Keresés

Rózsafüzér ima tavaly május 30-án a vatikáni kertekben Ferenc pápa vezetésével  Rózsafüzér ima tavaly május 30-án a vatikáni kertekben Ferenc pápa vezetésével  

A májusi ima-maraton egyes helyszíneinek imaszándékai a világ mai szükségeiért

Az Új Evangelizálás előmozdítása Pápai Tanácsának a szervezésében kedden közzétették az egész május hónapra meghirdetett imádság-maroton imaszándékait, amelyek jegyében a világ harminc Mária kegyhelyén imádkoznak a keresztények a világjárvány okozta szükségekért. Az egész világra kiterjedő közös imádság a Szűzanya pártfogását kéri, hogy járjon közbe a Fiánál a világ megannyi mai problémájának az orvoslásában.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán                   

Az imaszándékok sorra veszik először a világjárvány áldozatait, majd az emberi élet egymást követő fázisait. Az intenciók szót emelnek a járvány leküzdésében különös szerepet betöltő hivatásokért, a legtörékenyebb embercsoportokért és végül az egyházban szolgáló személyekért kéri az isteni oltalmat. A napokra és az egyes helyszínre lebontott imaszándékok:             

Május 1. Szombat

Vatikáni Szent Péter bazilika: Ima a járványtól megsebzett emberiségért a Szentatya vezetésével és ugyanezen a napon

Walsinghami Miasszonyunk – Anglia: Ima az járványban elhunytakért

Május 2. Vasárnap

Megváltó Jézus és Szűz Mária Anya – Nigéria: Ima azokért, aki nem tudtak búcsút venni elhunyt szeretteiktől

Május 3. Hétfő

Częstochowai Szűzanya – Jasna Gora Lengyelország: Ima a Covid fertőzöttekért és betegekért

Május 4. Kedd

Názáreti Angyali Üdvözlet bazilika – Izrael-Szentföld: Ima a gyermeket váró kismamákért és magzataikért 

Május 5. Szerda

Rózsafüzér Szűzanya – Dél-Korea: Ima a gyermekekért és serdülőkért   

Május 6. Csütörtök

Aparecidai Miasszonyunk – Brazília: Ima a fiatalokért

Május 7. Péntek

Béke és Jó utazás Szűzanyja – Fülöp-szigetek: Ima a családokért

Május 8. Szombat

Lujani Miasszonyunk – Argentína: Ima a tömegtájékoztatásban dolgozókért

Május 9. Vasárnap

Lorétói Szent Ház – Olaszország: Ima az idősekért

Május 10. Hétfő

Knock-i Miasszonyunk – Írország: Ima a fogyatékkal élőkért

Május 11. Kedd

Banneux-i Szegények Szűzanyja – Belgium: Ima a szegényekért, a hajléktalanokért és az anyagi gondokkal küzdőkért  

Május 12. Szerda

Afrikai Miasszonyunk – Algéria: Ima az egyedülálló személyekért és azokért, akik elvesztették a reményt

Május 13. Csütörtök

Fatimai Rózsafüzér Királynéja – Portugália: Ima a bebörtönzöttekért

Május 14. Péntek

Velankanni Egészség Szűzanyja – India: Ima az orvosi kutatóintézetek tudósaiért

Május 15. Szombat

Medzsugorjei Béke Királynéja – Bosznia-Hercegovina: Ima a migránsokért  

Május 16. Vasárnap

Szűz Mária székesegyház – Ausztrália: Ima az erőszak és az emberkereskedelem áldozataiért

Május 17. Hétfő

Washingtoni Szeplőtelen Fogantatás bazilika – Egyesült Államok: Ima a nemzetek és nemzetközi szervezetek felelős vezetőiért   

Május 18. Kedd 

Lourdes-i Miasszonyunk – Franciaország: Ima az orvosokért és a betegápolókért

Május 19. Szerda

Meryem Ana, Mária Anya kegyhely – Törökország: Ima a háborúban álló népekért és a világ békéjéért 

Május 20. Csütörtök

Cobrei Szeretet Miasszonyunk – Kuba: Ima a gyógyszerészekért és az egészségügyi dolgozókért

Május 21. Péntek

Nagaszaki Miasszonyunk – Japán: Ima a szociális munkában elkötelezett személyekért

Május 22. Szombat

Montserrati Miasszonyunk – Spanyolország: Ima az önkéntesekért

Május 23. Vasárnap

Cap-i Miasszonyunk – Kanada: Ima a közrend őreiért, a katonákért és a tűzoltókért 

Május 24. Hétfő

A helyszín választása még szervezés alatt: Ima azokért, akik az alapvető szolgáltatásokat biztosítják

Május 25. Kedd

Ta’ Pinu Szűzanya nemzeti kegyhelye – Málta: Ima a tanárokért, a diákokért és a nevelőkért   

Május 26. Szerda

Guadalupei Miasszonyunk – Mexikó: Ima a dolgozókért és a vállalkozókért

Május 27. Csütörtök

Zarvanyicai Istenanya – Ukrajna: Ima a munkanélküliekért 

Május 28. Péntek

Altöttingi Fekete Szűzanya – Németország: Ima a pápáért, a püspökökért, a papokért és a diakónusokért 

Május 29. Szombat

Harisszai Miasszonyunk – Libanon: Ima a megszentelt élet tagjaiért

Május 30. Vasárnap

Pompeji Rózsafüzér Királynéja – Olaszország: Ima az anyaszentegyházért

Május 31. Hétfő

Vatikáni kertek – Lourdes-i barlang: A világjárvány megszűnéséért, a társadalmi élet újrakezdéséért és a gazdaság újraindulásáért   

29 április 2021, 12:47