Keresés

Zuppi bíboros és Kirill páriárka munkatársaikkal Moszkvában a pátriárka székhelyén Zuppi bíboros és Kirill páriárka munkatársaikkal Moszkvában a pátriárka székhelyén  (ANSA)

Zuppi bíboros találkozott Kirill pátriárkával Moszkvában

A pápa békemegbízottja Matteo Zuppi bíboros június 28-án és 29-én Oroszországban tárgyalt. Szerdán megbeszélést folytatott Jurij Usakovval, az elnök külpolitikai tanácsadójával, és találkozott a katolikus püspökökkel a nunciatúrán. Június 29-én találkozott Kirill moszkvai orosz ortodox pátriárkával, aki ismételten köszönetét fejezte ki a Vatikánnak a béke keresésében tett erőfeszítéseiért és kezdeményezéseiért.

Salvatore Cernuzio / Somogyi Viktória – Vatikán

Az egyházak közös tevékenysége „a béke és az igazságosság ügyének szolgálatában” – ez állt Kirill moszkvai pátriárka és Matteo Zuppi bíboros, a pápa moszkvai küldötte közötti beszélgetés középpontjában, amelyet az ukrajnai konfliktus feszültségének enyhítése céljából tartottak. Csütörtök délután a pátriárka és a bíboros a pátriárka székhelyén ültek asztalhoz és egy tolmács jelenlétében megvitatták annak fontosságát, hogy „a világ összes erői egyesüljenek egy nagyobb fegyveres konfliktus megelőzése érdekében”. A pátriárka munkatársai és Giovanni D'Aniello érsek, apostoli nuncius is jelen volt a tanácskozáson. Hasonló témával foglalkozott Kirill pátriárka és Ferenc pápa 2022. március 16-án, kevesebb mint egy hónappal az első kijevi támadás után tartott videókonferenciája során. Akkor a pápa megismételte annak fontosságát, hogy pásztorokként tegyenek közös „erőfeszítéseket a béke elősegítése érdekében” és kiemelte, hogy az egyház nem „a politika, hanem Jézus nyelvét használja”.

Az orosz állami hírügynökségek szerint Kirill pátriárka üdvözölte a bíborost, és hangsúlyozta, hogy örül Moszkvába érkezésének az általa jól ismert testvérek kíséretében. „Nagyra értékeljük, hogy Őszentsége Moszkvába küldte Önt. Ön Olaszország egyik legnagyobb metropoliszának, egyházmegyéjének a vezetője és egy híres érsek, aki fontos szolgálatot végez népének” - mondta az ortodox pátriárka.

Zuppi bíboros és Kirill pátriárka megbeszélése Moszkvában
Zuppi bíboros és Kirill pátriárka megbeszélése Moszkvában

Elismerés a szentszéki misszióért

A csütörtök délutáni találkozó volt az első az ortodox pátriárka és egy pápai képviselő között az ukrajnai háború kezdete óta.  Azt követően, hogy a pápa és Kirill pátriárka 2016-ban Kubában találkozott és közös nyilatkozatot írt alá, elhalványult az újabb találkozójuk lehetősége. Egy néhány hónappal ezelőtti római rendezvényen Pietro Parolin bíboros államtitkár kijelentette: „Nehéz pillanatban vagyunk, ezt fel kell ismernünk. De ez nem jelenti azt, hogy a nullaponton vagyunk, vagy hogy fagy állt be az orosz ortodox egyház és a katolikus egyház között. Léteznek csatornák és léteznek párbeszédre irányuló kísérletek”.

Antonij volokolamszki metropolita római látogatásai

A Zuppi bíborossal tartott találkozón jelen volt Antonij volokolamszki orosz ortodox metropolita, a Moszkvai Patriarchátus Egyházi Külkapcsolatok Osztályának elnöke is. Május 3-án Antonij metropolita részt vett a Szent Péter téri általános audiencián, és köszöntötte a pápát, akivel rövid beszélgetést folytatott. Előző nap találkozott Claudio Gugerotti érsekkel, a Keleti egyházak dikasztériumának prefektusával, hogy megvitassák „a kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdések széles körét”. A metropolita június közepén visszatért Olaszországba, ahol találkozott Andrea Riccardival, a Sant'Egidio közösség alapítójával.

