Béta verzió

Cerca

Vatican News
2018.09.23 Nota di P. Vértesaljai László SJ sulla formazione sacerdotale Teológiai leckekönyv feketén-fehéren, piros-fehér-zöldben  

Ferde szemmel… P. Vértesaljai László SJ jegyzete

Kérdezném én Őt is a gyökereinkről, Apám Édesapját – ahogy hallom a pápai buzdítást –, de még Fiának esküvőjét sem érhette meg. Megölték. Elmesélem…

1979 augusztusában az ateista kommunizmus elégedetten pöffeszkedett vörös karosszékeiben, Moszkvától egészen Pekingig. Ferde szemmel nézte mindazt, ami nem az övé. Így kerültem én is a szemük elé 1979 augusztusában. Naná, nem magamtól mentem. Hívtak, azaz írásban parancsolták, hogy jelenjek meg a Markó utcai székházukban, ahol oly sok gyalázatos kihallgatást és pert rendeztek. Emlékszem a nagy, magas és sivár szobára, a közepére belógó hatvanas égő vérszegény fényére, a katedrára emelt íróasztalra, az ott ülő gyűrött arcú és dohányzó „Fecske” fedőnevű őrnagyra, a tányérellenzős lámpa alá helyezett egyszerű székre és a helyiség mélyén, a sarokban lapuló sötét alakra, akinek egyetlen szerepe az volt, hogy a jelenlétében csoszogásával, krákogásával és egyéb, tudatosan keltette zajaival félelmet keltsen és megzavarja azt, aki előtte, középen ült, egyedül a hatalommal szemben. És akit ők ketten, megbízásból, hivatalból, ex officio, ferde szemmel néztek. Be akartak szervezni, beépíteni a saját soraikba, azért, hogy ha ők engem, az esztergomi egyházmegyés harmadéves kispapot a püspöke kérésére kiengednek a római Német-Magyar kollégiumba, akkor én onnét nekik jelentéseket küldjek: Kivel és miről beszélgetek? Kivel, mikor és hol találkozom…? Azok kérték ezt tőlem, akik apai Nagyatyámat 1946-ban megölték. Azok kérték ezt tőlem, akik földönfutóvá tették a családomat, akik Apámnak nem adtak munkát, akik anyai Nagyatyámat Kistarcsára internálták, Keresztapa-Nagybátyámat, Édesanyám testvérét pedig halálra ítélték és a váci börtönbe zárták, ahonnét ’56 szabadította ki. Nekem csak egyetlen lehetőségem maradt: egyenesen a szemükbe nézni és világosan, egyértelműen azt a szót mondani, hogy NEM.

Két és fél óra elteltével Fecske őrnagy így összegzett: „Maga mindent elrontott” és elbocsájtott. Másnap Esztergomba rendeltek, megmosták a fejemet… és a prímási palota kertjében a Duna mellett sétálva, távol a lehallgató poloskáktól püspököm, Lékai bíboros szemébe néztem: „Önnek döntenie kell, kinek hisz: nekem, a kispapjának vagy nekik?” Választ nem kaptam, de furcsa módon útlevelet igen és aztán minden nyáron, a római tanulmányaimból hazatérve nyári szabadságra, jött mindig a rendőrség: „Fecskék” helyett „Karvalyok”, mindig ugyanazzal a ferde szemmel, mindig ugyanazzal a szándékkal: beépíteni. Ez sohasem sikerült nekik. Isten mindig megadta hozzá a szükséges kegyelmet.

Ennek idén egy híján negyven éve. Naivan azt hihetném: De hát azóta minden megváltozott! Most már tudom, és meg is vallom, hogy nem. A kommunizmus nem tért meg, „euromutánsa és sinomutánsa” tovább él, már nem hatvanas égők sápadtka vörös fényében, hanem kemény-kék ledes lámpák vakító luxusában, Európa közepén is, egészen a távoli Keletig. Nem „kis lépésekkel” halad, hanem öles léptekkel igyekszik, szorítja az idő.

Dsida Jenő Psalmus Hungaricusára gondolok, a sorsra, ami akkor és úgy vár rám, ha nem maradok hűséges ahhoz, Aki mindhalálig hűséges volt és marad hozzánk. Addig is fölemelem a fejem és egyenesen tekintek azokra, akik ferde szemmel néznek.  

Róma, 2018. szeptember 23. Vasárnap, az Úr napján

Ferde szemmel… P. Vértesaljai László SJ jegyzete
24 szeptember 2018, 10:50