Keresés

2019.04.08 CARLO ACUTIS 2019.04.08 CARLO ACUTIS 

15 évet és mégis teljes életet élt Carlo Acutis, milánói srác

A szombaton közzétett dekrétumok egyike egy tizenöt éves fiatal srác tanúságtevő életét, sőt közbenjárásának tulajdonított csodát ismeri el. Kortársunk volt, húsz évvel ezelőtt találkozhattál volna vele, mondjuk a milánói dóm előtti téren, amint görkorcsolyával körbeszáguld. Ki volt ő, ez a londoni születésű milánói kamasz fiú, aki nagyon szerette Jézust és Szűz Máriát?

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán      

Isten Szolgája Carlo Acutis fiatal világi hívő 1991-ben született Londonban május 3-án. ám családja még az abban az évben visszaköltözött Milánóba. Szüleivel együtt lelkes tagja volt a milánói Titkos Szűz Mária (Santa Maria Segreta) plébániatemplomnak. Elsőáldozása után Carlo hitét az Oltáriszentség és a Szűz Mária iránti különleges tisztelet táplálta. Odaadottságára jellemző, hogy fiatal kora ellenére, 14-15 évesen a kisebb gyerekek hitoktatója lett, de közben iskolai tanulmányait sem hanyagolta el, másfelől pedig önkéntesként segített a hajléktalanoknak és a helyi szegényeknek. Emellett kortársai számára hasznosította a modern közösségi média lehetőségeket. Honlapot szerkesztett a fiatalok saját nyelvezetével és így az Oltáriszentség „eucharisztikus csodáinak” lett közösségi-média apostola.

Mária templom Assisiben, ahová "átvitték" Carlót
Mária templom Assisiben, ahová "átvitték" Carlót

Ebbe a hittel és örömmel teli életbe csapott bele egy súlyos betegség, a leukémia, mely szinte pár hét alatt elemésztette az alig tizenöt éves kamasz fiú életét. De ezzel csak elkezdődött valami új. Az isteni Gondviselés ebbe a tünékeny életbe maradandót rejtett, mert hiszen Ferenc pápa 2018. július 5-én kelt dekrétumában, bő másfél évvel Carlo halála után, elismerte hősies erénygyakorlását. Földi maradványait 2019. április 5-6-án Assisi egyik templomába, Szent Ferenc ruhái levetéséről (Spogliazione) nevezett Szűz Mária templomba helyezték el, ahol mind többen keresik fel sírját, közbenjárását kérve.

A dekrétumban említett csoda 2013-ban történt, egy hasnyálmirigy gyulladásban szenvedő milánói brazil kisfiú esetében, akit állapota súlyossága miatt már meg sem műtöttek. Maradt az ima, kifejezetten a szentség hírében meghalt fiatal Carlo közbenjárását kérve, melybe a család és a plébánia is bekapcsolódott. A többiről, a gyógyulásról maga az Isten gondoskodott...

22 február 2020, 15:11