Cerca

Vatican News
A szentszéki-lengyel kapcsolatoknak emléket állító bélyeg A szentszéki-lengyel kapcsolatoknak emléket állító bélyeg 

A Vatikán bélyegekkel emlékezik meg a szentszéki-lengyel kapcsolatok újrafelvételének 100., a római Bambin Gesù gyermekkórház alapításának 150. évfordulójáról

100 éve vette föl újra a kapcsolatot a Szentszék Lengyelországgal, és 150 éve alapították Rómában az első olasz gyermekkórházat. Erre a két eseményre emlékezve a Vatikáni Filatéliai Hivatal a lengyel, illetve az olasz állammal közösen bélyegeket bocsát ki.

Gedő Ágnes – Vatikán

XV. Benedek és Piłsudski marsall

A Szentszék és Lengyelország kapcsolatai 1555-ben kezdődtek, amikor megérkezett Varsóba az első nunciusi rangot viselő, rezidens pápai képviselő. Az 1600-as évek elején írták alá az első megegyezést a két állam között. 1795-ben azonban Lengyelországot a szomszédos hatalmak (Oroszország, Ausztria és Poroszország) három részre szakították és megszűnt önálló államként létezni. 1918-ban nyerte vissza függetlenségét, és egy évre rá állították helyre a diplomáciai kapcsolatokat a Szentszékkel. Erre emlékezve a Vatikán március 29-én bélyeget ad ki Lengyelországgal közösen 1 euró 15 cent értékben. A bélyeget Stefano Morri tervezte, XV. Benedek pápát és Józef Piłsudski marsallt ábrázolja. XV. Benedek pápasága idején történt meg a kapcsolatok újra felvétele, Piłsudski marsall pedig az első világháború utáni lengyel függetlenség elnyerésének legnagyobb előmozdítója volt.

Az első olasz gyermekkórház története

Március 19-én adta ki a Vatikán Filatéliai Hivatala 1 euró 10 cent értékben azt a bélyeget, amelyik a római Bambin Gesù gyermekkórház alapításának 150. évfordulójára emlékezik. Ez volt az első olasz gyermekkórház, ami Arabella Salviati hercegnő nagylelkű adománya révén született a XIX. század második felében. Abban az időben Rómában és egész Itáliában a kis betegeket a felnőttekkel együtt kezelték a kórházakban. Attól a pillanattól fogva a pápák, akik egymást követték Péter székében, segítették a gyermekek egészségét védő kezdeményezéseket. Sokan közülük el is látogattak a kórházban ápolt gyerekekhez. 1985-ben a Bambin Gesù gyermekkórház tudományos rangra emelkedett és nemzetközi szinten is elismert intézménnyé vált. A klinikai tevékenység mellett kutatásokat folytat és kísérleteket végez innovatív gyógymódok elérésére, és ma már világ élvonalába tartozik.

Photogallery

Vatikáni emlékbélyegek
16 március 2019, 11:29