Keresés

Tavaly az észak-olaszországi Valdasticóból szállították a fenyőfát a Vatikánba "légipostával" Tavaly az észak-olaszországi Valdasticóból szállították a fenyőfát a Vatikánba "légipostával" 

Szlovén karácsonyfa és teramói jászol a Szent Péter téren az Úrban való reménység jele

Idén a szokásosnál is nagyobb gonddal készülnek a Szent Péter téren felállítandó karácsonyfa és betlehemes előkészítésére, hogy az egész világ számára a reménység, a bizalom jele legyen, és főként azt mutassa meg mindenkinek, hogy az Isten Fia most még nagyobb szeretettel és együttérzéssel jön a világjárványtól sújtott népe körébe.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

A Vatikáni Kormányzóság pénteki közleménye szerint a közép-olaszországi Teramo megye Castelli községéből érkezik a betlehemi jászol, mely a 16. század óta híres a kerámia figuráiról. Maga a karácsonyfa pedig Szlovénia déli részéből, Kočevje erdőségeiből kerül Rómába. Azért döntöttek az Itáliával szomszédos, fenyőerdőkben különösen is dús Szlovénia mellett, hogy ezáltal is megkönnyítsék a fenyőfa szállítását, egyúttal pedig elhozzák a szlovén katolikus nép hagyományos hitét Vatikán Városállam területére. A 28 méter magas, méltóságteljes vörösfenyő, latinul Picea abies, átmérője a tövénél 70 centiméter.

Karácsonyfa és betlehemi jászol-megáldás december 11-én pénteken

A fenyőfa és a jászol felállítása után december 11-én, péntek délután fél ötkor tartják a hagyományos betlehemes megáldást a Szent Péter téren, az obeliszk tövében. A város, az Urbs felé forduló betlehemi jászol orientációja, miként a mögötte fekvő hatalmas bazilikáé, éppúgy keletelt, vagyis kelet felé fordul, és így a karácsonyi új Nap, a születő Isten Fiának a jele is Róma lakói számára. A járvány miatt érthető módon csak kevesen vesznek részt a beszentelő szertartáson, melyet Giuseppe Bertello bíboros és Fernando Vérgez Alzaga püspök végeznek, Vatikánállam Kormányzóságának elnöke és titkára. Ugyanaznap délelőtt az ajándékozó Castelli és Kočevje települések elöljáróit fogadja kihallgatáson Ferenc pápa.

Helyi művészeti iskola tanárai és növendékei készítették

Castelli betlehemi jászlának a sajátossága, hogy embernagyságot meghaladó méretű kerámia szobrokból áll. A kerámia nemcsak az egész Abruzzo tartomány kulturális hagyományát jelképezi, hanem a mai valóságot is, hiszen Castelliben, miként az egész térségben máig él az ősöktől megörökölt mesterség. A jászol kerámia kompozíciója egy iskolaműhelyből kerül a Vatikánba, hiszen az ottani „F.A. Grue” nevű művészeti iskola tanárai és növendékei készítették. Az iskola 1965 és 1975 között tanulmányait célirányosan Karácsony ünnepkörének szentelte. Most a Szent Péter téren az 54 elemből álló szobor együttesnek csak pár óriási és törékeny darabját állítják fel. A karácsonyfától balra kerülnek, egy 125 négyzetméteres fatalapzatra, mely követi a tér enyhe hajlatát. A kompozíció a Háromkirályokat mutatja, a szín legmagasabb pontján áll az Örömhírt hirdető, nyitott szárnyú angyalok csoportja. Az angyalok védelme és oltalma alatt pihen a Szent Család, mintegy annak a jeleként is, hogy miként induláskor, éppúgy most is a születő új Élet Isten védelmére szorul az egyház közösségében.   

Zarándokjászol érkezik a Vatikánba             

Az Üdvözítő, Szűz Mária és Szent József mellett színre lép egy havasi bőrdudás, egy korsót hordozó pásztorlány, egy pánsípos pásztor. A mintegy ötven éve megálmodott alkotásnak szerzője Serafino Mattucci mester, aki az említett időszakban vezette a művészeti iskolát, Gianfranco Trucchia és Roberto Bentini művész-tanárokkal együtt. Az intézet növendékei nagy lelkesedéssel készülnek a római zarándoklatukra. A művészeti iskola és a kiszemelt jászol egybefogja Abruzzo művészeti hagyományait, és éppen ennek jegyében láthatók ősi görög, sumér sőt egyiptomi stíluselemek a gyűrűdarabokból összeillesztett szobrokon. Az 1960-as évek elején égetett kerámia jászol kompozíciót először Castelliben állították ki 1965-ben a helyi templom előterében. 1970 Karácsonyán, jeruzsálemi és Tel Aviv-i kiállítást követően Betlehemben a Születés bazilika előtt köszöntötte a zarándokokat, majd Rómában a Forum Romanumon láthatták a turisták.

Szlovénia legtisztább levegőjű vidékén nőtt fel a karácsonyi lucfenyő

A szlovén vörösfenyő, vagy lucfenyő a Rinža folyó partján fekvő Kočevje város térségében honos fenyvesből kerül Rómába. A kocsevszki térség az egész ország egyik legérintetlenebb térsége, aminek jele, hogy felszínét 90 százalékban erdő borítja. Lucfenyő alkotja a szlovén erdőségek 30 százalékát és fagazdálkodási szempontból is nagyon jelentős az országnak. Dús ágazata miatt ősidők óta a termékenység jele, ezért szokásos manapság is május elsején a díszes májusfa állítás, valamint a karácsonyfa díszítés Urunk születésekor. Európa legmagasabb lucfenyője, a „Sgermova smreka” is Szlovéniában található, mérete 61 méter 80 centiméter. Mintegy háromszáz éves, átmérője pedig alul a tövénél három és fél méter. A vatikáni fenyőfa a betlehemi jászollal a Szent Péter téren marad egészen a karácsonyi időszak végéig, mely 2021. január 10-én fejeződik be Urunk keresztsége ünnepével.

31 október 2020, 14:58