia örömujjongása.

Országának nem lesz vége

Így tehát az én szókincsem: magasztosság és áhítat, mint Bach passiójában Krisztus köré vonósokkal szerkesztett glória. Az én hangom is elcsuklik az evangélistáéval együtt Jézus nevének kiejtésekor. Mert együtt éneklem a kórussal a h-moll mise Credójában, hogy „hiszek az egy Istenben, Mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében.” Majd az „Et incarnatus est” titokzatos remegésében megértem a művészet születését is, és egyetlen igaz voltát. Mert ehhez képest minden más csak narkotikum, és mert „országának nem lesz vége.”

A Pantheon művészeti társulat története

(Forrás: Magyarország Vatikáni Nagykövetségének blogja)

A teljes nevén Pantheon Virtuózainak Szépművészeti és Szépirodalmi Pápai Akadémiája 1543-ban alakult meg a Pantheonban, a Rómában alkotó művészek (festők, építészek, szobrászok) kezdeményezésére, III. Pál pápa engedélyével. Az eredetileg Szentföldi Szent József Kongregáció néven működő társulat Boldog IX. Piusztól részesült pápai jóváhagyásban, majd XI. Piusz emelte akadémiai rangra. Néhány évvel az alapítás után már zenészeket is tagjaik sorába emeltek, 1995-ben pedig II. János Pál pápa megnyitotta az Akadémiát az írók, költők és filmrendezők előtt is. Székhelyük a Pantheon Szt. József-kápolnája, ezért is tartják közgyűlésüket a szent ünnepén. A testület nemcsak vallási és jótékonysági tevékenységet folytatott, hanem önsegélyezési funkciója is volt, majd később a művészképzésben is részt vállalt ösztöndíjak és pályázatok révén. Értékes levéltárral és művészeti gyűjteménnyel rendelkezik. Utóbbi nagy részét a Pantheonban őrzik, s főleg a tagok által adományozott művekből áll. Kiemelkednek köztük az önarcképek, illetve a tervek és művázlatok. (A gyűjtemény virtuálisan megtekinthető az Akadémia honlapján.)

Borromini, Valadier, Velasquez, Canova után magyar festőt is beválasztottak

A Pantheon Virtuózainak Pápai Akadémiájának öt osztálya van: 1. építészek; 2. festők és filmművészek; 3. szobrászok; 4. zenészek és műértők; 5. irodalmárok és költők. A „rendes tagokat” a pápa nevezi ki, létszámuk legfeljebb 50 fő lehet, és 80. életévük betöltésével „emeritus akadémikussá” válnak. Őket egészíti ki a létszám feletti „tiszteletbeli akadémikusok” kategóriája.

Az Akadémia kezdettől fogva a legnevesebb művészeket tömörítette, nemcsak Rómából, de más országokból is. Az ismertebb tagok között volt Daniele da Volterra, Cavalier D’Arpino, Pirro Ligorio, Jacopo Barozzi da Vignola, Antonio da Sangallo, Alessandro Algardi, Francesco Borromini, Diego Velazquez, Mattia Preti, Pietro da Cortona, Carlo Maratti, Pompeo Batoni, Filippo Juvarra, Luigi Vanvitelli, Giuseppe Valadier, Antonio Canova, Jean-August-Domenique Ingres. Kisléghi Nagy Ádámot megelőzően a Rómában alkotó Hajnal János volt az Akadémia magyar tiszteletbeli tagja.

Festők, szobrászok, írók, építészek, filmrendezők az idei díjazottak

Az idei kinevezettek között találjuk rendes tagként Santiago Calatrava építészt, Marco Tirelli festőt, Elisabetta Benassi és Giuseppe Penone szobrászokat, Alessandro D'Avenia és Andrea Moro szépírókat, valamint Antonio Spadaro SJ atyát, a Civiltá Cattolica főszerkesztőjét. Az új tiszteletbeli tagok között szerepelő Kisléghi Nagy Ádám mellett találjuk Raúl Berzosa festőt, Jordi Bonet i Armengol-t, a barcelonai Sagrada Família építészét, Paolo Portoghesi építészt, valamint Aleksandr Nikolaevič Sokurov orosz és Liliana Cavani olasz filmrendezőt.

A Pantheon Virtuózainak Pápai Akadémiájának közleménye kiemeli, hogy az új kinevezések „hozzájárulnak az Akadémia kulturális profiljának naprakésszé tételéhez és újra definiálásához, lendületet adnak az Akadémia új irányvonalának, mely a művészeti kreativitás megújítását helyezi tevékenysége középpontjába tagjainak tevékenysége és művei révén”.

A magyar festő vatikáni szereplései

Kisléghi Nagy Ádám többször szerepelt már a Vatikánban. 2003-ban festménye nyomán készült Batthyány-Strattmann László boldoggá avatási képe (standard) a Szent Péter-bazilika homlokzatára. 2009-ben ő képviselte a magyar művészeket a Vatikánban XVI. Benedek pápa és a művészek találkozóján. 2016-ban "Lux in tenebris lucet" címmel volt kiállítása a Római Magyar Akadémián.