Keresés

P. Federico Lombardi SJ szentmisét mutat be P. Borgomeo halálának tizedik évfordulója alkalmából P. Federico Lombardi SJ szentmisét mutat be P. Borgomeo halálának tizedik évfordulója alkalmából 

P. Borgomeo halálának tizedik évfordulójára emlékeztek kollégái

Jezsuita rendtársa, P. Federico Lombardi emlékezett elődjére, aki a Vatikáni Rádió főigazgatója volt 1985-2005-ig. Pasquale Borgomeo 35 éven át szolgálta a pápa rádióját, melyet kivételesen hatékony evangelizációs eszköznek tartott.

Gedő Ágnes / Nicola Gori – Vatikán

A Kommunikációs Dikasztérium prefektusa, koncelebráló pap- és rendtársak, az elhunyt rokonai és a Vatikáni Rádió közössége gyűlt össze július 24-én, szerdán délben a rádió kápolnájában, ahol P. Lombardi mutatott be szentmisét Borgomeo atya halálának tizedik évfordulóján. „Ha nem hallgatod meg testvéredet és nem tudsz kommunikálni vele, akit látsz, hogyan tudsz kommunikálni Istennel, akit nem látsz?” –szerette mondogatni a nápolyi származású jezsuita János evangelista nyomán. Ő maga is nagy kommunikátor volt, vitalitása, lelkesedése magával ragadta hallgatóságát, kollégáit egyaránt. Szent Ágoston ihletésére a kommunikációba lelki és teológiai megfontolásokat vitt, és azt valódi küldetésként élte meg.

Eljuttatni a pápa hangját a föld minden pontjára

Amikor leköszönt a Vatikáni Rádió éléről, búcsúbeszédében nemcsak hálásnak mondta magát, hanem még azt megelőzően meglepetésként élte meg, hogy az egyházat és közelebbről a pápát szolgálhatta azokban a kulcsfontosságú években – emlékezett rá P. Lombardi. Megadatott neki a kegyelem, hogy látta növekedni a pápa rádióját mint az evangelizálás eszközét. Borgomeo atya szolgálatát mindig áthatotta az öröm és a meggyőződés. Felelősséggel hordozta küldetését, amit megtiszteltetésnek tartott, hogy közvetlen közelről szolgálhatja Péter utódát. Mindig ugyanaz a cél hajtotta: eljuttatni a pápa hangját a föld valamennyi pontjára. Nagyszerűen magyarázta a pápák tevékenységét, a hozzá kapcsolódó aktuális kérdéseket, különösen is II. János Pál nemzetközi útjain. Lombardi atya méltatta elődje tehetségét, bátorságát, figyelmét, és kitörő lelkesedését. Homíliájában az életet zarándokoló közösséghez hasonlította, egy karavánhoz, amelyik az örök élet felé halad. Borgomeo atya már végigment ezen az úton és zarándoklata célba ért, miután a remény jegyében élte életét.

Pasquale Borgomeo 2009. július 2-án, 76 éves korában hunyt el Rómában az Annunziatella klinikán, ahol hosszabb ideje ápolták. Temetési szertartását a Vatikáni Rádió tőszomszédságában található Santo Spirito in Sassia templomban celebrálta Roberto Tucci jezsuita bíboros, aki szintén a Vatikáni Rádió igazgatója volt 1973 és 1985 között.

Photogallery

P. Pasquale Borgomeóra emlékeztek a Vatikáni Rádióban
26 július 2019, 12:51