Keresés

Nők Nők  (© Barbara Helgason)

Szentszéki felszólalás: a társadalmakban a nők még mindig nem egyenjogúak a férfiakkal

Az Amerikai Államok Szervezetének állandó tanácsa rendkívüli ülést tartott a nemzetközi nőnap alkalmából, amelyen felszólalt a Szentszék képviselője. Serrano prelátus aláhúzta a nők értékét, akik nélkülözhetetlen főszereplői egy igazságosabb és testvéribb világ építésének.

Gedő Ágnes – Vatikán

A Szentszék kiáll a nők jogai mellett és azok mellett, akik a nők jogait előmozdítják. Az Amerikai Államok Szervezetének március 6-i ülésén vatikáni delegáció is részt vett. Juan Antonio Cruz Serrano kiemelte, hogy fontos támogatni a nők legitim  jogainak követelését. Dicsérő szavakkal szólt a határozatról, mely elismerést és figyelmet akar adni azoknak a bátor amerikai nőknek, akik jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy ez a földrész igazságosabb és egyenlőbb legyen. A Szentszék csatlakozik mindazok erőfeszítéseihez, akik a nők szerepét mozdítják elő a társadalomban és az egyházi közösségekben, illetve védelmezi jogaikat a nemzeteknél. Teszi mindezt annak fényében, hogy a nőket a történelem folyamán kirekesztették és alábecsülték, de sok bátor tanúságtevő is volt köztük különböző területeken. Cruz Serrano emlékeztetett Ferenc pápa szavaira: „A női géniuszra szükség van a társadalmi élet minden területén. Ezért a nők jelenlétét biztosítani kell a munkahelyeken és mindenütt, ahol fontos döntések születnek, mind az egyházban, mind a társadalmi struktúrákban”.

Férfi és nő azonos méltósága

A Szentszék meggyőződése, hogy a társadalmi szerveződés még messze van attól, hogy világosan reflektáljon arra a tényre, hogy a nőknek pontosan ugyanolyan méltóságuk és jogaik vannak, mint a férfiaknak. A nők nélkülözhetetlen főszereplői egy igazságosabb és testvéribb világ építésének. Az őket megillető jogok követelése, mely azon a szilárd meggyőződésen alapul, hogy férfi és nő azonos méltósággal rendelkezik, a társadalmat és az egyházat is mély kérdések elé állítja, amely kihívásokat nem lehet felületesen elkerülni.

08 március 2024, 14:34