Keresés

Kínai katolikusok imádkoznak Kínai katolikusok imádkoznak 

Meghosszabbították két évvel a szentszéki-kínai megállapodást a püspöki kinevezésekről

Október 22-i dátummal újabb két évre meghosszabbították a püspöki kinevezéseket szabályozó megállapodást, melyet 2018-ban írtak alá Pekingben. Az Osservatore Romano – című vatikáni napilapban közzétett indoklás szerint az egyezmény sikeresnek bizonyult, köszönhetően a felek közötti jó kommunikációnak és együttműködésnek.

Gedő Ágnes – Vatikán

A szentszéki nyilatkozat arról számol be, hogy a fontos egyházi és lelkipásztori jellegű megállapodást – mely most járt volna le – eddig jól alkalmazták, és meghosszabbításával tovább kívánják folytatni a nyílt és gyümölcsöző párbeszédet a katolikus egyház életének elősegítésére és a kínai nép javára. A sajtónyilatkozattal együtt megjelenő hosszú cikk megindokolja a döntés okait. A két fél mérlegelte a megállapodás alkalmazásának egyes szempontjait, majd a jegyzőkönyvek hivatalos kicserélése révén úgy döntöttek, hogy további két évre meghosszabbítják azt, vagyis 2022. október 22-ig.

Egységben Péter utódával

Az egyezmény fő célja az evangélium hirdetésének támogatása és elősegítése Kínában, helyreállítva az egyház teljes és látható közösségét. A püspöki kinevezések kérdése és egységük Péter utódával életbevágó az egyház élete szempontjából, helyi és egyetemes szinten egyaránt. Ez a szándék vezérelte a tárgyalásokat illetve határozta meg a megállapodás szövegét, vagyis hogy apránként biztosítsák a hitbeli és a szeretetközösségbeli egységet a püspökök között, egyben pedig a kínai katolikus közösség szolgálatát. Sok évtized óta most először valamennyi püspök szeretetközösségben áll Kínában Róma püspökével. A megállapodás gyakorlatba ütetésének köszönhetően pedig nem lesznek illegális püspökszentelések.

Már XVI. Benedek is jóváhagyta a megállapodás tervezetét

A dokumentum nem tárgyal minden nyitott kérdést vagy olyan helyzetet, amely még aggasztja az egyházat, tisztán a püspöki kinevezések tárgyára szorítkozik. Pietro Parolin bíboros államtitkár a Pápai Külmissziók Intézetének milánói találkozóján utalt az üggyel kapcsolatban fölmerült félreértésekre. Ezek nagy része olyan célokat tulajdonított a megállapodásnak, melyeket az nem tartalmaz, vagy pedig politikai kérdésekhez kötötték a dokumentumot, amelyeknek semmi köze a szóban forgó egyezményhez. A 2018 szeptemberében létrejött pekingi aláírás egy hosszú út eredménye, ugyanakkor kiinduló pont tágabb és hosszútávra mutató megállapodások felé. Az ideiglenes megállapodás szövege - mely kísérleti jellegű – változatlan maradt, egy nyitott és építő párbeszéd gyümölcse. Ferenc pápa kifejezett szándéka folytatni a tiszteleten és barátságon alapuló párbeszédet. A pápa természetesen tisztában van az egyházi szeretetközösség által a múltban elszenvedett sebeknek. Hosszú évekig tartó tárgyalásokat folytatott elődei nyomán, és ennek köszönhetően helyreállította a pápai engedély nélkül szentelt püspökök teljes szeretetközösségét, jóváhagyta a püspöki kinevezésekről szóló megállapodást, melynek szövegtervezetét egyébként már XVI. Benedek is jóváhagyta.

Ígéretes kezdetek

Eddig két új püspököt neveztek ki, további kinevezések folyamatban vannak. Bár szám szerint kevésnek tűnhet, mégis jó kezdetnek ígérkezik. Annál is inkább, mert a járvány okozta egészségügyi válsághelyzet hatással volt a két fél közötti kapcsolattartásra és a megállapodás gyakorlati megvalósítására. A Szentszék a maga részéről a kiengesztelődés, az együttműködés és az egység jelét kívánja ezzel adni a hosszú időn át megosztott kínai katolikusoknak, az evangélium megújult és hatékonyabb hirdetésére Kínában.

Vannak megoldásra váró komoly kérdések

Azt is el kell ismerni, hogy nem kevés szenvedésre okot adó helyzet áll fönn továbbra is, melyekkel a Szentszék teljesen tisztában van. Nem mulasztja el felhívni a kínai kormány figyelmét, hogy biztosítsa a szabadabb vallásgyakorlást. Hosszú út áll még előttünk, ami nem mentes a nehézségektől. A Szentszék bizakodik abban, hogy az ideiglenes megállapodás illetve annak meghosszabbítása hozzájárul majd a még nyitott kérdések megoldásához, főként a kínai katolikus közösség életét illetően, valamint a nemzetközi béke előmozdítása érdekében, a mostani feszültségekkel terhes időszakban, melyet világszerte tapasztalunk.

22 október 2020, 15:54