Találkozó a gyermekjogi biztossal

A Moszkvai Patriarchátus székhelyén tartott megbeszélés után a pápai küldött találkozott Maria Aleksejevna Lvova-Belovával, a gyermekjogi biztossal. A tanácskozás középpontjában az Oroszországba deportált több mint 19.000 ukrán gyermek témája állt, amelyhez Zelenszkij elnök májusban Ferenc pápánál tartott audienciáján kért segítséget a Szentszéktől.

Zuppi bíboros találkozott a gyermekjogi biztossal Moszkvában
Zuppi bíboros találkozott a gyermekjogi biztossal Moszkvában

Szentmise az Istenszülő-katedrálisban

A találkozót követően Zuppi bíboros a moszkvai Istenszülő-székesegyházba látogatott, ahol szentmisét mutatott be. A szertartás végén találkozott a katolikus közösséggel, amelynek közvetítette „a Szentatya üdvözletét, közelségét és imáit”, ahogy a nuncius erről beszámolt.

Zuppi bíboros szentmiséje a moszkvai Istenszülő-székesegyházban
Zuppi bíboros szentmiséje a moszkvai Istenszülő-székesegyházban

Június 30-án, pénteken a bíboros a kora délutáni órákban visszatért Rómába.

Az ima ereje

Zuppi bíboros moszkvai látogatása első napján a Vlagyimiri Szűzanya, más néven a Gyengédség Anyja, és Oroszország legrégebbi Mária-ikonja előtt imádkozott, amely a Tretyakov Képtárban látható, nem messze a Kremltől. Az ima tehát fontos szerepet tölt be Zuppi bíboros missziójában, amely immár második szakaszába érkezett a június 5-én és 6-án Kijevben tett látogatása után. Akkor az olasz bíboros találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Június 28-án, szerdán Moszkvában Jurij Usakov, Vlagyimir Putyin elnök külpolitikai tanácsadója fogadta. A 76 éves diplomata 1998 és 2008 között volt Oroszország nagykövete az Egyesült Államokban.

Zuppi bíboros a Vlagyimiri Szűzanya-ikon előtt
Zuppi bíboros a Vlagyimiri Szűzanya-ikon előtt

Oroszország üdvözli a kezdeményezést

Szerdán az orosz sajtóorgánumok, köztük az Interfax, a Kreml szóvivőjét, Dimitrij Peszkovot idéző információi szerint a megbeszélések az ukrajnai konfliktusra és a „politikai és diplomáciai megoldás lehetséges módjaira” összpontosítottak. A Zuppi bíboros és Usakov találkozóját követő tájékoztatón Peskov elmondta: „Általánosságban véve már többször kijelentettük, hogy nagyra értékeljük a Vatikán erőfeszítéseit és kezdeményezéseit az ukrán válság békés megoldása érdekében. Üdvözöljük a pápa készségét, hogy hozzá kíván járulni az ukrajnai fegyveres konfliktus lezárásához”.

Paolo Pezzi érsek a moszkvai misszióról

Szerdán délután Zuppi bíboros találkozott Oroszország katolikus püspökeivel a nunciatúrán, Giovanni D'Aniello érsek vezetésével. A Vatikáni Rádiónak adott interjújában Paolo Pezzi érsek, a moszkvai Istenszülő főegyházmegye metropolita érseke elmondta, hogy Zuppi bíboros missziójának végén talán láthatunk „konkrét gesztusokat, például új fogolycserét vagy kezdeményezések bejelentését, amelyek a konfliktus okozta sok menekült és szökevény támogatására irányulnak”. Paolo Pezzi érsek Zuppi bíboros és Kirill ortodox pátriárka találkozója előtt megjegyezte: „A keresztény hit ismeri a kiengesztelődés és a megbocsátás útját; ismeri a saját szívben, a családokban, a népek között megélt béke tanúságtételét”. „Ezért van szükség arra, hogy bevonjuk a vallási vezetőket ebbe a párbeszédbe. Információim szerint Zuppi bíboros várhatóan találkozik Kirill orosz ortodox pátriárkával. Ha igen, akkor ez egy igazán fontos alkalom lesz.”

30 június 2023, 13:59