Keresés

Kora reggel felállították Szlovénia fenyőfáját: a remény jele!  Kora reggel felállították Szlovénia fenyőfáját: a remény jele!  

Szlovénia fenyőfája a Szent Péter téren – áll Szent András napján!

Szentandrás hajnalán érkezett meg Szlovénia fenyőfája a Szent Péter térre és kora reggel magas daruk segítségével a helyére tették a már sokat látott obeliszk mellett. Most két dologra vár. Először is, hogy magához térjen és kinyújtóztassa összegémberedett ágait. Másodjára pedig, hogy Karácsonyfa legyen belőle.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Kicsi testvére a Vatikáni Rádió szerkesztőségébe is megérkezett. Rendtársam, Ivan Herceg, a szlovén adás vezetője elintézte, hogy hozzánk is kerüljön egy „fia Karácsonyfa”.

Miután a fenyőállítás megszemlélése után állig maskarásan meghőmérőztek a portánkon (36,3) rögtön odamentem hozzá, a szemrevaló családi fenyőhöz, és – Isten bocsássa meg nekem – megszagoltam. Behunyt szemmel szagoltam meg, jó nagy szippantással és a fia-fenyő azonnal elrepített Dél-Szlovénia Kočevje erdőségeibe. Ott nem teremnek vírusok, s ezek a fenyők színtiszta oxigént lehelnek. Áldja őket az Úr!

Eltűnődöm. Óh, Te Fa, kicsi és Nagy, tegyetek bennünket gyermekekké, akik hiszik, hogy ágaitok közt angyalok rejtőznek és ágaitok alatt most is, idén is, mindenek ellenére éppúgy megszületik a Messiás, Mária gyermeke, aki a hatalmas Isten egyetlen Fia! Velünk az Isten! Emmanuel!

(vl)

30 november 2020, 11:09