Keresés

2019.06.12 Santuario Cura d'Ars,  Ars, Francia 2019.06.12 Santuario Cura d'Ars, Ars, Francia 

Parolin bíboros Ars-ba és Lourdes-ba látogat augusztusban

A vatikáni államtitkár augusztus 4-én az ars-i kegyhelyre utazik Vianney Szent János ünnepére. Augusztus 15-én pedig a lourdes-i kegyhelyre látogat, ahol szentmisét mutat be Mária mennybevétele ünnepén.

Gedő Ágnes / Adelaide Patrignani – Vatikán

A koronavírus-járvány óta Franciaországba vezet Pietro Parolin bíboros államtitkár első, hivatalos Olaszországon kívüli utazása. A plébánosok védőszentjének ünnepére érkezik Ars-ba – erősítette meg a Vatikáni Rádiónak Patrice Chocholski atya, a kegyhely rektora. A vatikáni főpásztor lesz a főcelebránsa az augusztus 4-én, délelőtt 10 órakor kezdődő szentmisének. Délután 3 órakor előadást tart a következő témáról: „Ferenc pápa és a papok, együtt zarándokolva Isten népével”.

Emile Biayenda bíboros emlékezete

Parolin bíboros még aznap felavat a kegyhelyen egy útvonalat, melyet Emile Biayenda bíborosnak szenteltek. Az 1977-ben elhunyt kongói (Brazzaville) érsek szentté avatási eljárása folyamatban van. Kapcsolata a francia kegyhelyhez tanulmányai idejére nyúlik vissza, amikor a lyoni katolikus intézetbe járt. Rendszeresen elment Ars-ba, hogy elmélyítse Vianney Szent János lelkiségét. Miután visszatért Kongóba, ahányszor csak Franciaországba vitte útja, mindig megállt az ars-i kegyhelyen. Chocholski atya elmondta: Parolin bíboros jelenléte ennek az útvonalnak az átadásán megújítja az ars-i plébános karizmáját a II. vatikáni zsinat után különösen az afrikai kultúrában, illetve a XXI. század papjai számára.

Vianney Szent János áldozópap, a plébánosok védőszentje

Ars városa, Lyon közelében, Franciaországban ma a világban elsősorban Jean-Marie Vianney, vagyis Vianney Szent János miatt lett ismert, aki 41 éven át volt ott plébános. Minden évben 500 000 zarándok érkezik Ars-ba, hogy imádkozzon, és hogy jobban megismerje ennek az embernek az életét, aki fiatalon érkezett erre a 230 lakosú helyre 1818-ban, hogy aztán itt élje le egész életét. De miért volt olyan különleges a szerény ars-i plébános, hogy ennyi embert vonzzon magához? Mi az, ami ezt mondatta az egyik zarándokkal, aki találkozott vele: „Megláttam Istent egy emberben”?

Nehézségekből nagy hit

Vianney Szent János Lyon mellett született 1786-ban francia földműves szülők gyermekeként. Édesanyja Isten szolgálatára nevelte, pap szeretett volna lenni, de a francia forradalom, majd az anyagi nehézségek lehetetlenné tették taníttatását. Tizenegy évesen éjnek idején járt hittanórákra, ahol a kolostorukból elűzött, civil ruhát öltött apácák tanították. Első szentáldozáshoz egy pajtában járult. Az elemi iskola óráin csak néha vehetett részt, mivel szükség volt munkaerejére a mezőn. Ezért alig tudott írni és olvasni. Nem volt tehetséges, és amit tanult, hamar elfelejtette. Gyenge latintudása miatt a szemináriumban is nehezen végezte tanulmányait.

Gyóntatott és ismerte a szívek titkait

Végül huszonkilenc éves korában szentelték pappá. Káplán lett, majd Ars plébánosa. Szerette a magányt, és kemény vezeklést végzett. A vallástalan falut néhány év alatt megváltoztatta. A környező falvakban gyorskocsiszolgálatot szerveztek, hogy minél előbb eljuthassanak hozzá az emberek, akik gyónni akartak. Ő pedig gyóntatott, és kiderült, hogy ismeri a szívek titkait. Azt a kevés időt, ami a gyóntatáson felül maradt számára, imádkozással és önostorozással töltötte.

Az eucharisztikus Jézus volt élete középpontja

Tudatlanságának terhétől nyomasztva és a munkától túlterhelve segítőtársat kért egy megfelelően képzett pap személyében. Kapott is, de a segítőtárs hamarosan zsarnokoskodni kezdett felette. Hét évig tartott ez az állapot. János abbé teljesen visszahúzódott, csak mentegette paptársa erőszakosságát, és szenvedett. Közben minden nyomorúsága ellenére megadatott neki a szó, amellyel szíveket tudott megnyitni, és – anélkül hogy észrevette volna – csodákat művelt. Az évenként Ars-ba zarándokló emberek száma pedig megközelítette a százezret. Az ars-i plébános pedig, bár súlyos kísértések és testi fájdalmak gyötörték, mégis mindig mindenkinek szeretettel állt szolgálatára. Az eucharisztikus Jézus volt életének középpontja. Hetvenhárom évesen halt meg, 1859. augusztus 4-én. X. Pius pápa 1905-ben boldoggá, XI. Pius pápa 1925. május 31-én szentté avatta, 1929-ben pedig a plébánosok védőszentjévé nyilvánította. Épen maradt teste egykori plébániája templomának oltárán nyugszik. (Forrás: Diós István: A szentek élete)

Lourdes-ban a járványügyi szabályok betartásával misézik Parolin bíboros

Pietro Parolin bíboros augusztus 15-én a lourdes-i Mária-kegyhelyre utazik, hogy bemutassa az ünnepi szentmisét Nagyboldogasszony liturgikus emléknapján. Ez lesz a vatikáni főpásztor harmadik látogatása Lourdes-ban azóta, hogy Ferenc pápa kinevezte őt államtitkárrá. Először 2017-ben járt ott pápai legátusként a betegek világnapján, majd egy évvel később ott adott elő a katolikus sajtónak rendezett Szalézi Szent Ferenc - nemzetközi napok alkalmából. Az augusztus 15-i szentmise a 147. nemzeti zarándoklat keretébe illeszkedik, melyet a Mennybe fölvett Szűzanya családja rendezett. Ez az összejövetel idén a betegek nélkül zajlik majd, a Covid-19 miatti óvintézkedések jegyében. Mindazok, akik szeretnének elmenni a lourdes-i kegyhelyre, lélekben csatlakozhatnak az eseményhez, a digitális csatornákon keresztül.

09 július 2020, 11:29