Keresés

Brazil őslakos megkapja a Covid-ellenes oltást Brazil őslakos megkapja a Covid-ellenes oltást 

Vatikáni felhívás az ENSZ-hez: senkit ne hagyjanak ki a Covid-ellenes vakcinából

Közös nyilatkozatban fordult az ENSZ Biztonsági Tanácsához a Nemzetközi Karitász és az Átfogó Fejlődés Vatikáni Dikasztériuma, amelyben hangsúlyozzák: mindenkinek joga van a járványban az oltáshoz. Rendkívüli ülés összehívását szorgalmazzák.

Gedő Ágnes / Giancarlo La Vella – Vatikán

Luis Antonio Tagle bíboros, a Caritas Internationalis elnöke, valamint Peter Turkson bíboros, az Átfogó Fejlődés Dikasztériumának prefektusa, továbbá Aloysius John, a Nemzetközi Karitász főtitkára világos és részletes közleményben fordulnak az ENSZ-hez. Ebben azt kérik, hogy minden ország – különösen a hátrányos helyzetűek – számára tegyék elérhetővé a vakcinát, hogy szembenézhessenek a Covid-19 vírussal, ami már több, mint egy éve pusztít a világon.

Csak a szolidaritással lehetünk túl a pandémián

A pandémia felszínre hozta az emberi lét törékenységét és sebezhetőségét. A vírus terjedése ellen az emberi család igyekezett szolidárisan fellépni, a szociális távolságtartással, karanténnal, a határok lezárásával, valamint a digitális technológia nagymértékű használatával. Ferenc pápa többször elmondta, hogy a vírus egyesített bennünket és hogy csak a szolidaritáson keresztül lábalhatunk ki a járványból.

Ne legyen különbség gazdag és szegény nemzetek között

Az idei évben a vakcinák kerültek a figyelem középpontjába és adtak okot a reményre. Az északi félteke gazdag nemzeteik pénzt költöttek az oltóanyagok előállítására, és most várják befektetésük megtérülését. A vakcinába helyezték a reményt, hogy a gazdasági és társadalmi élet újraindulhasson. De ez a folyamat túlságosan a világ északi részét állította a középpontba, egyfajta nacionalizmusként, ami kihagyja a föld déli országait, ahol a szegények többsége él. A Nemzetközi Karitász és a vatikáni dikasztérium által közzétett dokumentum emlékeztet Ferenc pápa szavaira, aki mindenkit arra buzdított, hogy jelentkezzen az oltásra, mert így viselkedik felelősen a társadalom javára. Mindenkinek hozzá kell jutnia a vakcinához, senkit nem szabad kizárni belőle amiatt, mert szegény. A Szentszék is beoltott egy bizonyos számú szegényt. Kulcsfontosságú pillanatban vagyunk, amikor megélhetjük a szeretetszolgálat csodáját és együtt megmenthetjük a globalizált világot.

Nem egyenlő hozzáférés

Az oltóanyag nem egyenlő elosztása problémát okoz a déli országokban, melyeknek égető szükségük lenne rá. Kölcsönös függésben lévő világunkban a vakcinákat elérhetővé kell tenni egyformán mindenkinek. Aggódunk az afrikai közösségekért, valamint Latin-Amerika és Ázsia szegényebb nemzeteiért – írják az ENSZ-nek a főpásztorok.

Meg kell menteni az élet ajándékát

Az oltás eszközt ad a kezünkbe, hogy tiszteljük és megmentsük az élet ajándékát. Mivel pedig minden élet sérthetetlen, a vakcinából senkit nem szabad kihagyni. A szegények, a kisebbségek, a menekültek, a kirekesztettek vannak a legjobban kitéve a vírusnak. Erkölcsi kötelességünk gondoskodni róluk, ugyanis ha magukra hagyjuk őket, akkor rajtuk kívül a közösséget is veszélyeztetjük. A mi kollektív jólétünk attól függ, hogyan gondoskodunk a legutolsókról. A politikai vezetők ne csak saját nemzetük vagy politikai csoportjuk érdekét nézzék. Ez a pandémia világbiztonsági problémát vet föl, ami az egész emberi családot fenyegeti. Ha pusztán nemzeti stratégia szempontjából közelítjük meg a vakcina-kérdést, akkor az teljes erkölcsi kudarcot eredményez, mert nem sietünk a leginkább kiszolgáltatottak segítségére az egész világon.

Globálisan kell kezelni a vakcinaválságot

A jelenlegi vakcinaválságot a globális egészségügyi helyzet távlatában kell szemlélni. Sok kevésbé fejlett országban nem áll rendelkezésre megfelelő alaporvosi hálózat és eszköz ahhoz, hogy tárolják az oltóanyagot. A távoli agrárövezetekben élők nincsenek kellőképpen felkészítve, ráadásul ki vannak téve más fertőző betegségeknek is, melyek ott elterjedtek. Ha a pandémia kezelése kicsúszik a déli államok kezéből, akkor az egy újabb globális humanitárius válságot idézhet elő.

A szegény országok adósságát újra kell tekinteni

A dokumentumban a Nemzetközi Karitász és az Átfogó Fejlődés Vatikáni Dikasztériuma kitér a szegény, vagy alacsony jövedelmű országok adósságkezelésére is, mely átvizsgálásra szorul. Ezáltal javítani lehetne az orvosi szolgáltatásokat és az egészségügyi struktúrát ezekben az országokban. Az adósság visszafizetésére szánt pénzt az egészségügyi biztonság megerősítésére fordíthatnák. A vakcinák szabadalmának kérdését is sürgősen meg kell vizsgálni, hogy Afrikában, Latin-Amerikában és Ázsiában is gyárthassák, és oltóanyaghoz juthassanak, még mielőtt késő lesz. Be kell vonni a helyi szereplőket, elsősorban a vallási szervezeteket, mert ők rendelkeznek az alapvető felszereléssel és kapcsolatban állnak a legkiszolgáltatottabb személyekkel, mint amilyenek a migránsok, a belső kitelepítettek és a kirekesztettek.

05 február 2021, 14:36