Keresés

2018.12.10 Cardinali Consiglieri 2018.12.10 Cardinali Consiglieri 

29. alkalommal ülésezik a Bíborosi Tanács a Vatikánban

Április 8-10. között ülésezik 29. alkalommal a Bíborosi Tanács a Szent Márta-házban Ferenc pápa vezetésével. A megbeszélés középpontjában a Római Kúriát érintő új apostoli konstitúció áll.

Somogyi Viktória – Vatikán

Az előző tanácskozást február 18-20. között tartotta a hattagú testület Ferenc pápa részvételével. Mostani ülésükön folytatják a munkát a „Praedicate evangelium” k. ideiglenes címet viselő apostoli konstitúció kidolgozásán. A szövegét elküldik minden püspöki konferenciának, a keleti egyházak szinódusának, a Kúria dikasztériumainak, a szerzetesi elöljárók konferenciáinak és egyes pápai egyetemeknek. A februári ülés végén az ideiglenes szentszéki szóvivő elmondta, hogy a dokumentumot várhatóan az év során teszik közzé.

A Bíborosi Tanács összetétele

A Bíborosi Tanácsot Ferenc pápa 2013 szeptemberében hozta létre azzal a céllal, hogy javaslataival segítse őt az egyetemes egyház kormányzásában és azzal a feladattal bízta meg a testületet, hogy tanulmányozza a Kúriát érintő új apostoli konstitúció kidolgozását. Az eredetileg 9 tagból álló Bíborosi Tanácsnak jelenleg 6 tagja van: koordinátorként Óscar Andrés Rodríguez Maradiaga bíboros, Giuseppe Bertello bíboros, Vatikán Városállam kormányzóságának elnöke, Oswald Gracias bíboros, Bombay érseke, Reinhard Marx bíboros, München és Freising érseke, Sean Patrick O’Malley bíboros, Boston érseke és Pietro Parolin bíboros államtitkár. A Tanácsban jelen van titkárként Marcello Semeraro albanói püspök és Marco Mellino cresimai püspök, titkárhelyettes.

09 április 2019, 14:55