A pápa kérésére hozzáférhetők XII. Piusz pápaságának dokumentumai a zsidóságról
Somogyi Viktória - Vatikán
Ferenc pápa kérésére 2022 júniusától a Vatikáni Államtitkárság államokkal és nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolatok szekciójának (ASRS) Történeti Levéltára elérhetővé tesz honlapján mindenki számára egy teljes levéltári sorozatának digitalizált változatát:
Ez a „Zsidók” (Ebrei) nevet viselő, XII. Piusz pápaságához kapcsolódó (2020. március 2-tól konzultációra nyitva álló) dokumentum-sorozat, amelynek az volt a célja, hogy megőrizze az Európa minden tájáról a pápához intézett segélykéréseket a náci-fasiszta üldözések kezdetétől fogva. A levéltári sorozat összesen 170 kötetből áll, ami digitálisan csaknem 40.000 fájlnak felel meg. Eleinte a teljes anyag 70%-a lesz elérhető, amelyhez később csatolják a legújabb, még digitalizálás alatt álló köteteket.
Az egyes dokumentumok fényképes reprodukciója mellett online elérhető lesz a sorozat leltárát tartalmazó fájl is, amelyben felsorolják a dokumentumokban közölt összes támogatott személy nevét. A teljes „Ebrei” (Zsidók) sorozat digitalizált változatának internetes elérhetővé tétele lehetőséget nyújt arra, hogy a segítséget kérők leszármazottai a világ bármely pontjáról megtalálják szeretteik nyomait. Ugyanakkor lehetővé teszi a tudósok és minden érdeklődő számára, hogy szabadon, távolról is tanulmányozhassák ezt a különleges levéltári örökséget.