Keresés

Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke 

Imádkozzunk a keresztények egységéért és a szinódusért

Az idei ökumenikus imahétre Mario Grech és Kurt Koch bíboros azt kéri a keresztényektől, hogy fohászkodjanak az egységért, és továbbra is keressék a szeretetközösséget, az együttműködést a testvéregyházak között.

Gedő Ágnes – Vatikán

Tavaly október 28-án közösen fogalmazott levelet küldött a két vatikáni főpásztor az ökumenéért felelős püspököknek szerte a világon, melyben tanácsokat adtak arra, hogyan valósítsák meg az ökumenikus dimenziót a helyi egyházak szinodális folyamatában. Mind a szinodalitás, mind az ökumené ugyanis az együtt haladás folyamatai – írja levelében Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke, illetve Mario Grech bíboros, a Püspöki Szinódus főtitkára.

Szinódus és ökumené összhangban

A 2022-es év ökumenikus imahetét január 16-23-a között tartjuk a következő témával: „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.” (Mt 2,2). A Közel-keleti Egyházak Tanácsa készítette az idei témát, mely jó alkalom arra, hogy a világ valamennyi keresztény hívője együtt fohászkodjon azért, hogy a szinódus ökumenikus lelkülettel folytatódjék.

Közel Krisztushoz és egymáshoz

A vatikáni bíborosok megállapítják: Amint a napkeleti bölcsek, úgy a keresztények is együtt zarándokolnak (synodos), ugyanaz az égi fény vezérli őket, és a világ ugyanazon sötétségeivel találkoznak. Őket is arra hívja Isten, hogy együtt imádják Jézust és hogy osszák meg kincseiket. Tudatában annak, hogy szükségünk van Krisztusban való kedves testvéreinkre és számos adományukra, arra kérjük őket, hogy zarándokoljanak velünk ebben a két évben. Őszintén imádkozzunk azért, hogy közelebb kerüljünk Krisztushoz, és egymáshoz is.

Imádság az egységért

A Püspöki Szinódus főtitkársága és a Keresztény Egységtörekvés pápai Tanácsa örömmel osztja meg az ökumenikus imahét témája ihlette imádságot, amelyet a korábbi intenciókhoz adhatunk:

Mennyei Atyánk, ahogy a napkeleti bölcseket a csillag vezette Betlehembe, úgy vezesd a katolikus egyházat égi fényeddel, hogy együtt haladjon minden kereszténnyel ebben a szinodális időszakban. Ahogy a napkeleti bölcsek egységesen imádták Krisztust, úgy vigyél minket közel Fiadhoz és közelíts minket egymáshoz, hogy ezáltal az egység jelei legyünk, melyet egyházad és az egész teremtett világ számára óhajtasz. Kérünk téged Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

18 január 2022, 14:19