Keresés

A Hittani Kongregáció épülete A Hittani Kongregáció épülete  

P. Geissler elhagyja a Hittani Kongregációt

Egy volt szerzetesnő helytelen viselkedéssel vádolta meg a szerzetest. Az osztrák teológus, aki a Hittani Kongregáció hittani bizottságának osztályvezetője ártatlannak nevezte magát és a kánonjogi eljárás folytatását kéri.

P. Hermann Geissler benyújtotta lemondását a Hittani Kongregációnál. A vatikáni dikasztérium közleményét a Szentszék Sajtóterme tette közzé: „Január 28-án P. Hermann Geissler a szolgálatából való felmentését kérte a Hittani Kongregáció prefektusától.” Luis Ladaria Ferrer bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa elfogadta a kérését. P. Geissler azért tette meg ezt a lépést, hogy ne súlyosbítsa a Kongregációt és a saját szerzetesi közösségét már eddig ért károkat.

Doris Wagner – az „Opus spiritualis Familia” elnevezésű szerzetesi közösség volt tagja, amelyhez Geissler atya is tartozik – helytelen viselkedéssel vádolta meg a papot, amely feltételezése szerint 2009-ben történt. A Hittani Kongregáció közleménye hangsúlyozza: Geissler atya „megerősíti, hogy a vád nem igaz és kéri, hogy folytassák a már megkezdett egyházjogi eljárást. Fenntartja a lehetőséget, hogy jogi lépésekkel éljen”.

29 január 2019, 16:16