Cerca

Vatican News
A sírok feltárása A sírok feltárása  (Vatican Media)

Emanuela Orlandi–ügy: Üresek a vatikáni temetőben feltárt sírok

A két sír felnyitása nem járt eredménnyel: semmilyen emberi maradványt nem találtak a Teuton temető két hercegnőjének sírjában.

Gedő Ágnes / Andrea Tornielli – Vatikán

Július 11-én reggel 8.15-kor a Teuton Kollégium rektora vezetésével elmondott ima után a terveknek megfelelően kinyitották az Orlandi-ügyben érdekelt két sírt. Három órával később lezárták a műveletet, miután nem találtak sem emberi maradványokat, sem urnát, sem koporsót a sírokban. Az alapos vizsgálatot Sophie von Hohenlohe sírjának felnyitásával kezdték. Egy 4 méterszer 3,70 centiméteres föld alatti üreget találtak, ami teljesen üres volt. Ezután a második szarkofág-sírt is kinyitották, amelyen Charlotte Frederica Mecklenburgi hercegnő neve állt. Itt sem kerültek elő emberi maradványok. A két hercegnő családját azonnal értesítették a kutatás eredményéről.

Figyelem az Orlandi-család iránt

Alessandro Gisotti, ideiglenes szentszéki szóvivő tájékoztatása szerint most megvizsgálják a vatikáni Teuton temető területén végzett munkálatok dokumentációját. Az egyik beavatkozás a XIX. század végén, a másik pedig a múlt század 60-as – 70-es éveiben történt. A sajtóterem igazgatója ismételten emlékeztet rá, hogy a Szentszék mindig is figyelméről és szolidaritásáról biztosította a szenvedő Orlandi családot, különös tekintettel Emanuela édesanyjára. Erről a figyelemről tanúskodik az is, hogy helyt adtak a család kifejezett kérésének a Teuton temető sírjainak vizsgálatára.

Photogallery

A sírok felnyitása
11 július 2019, 14:31