Keresés

Pápai képviselők Ferenc pápánál Pápai képviselők Ferenc pápánál 

Megkezdődött a pápai képviselők háromévenkénti találkozója a Vatikánban

A vatikáni találkozót szeptember 7-10. között tartják. A Szentszék Sajtóterme által kiadott közlemény szerint Ferenc pápa csütörtökön audiencián fogadja a nunciusokat az Apostoli Palotában, este pedig a Sixtus-kápolnában összegyűlnek és a pápa vezetésével vesperáson vesznek részt. Szeptember 10-én szombaton a pápai szentmisén koncelebrálnak a nunciusok a Szent Márta-házban.

Somogyi Viktória – Vatikán

A Szentszék Sajtótermének tájékoztatása szerint szeptember 7-10. között kerül sor a pápai képviselők háromévenként összehívott találkozójára Ferenc pápa kezdeményezésére. A sajtóközleményben közzé tették a négy munkanap programját. Szeptember 7-én, szerdán reggel 8:00 órakor a találkozót szentmisével nyitották meg, amelyet Pietro Parolin bíboros államtitkár vezetett a Szent Péter-bazilika Kórus-kápolnájában. Az első napon a nunciusok találkoznak az Államtitkárság feletteseivel és a Római Kúria egyes vezetőivel, majd a Szentszékhez akkreditált diplomáciai testülettel való találkozóval zárul a nap”.

Pápai audiencia

„Csütörtökön, szeptember 8-án délelőtt 9 órakor Ferenc pápa audiencián fogadja a pápai képviselőket az Apostoli Palotában. Ezt követően folytatódnak a találkozók, majd este 19 órakor a képviselők ünnepi vesperáson vesznek részt a Sixtus-kápolnában.” Pénteken kontinensek szerint felosztott csoportokban dolgoznak a nunciusok. Szeptember 10-én, szombaton reggel 7.30-kor Ferenc pápa szentmisét mutat be a Szent Márta-házban a nunciusok koncelebrálásával, majd folytatódnak a találkozók és a megbeszélések. „A találkozó késő délelőtt, 12 órakor lelki elmélkedéssel ér véget, amelyet Angelo Acerbi érsek, egykori budapesti apostoli nuncius vezet.”

Pintér Gábor érsek, hondurasi apostoli nuncius is jelen van a találkozón

A szentszéki közlemény továbbá arról tájékoztat, hogy „a bíboros államtitkár elnökletével vezetett találkozón az Államtitkárság elöljárói, 91 apostoli nuncius és 6 püspöki felszenteléssel nem rendelkező állandó szentszéki megfigyelő vesz részt. 5 pápai képviselő nem tud részt venni egészségügyi okokból vagy egyéb akadályok miatt a megbeszélésen”. Itt jegyezzük meg, hogy a vatikáni találkozón jelen van Pintér Gábor érsek, Honduras apostoli nunciusa. A vele készített egész adást kitöltő stúdióbeszélgetésünket vasárnapi műsorunkban közvetítjük.

A Szentszék diplomáciai szolgálata a számok tükrében

A sajtóközlemény ezentúl kiemeli, hogy „a Szentszék diplomáciai szolgálatában a fent említett pápai képviselőkön kívül jelenleg 167 munkatárs dolgozik diplomáciai beosztásban a nunciatúrákon és az Államtitkárságon. A Pápai Egyházi Akadémia 4 hallgatója képzésük befejezése után jelenleg külföldi missziós éven tölt be szolgálatot, amelyet Ferenc pápa kezdeményezett.

07 szeptember 2022, 13:05