Cerca

Vatican News
cardinale Josef Beran, arcivescovo di Praga Josef Beran prágai bíborosérsek, a cseh katolikus egyház szenvedésének jelképe  

Harminc évvel a bársonyos forradalom után, ahogy a prágai szentszéki nagykövet látja

Az Acistampa olasz katolikus online újság augusztus 12-i dátummal terjedelmes cikket közöl a „cseh rendszerváltásról”, az úgynevezett „bársonyos forradalomról”. Andrea Gagliarducci újságíró kérdezi a történelmi eseményről Vaclav Kolaja csehországi szentszéki nagykövetet, aki feltárja azt a hatalmas szenvedést, amivel a csehszlovák kommunista rezsim a cseh katolikus egyházat sújtotta.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán    

Harminc évvel ezelőtt 1989-ben szinte egyetlen hét alatt elsöpörte a csehszlovák kommunista rendszert a növekvő polgári tiltakozás, mely alkotmánymódosításhoz és 1948 óta az első nem kommunista vezető kinevezéséhez vezetett. Ez a „bársonyosnak” nevezett vértelen forradalom a mai Cseh Köztársaság számára olyan jelentőségű volt, mint később a berlini fal leomlása a németeknek. A történelmi eseményre emlékezésképpen a Cseh Katolikus Püspöki Konferencia nemzeti zarándoklatot hirdetett meg Rómába november 11-e és 13-a között, amin kétezer zarándok részvételével számolnak. A zarándoklaton részt vesz a teljes cseh püspöki kar és egy prágai parlamenti küldöttség is. Az Acistampa újságírója ezen történelmi évforduló kapcsán elemző visszatekintést kér a cseh szentszéki nagykövettől.

Hogyan tudta a Szentszék fenntartani a kapcsolatokat a csehszlovák hatóságokkal a szovjeturalom ideje során?

1948 februárjában szerezték meg a kommunisták a hatalmat Csehszlovákiában és legfőbb szándékuk az volt, hogy éket verjenek a Szentszék és a helyi püspöki konferencia közé. Az apostoli diplomatákat már kezdettől fogva kizárták az állam és az egyház közötti tárgyalásokból  Csehszlovákiában, majd ezt követően kiutasították őket az országból, miután bezárták a csehszlovákiai apostoli nunciatúrát. 1950 elején a kommunista kormány elrendelte Csehszlovákia szentszéki diplomáciai képviseletének a likvidálását, majd elutasította Svájc javaslatát 1950 márciusában, hogy képviselje a Szentszék érdekeit Csehszlovákiában. Ily módon tíz évre megszűnt a Szentszék és a Csehszlovákia közötti bármiféle hivatalos kapcsolat, anélkül, hogy formálisan bezárták volna a diplomáciai kapcsolatokat.

A Szentszék és Csehszlovákia között tehát nem létezett kapcsolat…?

A kommunista képviselők Csehszlovákiában elutasítottak bármiféle tárgyalást a Szentszékkel. A püspökök maradtak meg egyetlen dialógus partnerként, akikkel az egyház jövőjéről tárgyalni lehetett. A Szentszék megengedte a számukra a tárgyalás megkísérlését, ha ebben konszenzust találnak egymás közt. Ugyanakkor ellátták őket tanácsokkal, hogy a legnagyobb óvatossággal járjanak el. A Szentszék ugyanis tudatában volt annak, hogy a kommunista kormány arra törekedett, hogy megbontsa a püspöki konferencia egységét azzal a titkos tervvel, hogy Csehszlovákiában egy olyan „nemzeti (hazafias-patrióta) egyházat” teremtsenek, mely független a Vatikántól (ahogy ez napjainkban Kínában történik – szerk.).

Milyen volt a katolikusok helyzete Csehországban?

A papság, a klérus ellen hozott antiklerikális intézkedésekkel, melyet 1949 júniusában bevezettek és következetesen végrehajtottak a következő esztendőkben is, Csehszlovákia azzal a szomorú hírrel dicsekedhetett, hogy a vasfüggönyön túl egyike a legkíméletlenebb egyházüldöző országoknak. A katolikus híveknek gyakorlatilag megtiltották, hogy kapcsolatot tartsanak fenn az egyház vezetőivel, ami csak titokban történhetett meg és mindig a lebukás veszélyével kellett szembenézniük. A papság és a hívek kapcsolatát a Vatikánnal az ellenséggel való együttműködésnek tartották és szigorúan büntették.

Hogyan járt el a Szentszék?

A Szentszék minden lehetségest megtett annak érdekében, hogy fenntartsa a kapcsolatot a csehszlovák helyi egyházzal. Ebből a célból diplomáciai fogásokkal élt, a nyugati – olasz, francia és főként osztrák – diplomaták segítségével, akik a földrajzi és történelmi közelség révén jó kapcsolatokkal rendelkeztek, továbbá az ő érdekükben is állt, figyelemmel követni a szomszédos ország eseményeit. Híreket szállított a csehszlovákiai eseményekről Olaszország szentszéki nagykövetsége, miután tájékozódott a prágai olasz nagykövetségen keresztül. Egy másik információs csatornát jelentett a jezsuiták vonala a római jezsuita központi rendház és a jezsuiták helyi rendtartománya között. Mindazonáltal a Vatikánba a legtöbb hírt az országukból kimenekült csehszlovák emigráns papok hozták.   

