Keresés

2019.04.08 CARLO ACUTIS 2019.04.08 CARLO ACUTIS 

Becciu bíboros: október 10-én avatják boldoggá a fiatal Carlo Acutist Assisiben

Ez év február 22-én tették közzé a Vatikánban azt a dekrétumot, mely elismeri Carlo Acutis tizenöt éves fiatal milánói srác tanúságtevő életét, sőt közbenjárásának egy csodát tulajdonít. A dekrétum közzététele után nem sokkal kirobbant a koronavírus járvány, ami akkor lehetetlenné tette a tervezést. Hála Istennek a helyzet normalizálódásával sikerült megoldást találni, melynek jegyében október 10-én avatják boldoggá Carlo Acutist Assisiben. Az örömteli eseményről Angelu Becciu bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregáció prefektusa nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

„Hogyan jutottak erre a dátumra?” – kérdezték a bíborostól, aki így válaszolt: „Nagyon egyszerűen. Kitűztünk egy napot, de mint tudjuk, a dolgok másként alakultak a koronavírus járvány miatt, mely nem engedi meg ez ilyen fontos szertartásokat. Ezért Assisi püspökével együtt úgy döntöttünk, hogy később, október 10-én tartjuk és reméljük, hogy ebben az időpontban már sokan részt vehetnek a szertartáson. Október 10-e egy szombati nap, éppen két nappal Carlo mennyei születésnapja előtt, aki 2006. október 12-én halt meg Monzában. Tehát megegyeztünk ebben az időpontban. Reméljük, sokan lesznek, akik pedig nem tudnak eljönni, azok online követhetik az eseményt.

Carlo Acutis a hit példája főként a fiatalok számára, de egyébként mindenkinek…  

Minden bizonnyal. Engem mélyen megérint ennek a srácnak az érettsége. Tizenöt évesen hal meg, de képes volt ezalatt egy egészen különös ragyogású és példaszerű hitre eljutnia. Fiatal srácként valóságos szerelmese lett az Eucharisztiának és a Szűzanya iránt is különleges tiszteletet mutatott. Katekétaként hittant tanított a kisebb gyerekeknek, de nemcsak a találkozások hagyományos módján, hanem a mai kommunikációs eszközökön keresztül is. Eucharisztikus honlapokat szerkesztett, ez a fiú teljesen megélte a hitét. Megérintenek az utolsó szavai, melyeket már nagybetegen mondott: „Minden szenvedésemet az Úrnak, a pápának és az egyháznak szeretném felajánlani. Nem akarom a Tisztítótüzet, egyenesen a Mennyországba akarok jutni. Tizenöt évesen…! Mélyen megérint és gondolom, mindenkit arra ösztönöz, hogy ne vegye tréfából a hitét, hanem teljes komolysággal.

Boldoggá avatása az Assisi Szent Ferenc bazilikában október 10-én   

Assisiben, Szent Ferenc városában lesz a boldoggá avatása október 10-én szombaton, délután négy órakor a pápai bazilikában. „A hír egy fénysugár számunkra ebben a válságos időszakban, mely mindannyiunkat erővel tölt el” – nyilatkozta Domenico Sorrentino, Assisi-Nocera Umbra-Gualdo Tadino püspöke. „Ezekben a hónapokban megtapasztaltuk a magányt és a távolságvételt egymástól. Szükségünk van erre a lelki megerősítésre”.     

Tanúságtevő élet

Isten Szolgája Carlo Acutis fiatal világi hívő 1991-ben született Londonban május 3-án. ám családja még az abban az évben visszaköltözött Milánóba. Szüleivel együtt lelkes tagja volt a milánói Titkos Szűz Mária (Santa Maria Segreta) plébániatemplomnak. Elsőáldozása után Carlo hitét az Oltáriszentség és a Szűz Mária iránti különleges tisztelet táplálta. Odaadottságára jellemző, hogy fiatal kora ellenére, 14-15 évesen a kisebb gyerekek hitoktatója lett, de közben iskolai tanulmányait sem hanyagolta el, másfelől pedig önkéntesként segített a hajléktalanoknak és a helyi szegényeknek. Emellett kortársai számára hasznosította a modern közösségi média lehetőségeket. Honlapot szerkesztett a fiatalok saját nyelvezetével és így az Oltáriszentség „eucharisztikus csodáinak” lett közösségi-média apostola.

Ebbe a hittel és örömmel teli életbe csapott bele egy súlyos betegség, a leukémia, mely szinte pár hét alatt elemésztette az alig tizenöt éves kamasz fiú életét. De ezzel csak elkezdődött valami új. Az isteni Gondviselés ebbe a tünékeny életbe maradandót rejtett, mert hiszen Ferenc pápa 2018. július 5-én kelt dekrétumában, bő másfél évvel Carlo halála után, elismerte hősies erénygyakorlását. Földi maradványait 2019. április 5-6-án Assisi egyik templomába, Szent Ferenc ruhái levetéséről (Spogliazione) nevezett Szűz Mária templomba helyezték el, ahol mind többen keresik fel sírját, közbenjárását kérve.

A csodás gyógyulás

A dekrétumban említett csoda 2013-ban történt, egy hasnyálmirigy gyulladásban szenvedő milánói brazil kisfiú esetében, akit állapota súlyossága miatt már meg sem műtöttek. Maradt az ima, kifejezetten a szentség hírében meghalt fiatal Carlo közbenjárását kérve, melybe a család és a plébánia is bekapcsolódott. A többiről, a gyógyulásról maga az Isten gondoskodott...

17 június 2020, 10:28