Gyökeres transzplantáció, leveles áthallásokkal – P. Vértesaljai László jegyzete

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Rendtársam a házban, a cseh-kanadai Michael Czerny (Fekete Mihály) kérte ezt tőlem, azon a napon, amikor a Szent Péter bazilikában Ferenc pápa püspökké szentelte. Korábban az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériuma Migránsokért felelős osztályának titkárhelyettese volt.

Íróasztalomra tettem a kis virágot és megszemléltem. Hét centis műanyag dobozkában egy fél literes ásványvíz flakonka levágott alsó része. Féltenyérnyi földben ázik a kis zöld palánta, s a doboz felragasztott felirata hirdeti: „Pervinca del Madagascar (Catharanthus)”.

Amikor először megláttam, gondoltam: Olyan, mint a mi vinkánk! Csak éppen nem „per”. Aludtam rá egyet, s reggel átültettem. Tudtam, hogy mire este megjövök, a gazdája már bíboros püspök lesz.

„Átfogó” módon fogtam hozzá a művelethez. Mindenekelőtt szentignáci alapon megkülönböztettem, hogy ha a pervinca így marad, műanyag flakonka liktalan vizes földjében, nem éri meg a szinódus végét!

Át kell tehát ültetni!

Mi sem könnyebb annál! Kerestem egy rendes cserépvázát és lazán megtöltöttem rendes virágfölddel, amiből mindig van pár zsák tartalékom. S most jött a transzplantáció. A flakonkából kicsorgattam a fölös vizet, majd – mivel magától nem jött ki – erős ollóval fölülről négyfelé vágtam a le nem bomló műanyag pixist, s óvatosan a kezembe vettem a csuromvizes kicsi pervincát, mint egy igazi élőlényt, meg is cirógattam „No, ne félj, majd vigyázok Rád!” és belehelyeztem a Gregorio Settimo melletti Greenfield Vivaioban (faiskola) vásárolt olasz terriccióba. A terriccio rendesen „mindenféle nutritiv-tápláló jóban dúskáló virágföld kompozíció” – mondják hivatalosan, de még inkább írják.  

Olasz humuszba helyeztem a pervincát. Miközben a kezem magától mozgott, a gondolataim is ugyanezt tették: maguktól mozogtak. Laci, csak óvatosan! Azt az eredeti pervincás földet, melyben a kicsi élet gyökerezik, úgy ültesd el, mint egy kicsi babát. Istenfélelem (tisztelet) kell ám ehhez, ahogy a földmíves parasztok tették ezt a föld teremtése óta! Belehelyezem az olasz termőföld „ölnyi” mélyedésébe az eredeti gyökérzetet. No, Isten hozott, Pervinca! Gyökereid verjenek gyökeret az itteni földbe, idd fel annak minden javát. S ha közben Madagaszkárról álmodsz, per caso (véletlenül), hát tedd csak, jót tesz az neked!   

Az ablakomba tettem és másnap reggel ijedten láttam, hogy a kicsi pervinca összeesett és jaj!!! Te jó Ég! Mit csináltam rosszul, talán nem kellett volna átültetni! – jön a kísértő gondolat. De menni kellett a rádióba és a „szinódus” ünnepélyes megnyitásán – képernyőn nézve – az elsők között ott láttam a pervinca gazdáját, Ferenc pápa mellett. Este, hazajövet, azonnal a pervincához sietek. Ugyanolyan kornyadtka! Leültem és néztem. Ahogy az anyák nézik lázas kis babájukat. Csak ülnek és nézik a kicsijüket szótlanul. Nem mozdulnak, ottmaradnak, nem mozdulnak és csak nézik a kis lázas testet. A kisbabák érzik ezt. Meglehet, csak ezt érzik! Maradtam tehát a pervincám mellett a hűvösödő, kobaltkék éjben. Így aludtam el, tágra nyitott ablakszárnyak mellett.

Ma szerda reggel van, mindjárt indulnom kell a rádióba. S a pervinca? Naná, naná, hogy él! De még hogy! Emelt fővel, kitárt leveles karokkal virágos köszöntést mond a Teremtőnek! Megint lódulnak a gondolataim, s a gyökereik közé bújnak: Finom hajszálgyökereiket látom átnőni az olasz televénybe…