Mik voltak ez idő tájt a Szentszék legfontosabb diplomáciai célkitűzései?       

Tekintetbe véve, hogy a vatikáni levéltárakban az érintett időszakot illető, egészen XII. Piusz pápáig visszanyúló anyagok csak 2020 márciusától lesznek hozzáférhetőek, jelenleg nem lehet pontosan rekonstruálni a Római Kúria gyakorlati eljárásait. Mindenesetre még a források hiányában is megállapíthatjuk, hogy a pápai diplomácia arra törekedett – tudva,  mindjobban szűkül a rendelkezésre álló tér –, hogy maximálisan kihasználja mindannak a lehetőségét, hogy ne záruljon be az ajtó a tárgyalások előtt és így ne tegyék ki az egyházat annak a kockázatnak, hogy közvetlenül összeütközzön a kommunista rendszerrel, mielőtt ez szükségszerű lenne, vagyis mielőtt a túlélés szervezeteit ki nem építik.    

Milyen esetekben ütköztek a kommunista rendszerrel?

Jellemző példa, amikor 1948 novemberében három csehszlovák püspök (Beran prágai érsek,  Čársky kassai apostoli adminisztrátor  és a Prága melletti  Litoměřice főpásztora, Trochta püspök) ad limina látogatásra érkeztek Rómába és XII. Piusz pápa, valamint Tardini bíboros államtitkár azt tanácsolták nekik, hogy húzzák el a kormánnyal való tárgyalásokat, hogy ne teremtsenek alkalmat arra, hogy a kommunisták gyorsan felszámolják az egyházat.

Mi történt a kommunista kormánnyal való kapcsolatok első évei után?

1949-től beszélhetünk a sajátos értelemben vett vatikáni Ostpolitik első szakaszáról, Csehszlovákiával szemben. Ettől kezdve mind gyakoribbá váltak XII. Piusz állásfoglalásai, a Moszkva által vezetett szovjet tömb országaiban tapasztalt kiéleződő egyházellenesség következtében. Ekkora nyilvánvalóvá vált, hogy Csehszlovákiában a kommunista rendszertől  nem lehet semmiféle pozitív gesztust elvárni, mert ők nem akartak diplomáciai  kapcsolatot fenntartani a Vatikánnal, és hogy tovább folytatták volna a papság és a rendíthetetlen hívek módszeres üldözését, az egyházi javak elkobzását és a szerzetesrendek bezárását.

Milyen volt XII. Piusz állásfoglalása?

XII. Piusz pápa a nyugati keresztény művelődés őrének tekintette magát a bolsevik elnyomással és a marxista szekularizációval szemben. A kommunizmust rossznak tartotta, amivel nem szabad kompromisszumot kötni, mert lényegénél fogva perverz, romlott és amivel szemben lelki fegyverekkel kell harcolni, mint ami az imádság, a hit tanúságtétele, a vértanúság és a szó ereje. A pápa egyidejűleg arra törekedett, hogy gyakorlati módon biztosítsa az egyház túlélését a vasfüggönyön túl, ami azonban a csehszlovák határok hermetikus lezárása után igen csak bonyolulttá vált. A kommunisták nagyot változtak, főként amikor XII. Piusz pápa kibocsátotta 1949 júniusában azon személyek kiközösítéséről szóló rendeletét, akik a kommunista párt tagjai voltak.  

Milyen reakciót váltott ki a kiközösítés dekrétuma?

A kiközösítés egy sereg ellenintézkedést váltott ki a kommunista kormányokból és XII. Piusz pápa az egész keleti blokk ellenségévé lett. Mindazonáltal akadt néhány bölcs kísérlet a Vatikán részéről a kiengesztelődés felé az ötvenes években. Ilyen például a szolidaritás kinyilvánítása és anyagi segítség felajánlása a Dél-Szlovákiai 1954-es árvíz kapcsán, ám mindezen gesztusokra a kommunista rezsim Csehszlovákiában megátalkodott hallgatással és így elutasítással válaszolt.

Milyen volt a XII. Piuszt követő pápák irányvonala?

A XII. Piuszt követő pápák, XXIII. János és VI. Pál eljutottak a következtetésre, látván, hogy a kommunista rendszerek mind ellenállóbbnak bizonyulnak és a földrész megosztottsága tartósabb az előre vártnál, és hogy bármiféle radikális változás kísérlete atomháborúhoz vezethetne és így csak a párbeszéd, a feszültség enyhítése garantálhatta a világbékét és a vasfüggönyön túl a kemény üldöztetést szenvedő egyház túlélését. A Szentszék által bevezetett lépések arra törekedtek, hogy a kommunizmussal való szembenállás helyett a párbeszédre törekedjenek, amit az Ostpolitik névvel jelölnek. Ez a jelenség elválaszthatatlanul összekapcsolódik a neves vatikáni diplomata személyiséggel, Agostino Casaroli bíborossal.         

A Vaclav Kolaja csehországi szentszéki nagykövettel a prágai bársonyos forradalomról készített interjú második, befejező részét a jövő hét elején olvashatják.   

         

17 augusztus 2019, 18:31