Keresés

2020.10.14 Pellegrinaggio sulla via di San Tommaso da Roma ad Ortona 2020.10.14 Pellegrinaggio sulla via di San Tommaso da Roma ad Ortona 

Olasz atléták a Szent Tamás úton Rómától az adriai Ortonáig

„Uram, azt se tudjuk, hová mégy, hogyan ismerhetnénk hát az utat!” – fakadt ki az utolsó vacsora során a kételkedő apostol (Jn 14,5), s nem is gondolt arra, hogy éppen ő lesz majd a tizenkét tanítvány közül, aki Ura kedvéért az egyik legtávolabbra vezető evangelizációs utat teszi meg. A Szent Tamás út aktualitását most az a hír adja, hogy október 15-én Rómából Szent Péter apostol sírjától indul az a zarándoklat, melynek során két olasz atléta tíz nap alatt futja végig a 316 kilométeres távolságot, hogy terv szerint október 25-én vasárnap az ortonai székesegyház Szent Tamás sírjához érkezzen.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán 

Alex Tucci és Roberto Martini olasz atléták új impulzust akarnak adni az Ortona-Róma Szent Tamás zarándokútnak, melynek egyik nagy középkori alakja volt a 14. században svédországi Szent Brigitta, aki miután Rómában megtelepedett, az Úr Jézussal folytatott misztikus beszélgetései nyomán indult Szent Tamás apostol ortonai sírjához. A misztikus északi szent, aki nagyon siratta a pápák avignoni fogságát, kétszer is zarándokútra kelt, 1365-ben és 1368-ban, hogy Szent Péter sírja mellől indulva az apostoltárs, Szent Tamás ortonai sírhelyét felkeresse. Szándéka nyilvánvaló volt, hiszen a közös eredetre mutatott rá, mely mindkét apostolt Mesteréhez, a galileai Jézus Krisztushoz köti. A Péter utód helye Rómában van, ahol eltemették, üzent ortonai zarándokútjával az Avignonban székelő pápának. Szent Brigitta egykori zarándokútjának emlékét őrzi többek között az Ortona előtt tíz kilométerrel, még a hegyekben fekvő Arielli falu temploma, melyet később az ott járt misztikus szent tiszteletére emeltek.

1258-ban hozták Ortonába Khiosz szigetéről a törökök elől Szent Tamás ereklyéit

Szent Brigitta tudhatta, mert Ortona városa büszkén hirdette, hogy az Indiát megjárt és ott vértanúhalált szenvedett nagy apostol földi maradványait a Szmirna-Izmírrel szemközti Khiosz szigetéről hozta magával a törökkel küzdő velencei flotta szolgálatában álló Leone Acciaiuoli ortonai hajóskapitány, aki hazatérőben a szent ereklyéket jó hazafiként saját székesegyházának ajándékozta. 1258 szeptember hatodikát írtak akkor. Később a város katedrálisát átépítették és Szent Tamás apostol tiszteletére szentelték. A derék útonjáró apostol hamvai végül mind a mai napig megpihenhettek itt, noha korántsem viszontagság nélkül. 1566-ban óriási török muzulmán flotta zúdult az Adria-parti városra, de az abruzzói várvédők visszaverték a támadást. A „felvilágosult” franciák inváziója 1799-ben megalázta és kifosztotta a várost, de a székesegyház „megúszta” a támadást, minthogy a franciák a templomot istállónak használták. Újabb támadást Ortona 1943-ban szenvedett a német csapatoktól, amikor szétbombázták a várost és a székesegyházat. A hajdani gótikus, már akkor átépített templomból csak a déli kapubejárat maradt a Gyermekét tartó Isten Anyjával és Szent Tamás apostol alakjával.

De hogy is került a görögök Khiosz szigetére India apostola?   

Ősi hagyomány szerint Tamás apostol először Szíriában hirdette az Urat, majd Edesszában, ahogy cezáreai Euszébiosz egyháztörténész ránk hagyta. Megtérítette Taddeust, majd vele együtt alapította meg Babilónia első keresztény közösségét, ahol hét évet töltött. 52-ben hagyta el Mezopotámiát és indult tovább isteni sugallatra hajóval India délnyugati nyúlványa felé. Szent Tamás Muziris indiai kikötővárosban kezdte meg missziós munkáját, az ottani virágzó zsidó közösség tagjai között. Az izraeliták közül sokan megtértek, míg a helyi indiaiak közül érdekes módon a felsőbb kasztok előkei tagjai keresztelkedtek meg és így született az indiai egyház, melynek tagjai máig „Tamás-keresztényeknek” tudják magukat, közvetlen utalással arra, hogy ők nem a 16. századi térítés szülöttei, hanem egyenes ágon apostol-ivadékok. Tamás apostol hosszú időn keresztül hirdette az evangéliumot Indiában és munkája nyomán virágzó helyi egyház született, főként Malabár városában, mely a mai Kerala államban fekszik, több más várossal együtt, mint Maliankara, Kottaikkavu, Niranam, Kollam és Gokamangalam. Mintegy húszéves apostoli munka után szenvedett vértanúságot 72. július 3-án Chennai városában, a róla később elnevezett Szent Tamás hegyen, ahol el is temették. Sírja fölé székesegyházat emeltek, ez a Chennai Szent Tamás-bazilika, melyet Szent II. János Pál pápa első indiai apostoli útja során 1986. február 5-én meglátogatott. Szent Tamás holttestét az időnként fellángoló keresztényüldözések miatt szír keresztények 232 körül a szíriai Edessza (Urfa) városába vitték, és ott temették el. 1142-ben a szíriai keresztény Edesszát megostromolták és bevették a szaracénok, de közben az Apostol ereklyéit féltő keresztények kimenekítették és a távoli Khios szigetére vitték. Bő száz évvel később Ortona kapitánya itt talált rá és hazájába vitte. A katolikus egyház az ortonai Szent Tamás ereklyét hitelesnek minősíti a legújabban végzett tudományos vizsgálatok jegyében is.

14 október 2020, 15:45